BARÁTOK ÉS ISMERŐSÖK

Néhány bevezető szó a fejezethez:

Nyolc évtized (mínusz az első 3 esztendő) sok baráttal és még több ismerőssel ajándékozott meg. Mindenkit felsorolni nagyon nehéz feladat - így is közel ezer nevet sorolok fel Memoir-om utólsó, 'Barátok-Ismerősök' fejezetében. Már maga a két előbb említett fogalom is problematikus, hiszen gyakran mosódik el a határ a barát és az ismerős között. Vannak, akik az évek során válnak barátokká, ám olyanok is, akiket már az első ismerettség a barátság fokára emel. És olyanok is, akik a barátságot felhagyva csúsztak sajnos az ismerősök közé - ugyanis barátságot meg lehet szüntetni, ismerettséget lehetetlen. Ennek a fejezetnek a megírása nemcsak nehéz, hanem egyben merész vállalkozás is. Annak ellenére, hogy az összes meglévő címlistát, névjegyet, noteszt és azokban eltett fecniket kijegyzeteltem, 'a nyakamra teszem a bökőt', hogy valaki nagyon fontos (mert számomra minden barát és ismerős fontos) mégis ki fog maradni a felsorolásból.

Mert ugyebár nekem mindenkire illendő gondolni, mindenki pedig majd csak a saját nevét fogja keresni! Már hallom is lelki füleimmel a reklamációt: "Etettem- itattam, sőt még az ágyamban is fetrengett, és pont engem hagyott ki ez a szarházi? Ezt a feladatot könnyítettem meg a nevek ábc-sorrend szerinti elrendezésével. Talán bölcsebb lett volna azt írni "mindnyájatokat a szivembe zártam drága haverok, szeretett barátaim!" ? Lehet…

A barátnőimről biztos, hogy nem feledkeztem meg - mind itt lesznek elbújtatva a következő oldalakon és üzenem: még most is szeretlek Benneteket! Ich liebe dich immer noch alle! Je t'aime toujours tout! I still love you all!

Ablonczi László - szinházigazgató, iró. Ismerettségünk a 'Sütő András világa' címmel 2010-ben megjelent könyv szerkesztésével kapcsolatos megbeszélés során, az Ében szállóban általam adott munka-ebéden kezdődött. Sajnos közreműködése - a kezdeti lelkes indulás után - csalódást okozott mindenkinek, ugyanis még a kötet sajtó alá rendezése előtt távozott a szerkesztőségből annak ellenére, hogy Sütő András barátjának vallja-vallotta magát.

Abrahams, Freddie - Kollégám a Princes Risborough Poultry Packers baromfi forgalmazó vállalatnál. Kedves barátsága megkönnyítette a beilleszkedést az új környezetbe 1963 februárjában.

Achim, Emilian - Nagyalmás [Almaşu Mare], Erdély. Helyi képviselő, múzeum-tulajdonos, a zalatnai aranybánya volt párttitkára. Helytörténeti múzeumának anyagát móc ruhába öltözve gyűjtötte össze az Erdélyi Érchegység falvaiból. Nagy lelkesedéssel mutatta be a teljesen rendezetlen gyűjteményt, melyben megtalálható úgy az aranybányászat történetét bemutató makettől kezdve a helyi népviseleti öltözékekig, a Kossuth-bankótól a kassza-gépig, mind pedig az üvegre festett népi ikonok mellé biggyesztett kisebb méretű Lenin-szoborig. A tárlatvezetést időnként ţuica [pálinka] töltögetéssel szakította félbe. Távozásunk késleltetése végett még lányok hozatalát is igérte. Pénzt végül is nem fogadott el, csupán egy Angliából küldött képeslapot kért a látogatásért cserébe.

Aigner Géza - a lelkipásztori tevékenységet Szombathelyen kezdő pap jelenleg a Vas megyei Répcelak, valamint a körzetéhez tartozó Csánig, Nick, Uraiújfalu és Vámoscsalád egyházközösségeinek plébánosa és a Szent Márton zarándokút lelkes szervezője. Kapcsolatunk a vámoscsaládi születésű Bezerédj Imre kuruc brigadéros iránti közös érdeklődés és tisztelet jegyében, Feiszt György barátom segítségével jött létre.

Albrow, Tünde és David - Reading-i magyar ismerőseim az 1970-es évekből.

Alföldi Tádé - Magyarország nagykövete az Egyesült Királyságban 1995 és 1997 között, talán az egyetlen ilyen külképviseleti megbízott, akihez személyi ismerettségen túl barátság is fűz. Nagykövetsége idején többször is talalkoztunk Oxfordban, egy alkalommal humoros kihatással. Történt ugyanis, hogy a New Bodleian Könyvtárnál délelőtt 11 órára megbeszélt találkozásnál már vagy 10 percet késett Tádé. Gondolván, hogy esetleg a könyvtár saroképülete túlsó oldalán toporog Ő-xellenciája, elindultam, hogy körülnézzek amikor mögöttem futólépéseket hallok. Hát a nagyövet úr szaladt utánnam! Szervusz Tádé, de nem mennél vissza pár métert, hogy lefényképezhesselek - mert ugye, nem mindennapos eset, hogy egy nagykövet fut az ember után… Tádé nagykövetsége idején (de már előtte és még utánna is) több hivatalos meghíváson vettem részt a londoni magyar nagykövetség Eaton Place 35 szám alatti épületében. Feleségem, June, nem nagy híve az ilyen fogadásoknak, ezért egy-egy hölgy ismerősömet szoktam megkérni kísérő társnak, mondhatnám 'escort'-nak. A kellő formalitás megadásáról persze már akkor sem feledkeztek meg, s a póstán küldött meghívón a modern protokoll szerint nem Mr. és Mrs. Gróf, hanem "Mr. Gróf and His Partner" (társ) állott. A követség titkárságára küldött és elvárt 'RSVP' [répondez, s'il vous plaît] válaszomban viszont szerényen megkérdeztem: Élettársam nem lévén, a feleségemet elhozhatom?" A helyzet fonáksága viszont az vala, hogy a fogadásra nem a feleségem, hanem Stella, a csinos torna-edző jött velem, aki ez alkalomra olyan frizurát csináltatott magának, hogy magam is alig ismertem fel. Nem is kerülte el Tádé figyelmét az én 'Partnerem' és a lépcső első emeleti folyosóján felsorakozva akkorát kacsintott rám, hogy még a feje is bele biccent. Mondanom sem kell, ilyen alkalomkor nincs helye a magyarázlodásnak, csak a szerény mosolynak. Most helyette: Tádé, Stella nem a barátnőm, hanem csak a kísérőm volt! Diplomáciai tevékenységét felvátva Tádé azóta a bankok világába vándorolt.

Alfreton-i asszony - A feketehajú, tüzesvérű asszony - mint már említettem volt a 'Lakások - Otthonok' fejezetben - szabályosan a szobám ablakán lépett be az életembe és egyúttal az ágyamba is. Annak ellenére, hogy még csak néhány hetet töltöttem Angliában, első angliai szerelmi kapcsolatom nem sokat váratott magára. Mindketten az alfretoni Miners' Hostel [bányász munkásszálló] konyháján dolgoztunk - ő tálaló volt, én pedig szakács. Nyelvi nehézségeink nem nagyon lehettek, mert hamarosan kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk. Nekem feltünő volt - és tetszett is - a csinos és jó alakú asszony gátlásoktól mentes érzelmi világa, kirándulásaink alkalmával - ha úgy adta a helyzet és az idő - blúzát melltartójával együtt szabadon levetette, élvezte-élveztük az életet. De amilyen gyors volt szerelmi kapcsolatunk kialakulása, oly hirtelen is ért véget. Ugyanis egyszer elkövette azt a nagy hibát, hogy meghívott engem hozzájuk vasárnapi ebédre, ahol talalkoztam a családjával. Megsajnáltam az általam felszarvazott férjét, kiskorú gyermekei előtt pedig nagyon elszégyelltem magamat. Többet nem is találkoztunk…

Allen, Mr. - A mindenki által csak Mr. Allen-nek szólított, nyúlszájú ember mindennapi vendég volt a Chinnor-i 'Silver Wing' teázóban. Fekete-fehér juhászkutyája mozdulatlanul várta, míg gazdája elfogyasztotta a szendvicset és megitta a kirendelt teáját. Mr. Allen egy lakókocsiban élt 'Shep' kutyájával a Chinnor feletti erdőben.

Amos, Jean - Anglia egyik legjobb torna egyesülete, a Heathrow Gymnastics Club tulajdonosa. Az 1983-ban együtt utaztunk a Budapesten rendezett Tornász Világbajnokságra, azóta is tartjuk a baráti kapcsolatot. Egy alkalommal a KSI [Központi Sport Iskola] tornászait is meghivták, magam is többször voltam pontozóbíró az ott rendezett versenyeken.

Amphlett, Ted - Wall's Ice Cream fagylaltot, majd később a Princes Risborough Poultry Packers baromfit forgalmazó cégnél volt kollégám. Bővebben a 'Munkahelyek' fejezetben írtam róla.

Andor Júlia - budapesti au-pair, 1993-ban találkoztunk. Júlia az egyik legjobb fényképet készítette rólam, melyet Memoir-om 'Művészet' fejezetében meg is örökítettem - örök hála érte!

Andrew Gardner - Wendower-i előkelő kis családi divatáruház az angliai Buckingham grófságban, melynek üzlete előtt minden hét szerdáján vezetett el az utam. Baromfikereskedő mivoltomban gyakorta jelentem meg - főként árleszállítások alkalmával - fehér köpenyemben és vásároltam az egyébként film- és TV-sztárok zsebéhez méretezett árak alatti összegért. Évenként érkező karácsonyi üdvözletüket művészi akvarell festmény-komissió alapján készült lapokon küldik, invitálva az ünnepi 'mince pie' sütemény és pezsgő fogyasztására. John Ruskin (a híres 19. századi műkritikus) ihlette "There is hardly anything in the world that some man cannot make a little worse and sell a little cheaper, and the people who consider price only are this man's lawful prey" [alig van valami ezen a világon, amit valaki nem készít egy kicsit gyengébb minőségben és árul egy kicsit olcsóbban; s az ember aki csak az árat figyeli, ennek az embernek törvényes áldozata] jelszavuk a szuper-elegáns üzlet bejárata felett arany betűkkel figyelmezteti a belépőt, hogy itt semmi nem olcsó - árleszállítás esetén is csak olcsóbb…

Angel, Mr. - A chinnor-i házunkat építő Avante Estates cég megbízott 'őrangyala' - a szó szoros értelmében, ugyanis nevéhez méltó módon őrködött minden darab fa és minden egyes tégla fölött, pedig mindkettőre nagy szükség lett volna az új házunk tájékán. Még most is emlegetem amikor Chinnor-ban járva a Station Road-on lévő zsuppfedeles háza előtt vezet az utam.

Antalffy László - Piliscsabai állatorvos, szüleim jó barátja.

Apor Csaba - az Apor bárók leszármazottja ismét az ősi altorjai kastély tulajdonosa. Igaz, először csak a kertészlakba tudott beköltözni, ugyanis a kommunizmus idején elvett kastélyt a termelőszövetkezet magtárnak és istállónak használta. A 80 esztendején is túlhaladt báró-ivadék azonban lassacskán rendbehozatta az épületet és legutóbbi találkozásunkkor abban reménykedett, hogy a karácsonyt már a helyreállított 4 szobában fogja tölteni.

Armstrong, Roy - a Walls Ice Cream fagylaltot forgalmazó vállalat High Wycombe-i telephelyének irodai tisztviselője. Kapcsolatunk a kirendeltség megszűnése után megszakadt.

Aros Tibor - makói származású '56-os magyar. High Wycombe mellett, a Flackwell Heath-ben lévő Broom & Wade munkás-szálláson hozott össze minket a közös menekült sors. Még nálam is fiatalabb volt, talán 17 éves lehetett 1958-ban. Mindenki csak 'Kis Tibi'-ként emlegette, a nála idősebb Illés Tibor miatt. Barátságos és vidám természete azonban nagy szomorúságot rejtett a mosolya mögött - édesanyját korán elvesztette, az orosz fronton eltűnt édesapját pedig még akkor, a háború vége óta eltelt 13 év után is kerestette a svájci Vöröskereszt útján. Egy ugyancsak 56-os menekült magyar lányt, Fegyverneki Juditot, vett feleségül, de gyermek nem született a házasságból. Bánatát végül is alkoholba fojtotta - talán 3 esztendeje helyeztük örök nyugalomra a High Wycombe-i temetőben.

Arquati, Joe - olasz származású Stokenchurch-i hentes, éveken át engem szabadságom ideje alatt helyettesítő barát. Sajnos mérhetetlenül jó szívét sokan kihasználták és juttatták csődbe családi vállalkozását. Később a mesterképző iskola tanáraként működött. Felesége, Gillian, a könyvjelzők gyűjtésében lelte örömét, melynek állományát magam is jócskán gyarapítottam és gyarapítom még most is - többnyire magyar jelzők karácsonyi küldésével.

Arundel, Elaine - az 1964-ben létrejött Magyar Philatelic Society of Great Britain egyik alapító tagja. Gyűjtési területe a két magyar infláció periódusa volt, mellyel több helyi, országos és nemzetközi kiállításon is sikerrel szerepelt. Az akkor már koros és erősen cigarettázó hölgyről kevesen sejtették, hogy fiatal korában országos asztaliteniszező bajnok volt. Gyűjteményét végrendeletében a budapesti Bélyegmúzeumra hagyta.

Atonoszov György, dr. - a sárvári kórház sebész-főorvosa, akivel Korda Frigyes sárvári postamester révén találkoztam. Ismerettsége azonban már korábbi időből ered, ugyanis szüleimet és Ildikó húgomat is operálta az évek során. Egyik baráti beszélgetésünk számomra arról marad emlékezetes, hogy a doktor úr szintén orvos felesége nem éppen választékosan fejezte ki nemtetszését a balatoni (Vonyarcvashegy) nyaralójukkal kapcsolatosan mondván, hogy még a p…ról is csorog a víz a hétvégi kapáláskor - ahelyett, hogy itthon pihennének.

Avram, Alexandru - művészettörténész barátom, a nagyszebeni Brukenthal Könyvtár immáron nyugdíjas volt igazgatója. Neve ellenére kitünően beszél magyarul (magyar édesanyja volt) és akinek segítségével láthattam Bod Péter 'Az Isten Vitézkedő Anyaszentegyháza Historiája' legszebb példányát, s ugyancsak segítségünkre sietett másolatot szerezni a tordai országyűlés 1568-ban kelt vallás- és gondolatszabadságot rögzítő eredeti artikulusainak magyarul írott (!) bejegyzéseiről. Szebeni látogatásaink alkalmával mindíg szeretettel invitált bennünket a "csodás Roxana" által felszolgált étterembe - ám a tündéri pincérlány számunkra láthatatlan maradt - gondolom immáron örökre. Ennek ellenére örömmel és szeretettel fogadtam Marcel barátjával (aki mindenegyes pohár pálinka elfogyasztását "Éljen a Magyar Államvasutak" kiáltással üdvözli) együtt 2010 nyarán Oxfordban.

Áros-család - Első, 1999-es fogarasi látogatásunk alkalmával (senkit nem ismervén a városban) egy román ember vezetett el bennünket Áros Margithoz, a református templom harangozójához egy júliusi vasárnap délutánjan - innen az ismerettség és a később kialakult jó barátság. Férje, Mihály 'gazda' leszázalekolt nyugdíjazott vasesztergályos. Attila fiuk, aki a szülők nagy szomorúságára egy román lánynak udvarolt, Esztergom városában dolgozott; Dalma leányuk pedig a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium jeles tanulója. A leányka 12 esztendős kora óta a kántori teendőket is ellátta a fogarasi templomban és még télvíz idején is haza utazott Sepsiszentgyörgyről, hogy ne maradjon orgonaszó nélkül a vasárnapi istentisztelet. Kiváló bizonyítványa, valamint nagy zenei és művészi tehetsége ellenére szülei anyagi helyzete miatt nem tanulhatott volna tovább, ezért Dalma tudta nélkül szándékoztam segíteni egyetemi tanulmányainak anyagi hátterét. Mihály, hálája jeléül egy maga-készítette rozsdamentes acélból készült hurkatöltővel, és maga esztergályozta húspuhító fokossal ajándékozott meg, melyet könnyes szemmel adott át - de akkor már nagy beteg volt. A napi két doboz cigaretta és a sok pálinka hamarosan a fogarasi temetőbe jutatta. Dalma közben elvégezte tanulmányait a kolozsvári egyetem angol és hitoktató fakultásán, és ismerkedett meg egyik osztálytársa testvérével, későbbi férjével, akinek féltékenysége és tirannikus magatartása miatt még az előadásainkra sem mert eljönni. Sajnálatra méltó a bizalom efféle teljes hiánya egy emberi kapcsolatban. Talán az évek javítanak majd ezen a szánalmas helyzeten. Mihály halála után hamarosan Margit is feladta a templomi szolgálatot és így az ezzel járó szolgálati lakás is megszűnt, Sikaszóba költözött az édesanyjához. Barátságuk mindezek ellenére felejthetetlen marad.

Árva István - a makói székhelyű 'Árvatrans' fuvarozási cég tulajdonosa és igazgatója. Bár csomagjaimat már évek óta szállította vállalata Anglia és Magyarország között mindkét irányban, személyesen mégis csak 2012 tavaszán ismertük meg egymást Maros-menti nyaralója közelében. De hát a barátság születése - mint a szerelem - nem idő kérdése. Valószínű István barátomnak is szimpatikusak lehetettünk, mert azonnal meghívott minket Feiszt Gyuri barátommal az éppen készülő birkapörköltre, sőt a lakására is következő évi makói előadásunk alkalmával. Így aztán 2013 áprilisában István és Manna már mint régi ismerőst és barátot láttak vendégül bennünket otthonukban. Barátságunknak csak két epizódját említem: amidőn a Teleki Tékának ajándékozott 40 doboznyi könyvtáramat Marosvásárhely városába kellett szállítani, István a legmesszemenőbb segítséget nyújtotta és önköltségi áron bonyolította le, viszont amikor egyik barátja, Kisbodri Gábor leánya, Zita Londonban súlyos betegségben kórházba került, akkor én is naponta telefonáltam és segítettem az élet és halál között lebegő kislánynak kétségbeesetten aggódó szüleit. Örömmel tölt el, hogy egy hónap múlva nálunk töltenek pár napot Oxfordban.

Árva-Tóth Viktor - pincér, testépítő és leányok álma. A kecskeméti származású fiatalemberrel a Cotswold-táji Daylesford előkelő üzletében találkoztam. A magas 'izompacsirta' azonban a legudvariasabb pincérnek bizonyult, s kedvemért mindig konyakot is hoz a teám mellé. Ennek ellenére 'borravalót' sohasem fogad el - mint mondja - sértésnek venné. Kérdésemre, hogy ilyen testalkattal miért nem inkább a filmek világában keres érvényesülést, szerényen azt válaszolta "Gróf úr, még nem annyira jó az én angol nyelv-tudásom". Sok sikert látnék előtte - ám sajnálnám, mert hiányzana a jelenléte (a konyakról nem is beszélve!).

Bakó József - fiatalon a Szombathelyi Tejüzem laboránsa volt, együtt dolgoztunk, sportoltunk és szórakoztunk. Jó humorú kolléga, kiváló tehetségű sportoló volt. Sok jó meccset fociztunk és asztaliteniszeztünk a Szombathelyi Kinizsi szineiben. Később a vasúti járműjavító oktatójaként a Szombathelyi Haladásnál tevékenykedett, így mindenkit ismer a régi, 1956 előtti játékosok közül is. Beültetettt Pacemaker-e ellenére is jó egészségnek örvend, szeretek vele beszélgetni és egy kicsit nosztalgiázni a régmúlt fiatalságunk éveiről, miközben még egyszer sem említette a prosztatáját. Csak továbbra is így Baxi-kám!

Baker, 'Bill' William - Hentes és mészáros vevőm volt Reading városa Tilehurst negyedében. Nagy, hatalmas termetű ember volt, mindenkihez kedves, de szerette a viccelődést is. Egy alkalommal a Danish Bacon utazó ügynökét, aki rendszeresen csak besétált az üzlet hűtőjébe, úgy viccelte meg, hogy Frankenstein álarcot húzva magára és vértől csepegő disznólő-kést tartva fogadta. Hanyatt-homlok menekült az e-képpen pórul járt ügynök. Más alkalommal egy szőrös gorilla gumi-mancsot húzott a kezére és ment át pénzváltás ürügyén a szomszédos üzletbe. A kasszánál a bejárattal háttal ülő hölgy vállára tette a mancsot, aki olyan hisztériába esett, hogy roham-mentőket kellett hívni, de egy szép disznósonka végül is megmentette a hölgy önérzetét - és Bill becsületét. Egyszer aztán megfordult ám a kocka! Reading belvárosában Bill-t ugyanis megállította egy utazó ügynök (akkoriban még le lehetett állni kocsival az útszélen), hogy eligazítást kérjen miként is juthat el a városnak egyik utcájába. Bill - helyi gyerek lévén - elmagyarázta az útirányt, ám az ember nehezen fogta fel az utasításokat. Végül is, vagy húsz perc türelmes magyarázás után, köszönetet mondott az ügynök és hogy háláját kifejezze, felajánlotta Bill-nek az általa mintának vitt férfi-ingekből való, nagyon jutányos áron való vásárlás lehetőségét - hozzátéve, hogy sajnos 6 darabnál többet nem tud eladni. Bill gyorsan kiválasztott magának hat szép inget és örömmel újságolta feleségének otthon a szerencsés üzletet. Alig várta az ebédidő érkeztét, hogy végre kibonthassa a gyönyörű celofán-csomagolásából az újonnan vásárolt holmit. Ám öröme ürömre fordult, mert az ingek csupán kirakati célt szolgáltak és csak elejük volt a gallér alatt, még a mandzsetta is csak egy kis anyaggal volt odaerősítve. Bill pedig nevetve mesélte nekem a történetet. Sajnos vidámsága nagyon rövid életűnek bizonyult. Egy nyáron spanyolországi nyaralásukról mentő hozta haza a csinos és harmincvalahány éves feleségét - hat héten belül el is temette. Bill sohasem tudta feldolgozni magában felesége hirtelen elvesztését, ezután már nem érdekelte semmi. Hamarosan bezárta az üzletet és még a vidékről is elköltözött.

Balázs Bernadett - a Budapesti Honvéd Sport Egyesület tornásznője.

Balázs Béla - az EMKE [Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület] medgyesi elnöke, akinek meghívására tartottunk előadást Medgyesen 2006 májusában.

Balikó Györgyi - a budapesti Postás Sport Egyesület torna-edzője. Bár hozzám mindig felejthetetlenül kedves volt, az akkor 11 éves Elizabeth leányom részére más okból lett emlékezetes a találkozásuk. Az 1983-ban, Budapesten rendezett Tornász Világbajnokság alatt ugyanis meghívást kapott Kertész Alicetól, a magyar válogatott edzőjétől egy edzési részvételre, amikor Györgyi alaposan 'kezébe vette'. Azóta is "feszegető edző"-ként emlegeti…

Balla György, Kisari - kartográfus. Nyugdíjba vonulása óta foglalkozik térképtörténettel, s dolgozta fel Kogutowicz Manó valamint Marsigli gróf térképészeti munkásságát. A kitartó és alapos kutatói munka eredményeit saját maga publikálja és árusítja. Sajnos könyveiben megmutatkozik a történészi szakképzés hiánya és a történelmi tényeket néha fantáziával vegyíti. Eklatáns példája ennek azon feltételezése, hogy a morvaországi származású Kogutowicz Manó azért adta elsőszülött fiának az Imre nevet, mivel a késő éjszakába nyúló estéken a pislogó olajlámpa fényénél elgondolkodott Szent Istán, Imre fiához intézett intelmein, egy másik írásában pedig olyan kijelentést tesz, hogy "a térképészethez nem kell más csak a fenék!" Ennek ellenére kartográftörténeti kutatásai nagyban hozzájárultak Magyarország térképeinek és várrajzainak megismeréséhez.

Balog Ildikó - a Békéscsabai Torna Club versenyzője.

Balogh István - Csíkfalva (Erdély) polgármestere. Előadásunkat Tuba Pál rábakecöli unokatestvéremmel való kapcsolata révén rendezte meg 2012 május 12-én a csíkfalvi polgármesteri hivatal tanácstermében.

Balogh Katalin - az Officina '96 Kiadó vezérigazgató tulajdonosával Magyarigen (Erdély) templomának sírkertjében 1999-ben, egy júliusi vasárnap délutánján (július 18 - hála az évente vezetett Utinaplónak) találkoztam először. Kata családjával őseit, magam pedig Bod Péter földi maradványait kerestem a sírhantok között. Barátságunk az évek folyamán csak erősödött, többször is találkoztunk úgy Budapesten, Barackos-közi villájukban, mind pedig Oxfordban, ahol egy alkalommal - különös szerencse folytán - még a Bodleian Könyvtár alapítójának emlékére évente megrendezett 'Founder's Lunch' ünnepi díszebéden is vendégem lehetett a New College XIV. századi éttermében. Barátságunknak maradandó emléke az a 2010-ben megjelent 'Sütő András világa' című könyv, mely Kata vállalkozása nyomán látott napvilágot.

Bangha Imre, dr. keletkutató, az oxfordi egyetem Oriental Institute hindi nyelv tanára. Az Oxford Hungarian Society-ben, magyar kelet-utazókról tartott előadása számomra azért volt különösen érdekes és gyümölcsöző, mivel bemutatta Baktay Ervin, Gottesmann Alfréd nagybányai festő testvére, történetét is.

Barber, Peter OBE - a British Library térképtárának vezetőjét a kartográfia terén végzett több évtizedes kiváló munkájáért 2012-ben II. Erzsébet angol királynő az Officer of The British Empire lovagrendbe léptette. Régi barátságunk alapja a kartográfia-történet tudományos feldolgozása. Segítségével és számomra írt "I would like to recommend Laszlo Grof as a fit and proper person to consult the Anglo-Saxon world map. He is one of the world experts in the history of Hungarian mapping - as a glance at his publications in the BL catalogue will demonstrate. The Anglo-Saxon world map plays a crucial role in the field as since it is the earliest map to name Hungary. After studying it in facsimile for many years, Laszlo would now appreciate the opportunity to examine the original map and the accompanying texts." [Szeretném ajánlani Gróf Lászlót, mint illő és megfelelő személyt az angol-szász vilégtérkép tanulmányozására, aki a világ egyik legnagyobb szakértője a magyar térképészetnek - amit a B[ritish] L[ibrary] katalógusában felsorolt publikációi is bizonyítanak. Az angol-szász világtérkép ezen a területen kritikus fontossággal bír, mivel ezen látható Magyarország legkorábbi megnevezése. Miután a róla készült hasonmás kiadványokat már évek óta tanulmányozta, László méltányolná az eredeti térkép és a hozzá tartozó szöveg vizsgálatát] ajánló levelével kezemben tarthattam a XI. században pergamenre írt Anglo-Saxon Chronicle-t és tanulmányozhattam 2013 június 21-én délelőtt 11-től egy órán keresztül nemcsak Nagy-Británnia, hanem az egész világ egyik legnagyobb becsben tartott kincsét.

Barkovics József - sajt- és vajmester kollégám a Szombathelyi Tejüzem-ben, később a Zalaegerszegi Tejüzem igazgatója. Az 1960-as évek elején nevét 'Borka'-ra változtatva került az Élelmiszeripari Minisztériumba, mint osztályvezétő mérnök.

Barnes, Ian - a 'Temple Bookbinders' könyvkötő vállalat tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Több ritka könyvemet restaurált és kötött bőrbe az évtizedek folyamán. Ennek egyik legszebb példája az 1493-ban kiadott Nürembergi Krónika Budát ábrázoló metszetét és a magyar történelemre vonatkozó lapjait magába foglaló Liber Cronicarum Hungariae díszes, tokban tartható kötete.

Barra Katalin - szeretve tisztelt, mindig mosolygós földrajz-szakos tanárnőm a Sárvári Polgári Fiúiskolában - több éven át osztályfőnököm. 1966-ban, első haza-látogatásom alkalmával még találkoztunk Sárváron a Gárdonyi Géza-utcai lakásukon, ahol nővérével, Barra Mária tanárnővel laktak.

Barra Mária - a Sárvári Polgári Fiúiskola tanárnője, magyar nyelvet és irodalmat tanított. Sokkal komorabb volt, mint Katalin - ám végtelenül igazságos.

Barrington, David - végtelenül udvarias, angol uriember, a XVII. században épült 'The Spread Eagle' szálloda tulajdonosa az Oxford grófságbeli Thame városában. Számtalan kávét, teát és könnyű ebédet, valamint jónéhány családi és céges karácsonyi vacsorát is fogyasztottunk az éttermében. Sajnos ennek ellenére a szálloda csődbe ment, s most már az 'Eden' szálloda-lánc tulajdonában üzemel. Szegény Mr. Barrington, akivel jó barátságban voltam, jelenleg Alzheimer-kórban szenved egy idősek otthonában, pedig talán 70 éves sincs még…

Bartalis Melinda - székelyudvarhelyi fotóművész. Festői ihletettségű fényképeiben gyakorta lehet gyönyörködni a Facebook oldalain. Egyik alkalommal férje, Iordachim Attila társaságában ismerhettem meg Székelyudvarhely hirhedt 'Rókaváros' negyedéd. Farkaslaka-i kertjükben friss zöldségeket termesztenek.

Bartha Árpád - a Szépművészeti Múzeum, Brassó igazgatója. Brassói előadásunkat szervezte 2010 áprilisában.

Bartos József - piliscsabai tanító. A rossz nyelvek szerint édesanyámnak is tette a szépet a jóképű, magas fiatalember. Kárpátalja visszafoglalása előtt motorkerékpárjával együtt behívták katonának, 1939 tavaszán már Ungvárról írt képeslapja megmaradt a családi levelezésben. Megjárta az orosz frontot is, ahonnan életben tért haza. Plestyák Károly klotildligeti erdész barátom információja szerint Kovács Mária tanítónőt, a tinnyei orvos leányát vette feleségül, de hamarosan Törökbálintra költöztek.

Bartók Béla - a nagy zeneszerző ugyancsak Béla nevű mérnök fiával a Skerletz Iván-vezette Térképgyűjtők Baráti Köre részére tartott 'Abraham Ortelius Magyarországot ábrázoló térképei' címmel tartott előadásom alkalmával ismerkedtem össze és kerültünk levelezési kapcsolatba. Többek között megküldte azon vármegye-térképek fényképeit, melyeken Trianon idejében édesapja jóhiszeműen megrajzolta az etnikai határokat. Az persze aztán már más kérdés, hogy ennek mi köze van egy ország területi szuverinitásához…

Bartus Dóra - Chinnor-i (Oxford grófság, Anglia) torta-szakértő au-pair Szécsény községből, aki kalocsai mintával díszített születésnapi tortámat is készitette 2013 februárjában. Egy ideig az au-pairség mellett a Thame-i 'Costa' kávézóban is dolgozott, majd ez év (2013) nyarán szerződése lejárván visszatért Magyarországra ahol most a Tortadíszítés c. magazin segéd-szerkesztője.

Bassler-Takács Ilona - Párizsban élő magyar hölgy, Ruzsik Vilmos atya révén ismertük meg. Angliában többször is meglátogatott minket, egy alkalommal még a St. Albans-ban rendezett tornaversenyre is eljött velünk, ahol Köteles Krisztina képviselte a magyar szineket.

Bates, Alan - szomszéd az Oxford Military College-ban, 1998 november 6-i beköltözésünk idején.

Bates, Andrea - leénykori nevén Bartók Andrea, magyar születésű festőművész az Oxford grófság-beli Enstone községben. Tudomása szerint nem a zeneszerző Bartók családjával van rokonságban, hanem azzal a Bartók Margittal, aki Hollósy Simon nagybányai festőiskoláját látogatta nagy szorgalommal az 1900-as évek elején. Andrea képein előszeretettel a cotswoldi táj varázsát jeleníti meg, de Magyarországon és Itáliában is fest. Szüleivel 3 éves korában került Kanadába, de tökéletesen megtanult magyarul és szorgalmas látogatója az Oxford Hungarian Society-nek.

Bathó Ilona - osztálytársam a Szombathelyi Zrínyi Ilona Kereskedelmi Gimnáziuma esti 'dolgozók' tagozatán az 1950-es évek elején.

Baynton-Williams, Ashley - Roger Baynton-Williams fia, történész és térképtörténeti kutató, az amerikai kontinens kartográfiájának szakértője. Az általa mégis ismeretlen, magyar megnevezésekkel metszett Amerika térkép vezetett rá Bod Péter kartográfiai munkásságának tíz éven át tartó kutatására és a megállapításra, hogy a magyarigeni református tiszteletes, Árva Bethlen Kata volt udvari papja, az első magyar nyelvű világrész-térképek megszerkesztője és kiadója volt, melyeket 'Az Isten vitézkedő Anyaszentegyháza… Historiája' című egyháztörténeti könyvében adott ki Bázelben, 1760-ban.

Baynton-Williams, Roger - Londoni térképgaléria tulajdonos az Old Brompton Road-on, mely 1946-ban nyílt meg Roger édesapja, Laurence Baynton-Williams alapításában. Itt, 1965-től kezdődően, vásároltam 'Carta Hungarica' térképgyűjteményemnek kezdeti darabjait. A cég - melynek vevőkörébe olyan előkelőségek is tartoztak mint Edward Heath és Harold Wilson miniszterelnökök - később Knightsbridge-nek előkelő Mayfair negyedébe költözött, melyet továbbra is gyakorta látogattam újabb, gyűjteményemből még hiányzó térképlapok felfedezése és megvétele reményében. Roger 1984-ben a történelméről nevezetes Arundel-be, Anglia déli tengerpartja közelébe költözött, ott is halt meg 2011 július 27-én 74 éves korában.

Bácskai Beáta - Piliscsaba alpolgármestere, az ONYX Szépségszalon illő szépségű tulajdonosa. Néhány évvel ezelőtt, egy piliscsabai látogatásom alkalmával ismerkedtünk meg az újévi mise és az azt követő borszentelés után a piliscsabai nagytemplomban, majd utána Plestyák Károly erdész lakásán rögtönzött vendéglátáson. Azóta is tartjuk a kapcsolatot és ha lehet találkozunk, amikor barátaimhoz Piliscsabára vagy Klotiltligetre látogatok.

Bánhegyi Jánosné, Ludányi Mária - magyar válogatott úszó, majd később divatszalon-, most étterem-tulajdonos. Édesapját, az 1956-ban Angliába távozott Ludányi Józsefet Németh Imre, kalapácsvető olimpiai bajnok barátom kérésére kerestem az 1980-as évek elején (bővebben erről Memoir-om 'Sport' fejezetében). Barátságunk azóta is tart - legutóbb ez év (2013) februárjában találkoztunk.

Beattie, Juli - Oxfordi magyar kerámikus a Woodstock Road-on. Eléggé elszigetelt életet él, csak elvétve találkozunk.

Bedford, Karen - volt kollegina, a thamei Lightfoots' Solicitors ügyvédi iroda munkatársa.

Beese, Marilyn - az oxfordi 'Magna Gallery' térképgaléria alkalmazottja - később menedzsere, szombatonkénti látogatásaim társalgó partnere. Kávézás közbeni beszélgetéseink állandó témája a kartográfia volt, de sokat tanultam Marilyn-től az angol irodalomról is. Viszonzásul és hálám jeléül, megtanítottam miként is lehet a porszívózás látszatát kelteni porszívó használata nélkül, az egyébként tiszta szőnyegen. Bár a galéria már (hivatalosan is) kávézó lett, és Marilyn sincsen már Oxfordban, továbbra is foglalkoznak régi térképek és metszetek színezésével a Wales közelében otthont adó farmon.

Beke Sándor - az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó tulajdonosa és szolgája, Ráduly János kibédi barátunk könyveinek szorgalmas kiadója. Gyakran találkoztunk Erdélyben, amikor a kiadó könyveit a farkaslakai vásáron árusította a magyarországi túristáknak.

Bellchambers, Fiona - Romhányi László barátom oxfordi lakásának ausztráliai lakója. Szülei egy alkalommal minket is meglátogattak és invitáltak Ausztráliába, de a távolság, a sok veszélyes pók és mérges kígyó (mindkettő mérgező) miatt inkább maradtunk Oxfordban. Hamarosan a fiatal házaspár is visszaköltözött a krikett és a kenguruk hazájába.

Bencze István - a kajdacsi származású, nálam vagy 15 évvel idősebb tolnai fiatalember - mondhatnám már agglegény - legjobb barátom és apám helyett apám volt a Csermajori Tejipari Szakiskolán. Vörös és hullámos hajához vörös orr is párosult, de alacsony termete ellenére is síkra szállt az igazsága és 'Tacskó' (csak ennek szólított) védelmében. Az iskola elvégzése után a Keszthelyi Sajtérlelőhöz került művezetőnek, de továbbra is leveleztünk - még Angliába kerülésem után is. Aztán az egyik karácsonyi üdvözletemre már csak a leánya válaszolt, hogy édesapja sajnos már nem él. Erős dohányos volt - gondolom az vitte a sírba.

Bendall Sarah, dr. - történész, a Cambridge-i Emmanuel College könyvtára igazgatója. Előtte egy ideig Oxfordban, a Merton College könyvtárának volt a vezetője, ez idő alatt dolgoztunk együtt kartográfiai témában. Közelebbi kapcsolatba a New College levéltárában felfedezett, csodálatos XVI. századi kéziratos térkép révén kerültünk, mely eredeti tokjában és teljes színpompájában vészelte át a készítése óta eltelt négy évszázadot. A térkép kartográfiai jelentősége azonban nem (csak) ebben rejlett. Ugyanis a kollégium levéltárában megtaláltam a térkép készítésére való utasítást, melyet egy bérlői pereskedés nyomán készíttettek, a térkép mérési tereprajzát, valamint az arról készült munkapéldányt, melynek nyomán a javasolt kellő javítások figyelembe vételével (még a címerek protokolláris elhelyezésére is gondot fordítottak!) maga a térkép készült, tehát a teljes folyamatot, s mindezt a XVI. századból! Mivel nekem akkor más, fontosabb elfoglaltságom is volt (egyetemi disszertációmat írtam), átengedtem a publikálás lehetőségét Sarah-nak, aki bár felajánlotta a tanulmány közös név alatti megjelentetésének lehetőségét, ezt magam el nem fogadván, részemre állandó belépést biztosított az egyébként hét lakat alatt tartott kollégium könyv- és levéltárába. Személyes pech, hogy Sarah-t rövidesen utána visszahúzta a szíve volt Cambridge-i Alma Mater-ébe. Kézzel írott üdvözlete elmaradhatatlan velejárója a karácsonyi ünnepeknek.

Bende Barna, dr. - sebészfőorvos, a vajdahunyadi magyarság gyógyító orvosa és ügyeinek képviselője az Alsó-fehér megyei nagy román tengerben.

Benedek Tamásné - Ildikó húgomék zuglói lakásának előző tulajdonosa. Ismeretségünk kezdetén érzelmi kapcsolat is volt kialakulóban, mely aztán az akkori személyes körülmények miatt nem fejlődhett ki. Pedig nagyon igéretes volt az út hazafelé a kocsi hátsó űlésén! Bocsánat Erzsikém…

Benedekfi Dávid - a Zsil-völgyi magyarok RMDSZ képviselője, Lupény-ben tartott előadásainknak társ-szervezője.

Benford, Mervyn - iskolaigazgató, tanfelügyelő - a Magyar Philatelic Society of Great Britain egyik alapító tagja és a magyar bélyegek lelkes rajongója és szakértője. Kiváló pedagógus, Lewknor-i iskolájába járt 6 éven át Emma-Fleur leányunk. Liberális szellemű oktatásának voltak ellenségei is, ám a falusi 2 és 1/2 tanerős iskolában elért eredményei mégis elismerést váltott ki pedagógus körökben és úttörő módszereiről a Chanel-4 TV állomás 2 órás műsort sugárzott. A legnagyobb elismerés számára mégis az az általam meghallott és elmondott történet volt, amikor egy nyári szünetben Emma-Fleur már a teenager fiával járta körül a zsuppfedeles iskola zárt épületét és az ablakon beleskelődve csendesen csak annyit mondott Jakabnak "Mummy spent the happiest years of her life here" [Anya életének legboldogabb éveit töltötte itt]. Ezt még Mervyn is megkönnyezte… Az már csak 'hab a tortán, hogy Emma-Fleur éppen most fejezte be sikerrel 'történelmi restaurátor' diplomájanak mesteri fokozatát a birminghami egyetemen.

Bennett, Mrs. - 'Bizsu', Takács Jenő csinos unokahúga, az Oxford tőszomszédságában lévő Kidlington-ban él. Eredeti ragaszkodó kedvessége azonban hamar elillant, miután rádöbbent, hogy nem 'igazi' gróf vagyok. Sorry…

Bercikova, Jana - a szlovákiai Feketebalog [Čierny Balog] községből származó teenager-korú leányzót egy felvidéki túra alkalmával ismertem meg a zólyomi vár tövében lévő 'Polana' szálló éttermében, még a 90-es évek elején. Megéhezve, Feiszt György és Szathmáry Tibor barátaimmal a város főterén lévő szálloda éttermébe tértünk be reggelizni. Gondoltuk egyszerű lesz - virslit rendelünk, a 'frankfurter'-t mindenki ismeri. Nem volt szerencsénk, nem ismerték. Még csak nem is hallottak róla. A szemelyzet csak szlovákul értett, senki egy szót nem tudott se magyarul, se angolul. Végül is lerajzoltuk! Aznap este, a reggeli sikeren felbuzdulva visszatértünk vacsorázni (és ott is aludtunk), amikor megjelenítették Jana-t, ugyanis a brünni vendéglátó szakiskola nyári gyakorlatra kihelyezett diákja tudott angolul. Szegény feje egész estét velünk kinlódta végig, viszont megúszta a mosogatást! A kapcsolat valahogy mégis megmaradt közöttünk. Angol nyelvtudása gyakorlása céljából pár év múlva Chinnor-i barátaink, a rendőr Wedlock házaspárnál mint au-pair töltött egy hasznos esztendőt. Ugyanis a chinnori napok magányos csendjét kihasználva megtanult gitározni és vasárnaponként a helyi metodista gyülekezetben énekelt. Később Bécsbe, majd Svájcba ment dolgozni - itt ismerkedett meg mostan már férjével, Dominic Fuchs-al. Esküvőjükre Clive Wedlock barátom családjával együtt autóztunk el Unteriberg hegyekkel övezett faluba, ahol most is élnek boldogan.

Berger, Karl - a Hungarian Philatelic Society of Great Britain lelkes, ám egyben hangos tagja. Német származása tagadhatatlanul érződik angol kiejtésén, az 'r' betűt erősen megpörgetve ejti ki a társulat félesztendei összejövetelein. Birmingham közelében, Solihull városában él magyar bélyegeinek és háza trópusi növényekkel teli kertjének.

Berkes János - Király Klára élettársa, az igazi uriember és entrepeneur vállalkozó ritka ötvözete. 1956-ban Svédországba ment, majd az 1990-es rendszerváltást követően visszaköltözött Magyarországra. Foglalkozott a nyugati határszélen lebontott szögesdrót emléktárgykénti csomagolásával, valamint a szovjet csapatok által hátrahagyott katonai felszerelések, egyenruhák, insigniák és kitüntetések forgalmazásával is. Nyíregyházán üzleti vállakozásba kezdett és az ott legyártott vitorlázó repülőket szállították vissza a skandináv államokba. Egy ideig Ildikó húgom mint gazdasági ügyvezető, sógorom Bíró János pedig mint repülőket szállító mérnök gépkocsivezető dolgozott a vállalatánál. Egészségi állapota és üzleti vállalkozása gyengülése következtében élettársával együtt ismét visszaköltözött Svédországba.

Berta László - könyvelő, vállalati igazgató. A sárvári Krausz-féle tejüzem könyvelője volt az 1948-49-ben ott töltött gyakorlati évem idején. Szüleim és nagynéném férje, Braxmair Ciprián is jól ismerték. Az üzem lezártása után került a Sárvári Vajüzem néven működő, volt Strohoffer tejüzem élére. Amikor engem Csermajori tanulmányaim után ahhoz az üzemhez neveztek ki vajmesternek, már Berta Laci volt az igazgató - ám valamilyen oknál fogva - talán mert 'vaj volt a fején' - elég hűvös fogadtatásban részesített. Nem baj. Az emberi tulajdonságok ismerete is hozzá tartozik hasznos tapasztalatainkhoz.

Beszédes Károly - Second Secretary - magyarán a követség leple alatt működő kém, Igaz Sándor kollégája az 1960-as évek derekán Londonban. Oxfordba is kilátogatott, ám sokat nem tudhatott meg az itteni magyarok életéről és 'imperialista ügynöki' tevékenységéről, nem hinném, hogy lett volna közöttünk besúgó. Aztán, ki tudja… Mindenesetre jókat röhögtünk a két iker, a hamis Igaz és a szűkszavú Beszédes 'együttesen'.

Bettridge, Roger - levéltáros, a Buckingham grófsági levéltár igazgatója Aylesbury-ben. Nagyban volt segítségemre úgy egyetemi disszertációm, valamint helytörténeti és a feleségem ősei történetének kutatásainál. Mint a Buckinghamshire Historical Association [Buckingham-grófsági Történeti Társulat] titkára több alkalommal szervezett előadást részemre a szalmafonás, valamint az erdélyi utazások témakörében.

Bényei Tamás - a Hot Jazz Band megalapítója és trombitása. Kitünő jazz zenekar, elmegyek koncertjükre amikor csak lehet. Unokahúgom, Bíró Edina lakodalmán is ők játszottak a Stefánia-úti Sissi-palotában.

Bér Andor - a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége [Mabeosz] és a Magyar Filatáliai Tudományos Társaság [Mafitt] oszlopos tagja, a magyar bélyeggyűjtés doyenje, a bélyegelőtti levelek nagy szakértője. Járt Angliában is, mely alkalomból én vittem kirándulni a környéken. Az akkor már 80. évét is meghaladt úriember élvezte az autózást, miközben bevallotta "van egy barátnőm, de nem élünk ám együtt…" . örvendek Bandikám, de végül is az sem lenne nagy baj, ha együtt élnétek - feleltem a vallomására. Jót tehetett neki, mert 100 évet élt!

Béres Ildikó - a máramarosszigeti Leőwey Klára Gimnázium igazgatója. Kétszer is tartottam-tartottunk előadást Feiszt György barátommal a gimnázium diákjainak. Öröm látni egy magyar iskola felvirágzását ezen régi magyar városban Béres Ildikó ügyes és szakértő vezetésével és férje, Máramarossziget alpolgármestere támogatásával.

Biás Ákos - székelymuzsnai tanító. Székelyderzsen ismerkedtünk össze Nagy Adél, akkor még unitáriur teológiai hallható és családja révén. Amatőr fotós, Székelyderzs és környéke fényképeken való megörökítője.

Biggs, Chris - Mindig udvarias és mosolygós ügyvéd a Thame-i 'Lightfoots Solicitors' irodájánál. Gyakran vicceltem vele híres-hirhedt névrokona, a vonat-rabló Ronnie Biggs ürügyén.

Bindoff, Tom & Gill - Gill Bindoff a Lewknor-i iskola, ahová Emma-Fleur járt elemibe, zenetanára és ellenőrző bizottságának tagja. Férje, Tom a Chinnor-i szélmalom elkerítéséhez járult hozzá anyaggal, amikor annak restaurálása elkezdődött az 1970-es évek végén. Örömmel írhatom, hogy a malom restauralása 2013-ra majdnem befejeződött. Nem kapkodják el a dolgokat Angliában sem…

Binyon, Debbie (ejtsd: Bájnon) - a 'Connell' ingatlan közvetítő vállalat csinos titkárnője, akinek segítségével lakásunk a tulajdonunkba került az Oxford Military College-ben. Ráadásul még az egyik feleslegessé vált ebédlő-szekrényünket meg is vásárolta.

Birch, Clive - a 'Barracuda' és 'Baron' könyv-kiadó cégek tulajdonosa. A Barracuda kiadásában jelent meg 1988-ban az angliai szalmafonás történetét feldolgozó 'Children of Straw' [Szalma-gyerekek] című könyvem, majd 2002-ben annak második kiadása már a Baron-kiadó köntösében.

Bíró Attila - Kolozsvárról érkezett Oxfordba a művészettörténész fiatalember. Kezdetben még lakása sem volt - egy sátorban lakott Kozel Laci és Orsi kertjében. Munkát az isaszegi Klincsek Jeromos biztosított számára és a Military College járdaszegélye mellől kapargatta a gazt alapos lelkiismerettel. Onnan vergődte fel magát először a Burrito étkezde hagyma-aprító állásába, ahol hamarosan felismerték szorgalmát és tehetségét, ezért most (2013) már az üzlet managere.

Bíró Attila - az erdélyi Kökös falu unitárius lelkésze. Annak ellenére, hogy zuhogó esőben, minden előzetes bejelentés nélkül nyitottunk be 2011 tavaszán Feiszt György barátommal a parókia ajtaján, mégis nagy kedvességgel fogadott bennünket és amidőn megtudta, hogy előadásokat tartunk, tüstént meghívást kaptunk a következő esztendőre. Anna-Mária feleségével és két gyermekükkel jó harmóniában élnek a többi egyházzal az idillikus környezetben.

Bíró Rozália - Nagyvárad alpolgármestere. Nagyvárad York városával való kapcsolatának kiépítése céljából kerestük fel előzetes bejelentkezés után hivatalában. A létesítendő kapcsolat alapja a két város közös magyar történelmi vonatkozása Zsigmond király idejéből ered. V. Henrik angol király ugyanis Zsigmond szövetségének megszerzése céljából meghívta Angliába és beválasztotta a 'Térdszalag' lovagrendbe, melynek székhelye a Windsor-i vár Szent György kápolnája, és itt is volt a tagok sisakjával, lobogójával és pallosával ékesített stalluma. Zsigmond halála után helyébe új tagot választottak, lovagi jelvényeit pedig leszerelték. Bár a sisak és a lobogó sorsa ismeretlen, pallosa York-ba került és 1439 óta a város díszkardja. A nagy becsben tartott jelvényt a főpolgármesteri hivatalos rezidencia fogadó termének falán, külön erre a célra készített foglalatban őrzik. Ez tehát az angliai rész rövid története. Köztudomású viszont, hogy Zsigmond királyunk, aki egyben Német-Római császár is volt, bár a morvaországi Znam-ban halt meg saját kívánságára Nagyváradon lett eltemetve felesége, Mária királynő mellé a Szent László által alapított székesegyház kriptájában. Különös szerencse, hogy York város seriffje, azaz főispánja, személyes barátom lévén kérésemre Yorkban elő is készítette a két város közötti kapcsolatfelvétel lehetőségét (megjegyzendő, hogy York városi rangsorban közvetlenül London után következik és ennél fogva nem keresik a kapcsolatot). Annak ellenére, hogy az alpolgármester asszony nagyon kedvesen fogadott minket és mindent megigért, valójában semmi sem történt. Nemhogy elkészítették volna a beigért tervezetet és felkérést, még fülük botját sem billegették. Magyarán benne hagytak engem a slamasztikába a soha vissza nem térő lehetőséggel együtt.

Black, prof. Jeremy - az oxfordi Trinity College történész professzora, aki valósággal ontja magából a könyveit. Érdekes módon még a magyar levéltárügy is foglalkoztatta a fantáziáját, ami nem is lett volna baj, ha nem jelentette volna számomra a Levéltári Szemle számainak angol nyelvre való fordítását, mely nem éppen a legkönnyűbb feladatok egyike. Hiába hívott meg évente a Broad Street-ről nyíló kollégiumban adott fogadásra, pár esztendő után túl nagy árnak tűnt az ott elfogyasztott vörös bor, mégha a legjobb évjáratú is volt. Sajnos le kellett mondanom erről a nemes, ám egyéb elfoglaltságaim (ami volt bőviben) mellett rettentő energiát igénylő feladatról.

Black, Peter - a Wendover-i 'Fish and Chips' üzlet tulajdonosa. A barátságos, ám egyben rettentően precíz Peter évekig tartozott cégem, a Rempstone Poultry vevőköréhez. Bár velem mindig nagyon korrekt volt és barátjának tartott, egyik női alkalmazottját azért rúgta ki, mert nem volt hajlandó egy 25 kg-os egész zsák krumplit egyetlen emeléssel a hámozóba borítani. "Azt mondta amikor felvettem, hogy meg tudja tenni - akkor vagy csinálja, vagy mehet!" - mondotta. Egy másik alkalommal észrevette, hogy a közelben lévő angol légierő-bázis kadettjei, akik az üzletébe jártak vásárolni, a kertjét mégis rendszeresen öntözgették vizeletükkel. Több se kellett Peter barátunknak! Megleste mi történik és egy vödör forró vízzel leöntötte a sötétben pisáló kadettet. Bírósági ügy lett a dologból, és Peter bűnösnek ítéltetett. Nem tudta elviselni a rajta esett igazságtalanságot, eladta a boltot és helyette - bár nem értett hozzá - férfi divatárú üzletet nyitott, ugyancsak Wendover-ben. Mondanom sem kell, nem tartott sokáig.

Blackwell, Grace - a Thame-i 'Lightfoots Solicitors' lakásbérleti részlegének mindíg mosolygós administrátora, majd mostanában (2013) számfejtési könyvelője.

Blant, Martin - testnevelő tanár, rögbi-játékos, a 'Magna Gallery' térképgaléria társ-tulajdonosa, később tulajdonosa az oxfordi High Street-en. Ezen tevékenységei mellett egyik pajtát a másik után alakította át lakóháznak, melyet egyrészt szeretetből, másrészt pedig válás utáni kényszerből végzett. A 'Blue Boar' rögbi-csapattal két alkalommal is turnézott Magyarországon. A számomra oly kedves Magna Gallery-t az állandóan emelkedő bérleti díj miatt 2003-ban zárták be. Hiányát még most is érzem, ha arrafelé járok.

Bly, John - műtárgy- és régiség kereskedő, a BBC 'Antique Roadshow' egyik szakértője. A kitünő jazz-dobos egy régi régiségekkel kereskedő családból származik, ott szivta magába az antik tárgyak szeretetét. Évekig a híres nemzetközi árverési cég, a Sotheby's becsűse is volt. Barátságunk egy tőle vásárolt, XVII. századi festmény kapcsán jött létre, ugyanis midőn megérkezett a nagyméretű, skót nemes asszonyt ábrázoló portréval, John volt az, aki megcsodálta a szoba falán függő nagybányai festők képeit! Ennek lett aztán az eredménye barátságunk, és ráadásnak Gróf Zoltán (nem rokon!) kecskeméti kortárs festő kiállítása a Wooburn-i kastély kiállító-termében. Gyakorta látom a televízióban, elegáns öltönye nadrágja alól csak úgy vírítanak a színes zoknik! Amikor azonban ideje és lehetősége engedi, nagy szerelme, a jazz zene dobosaként érzi igazán jól magát. Felesége, a csendes Virginia, pedig hűséges kisérője.

Blyth, Mary & prof. Henry - Mary, volt francia-tanárom és férje, a klasszikusok professzora. Ismeretségünk az én lelkes - ám teljesen sikertelen - francia nyelv elsajátítási próbálkozásom eredményeként jött létre, férjével történt 'csodatevő' találkozásunkat pedig Memoir-omnak Jolanda leányunkról írt fejezetében örökítettem meg. Kedves házaspár, még Gróf Zoltán kiállítására is eljöttek, ahol a 29-es számú 'Napfényes délelőtt' képet vásárolták meg.

Boda Csaba - mélyépítő főmérnök, a COLAS ÚT Zrt. területi igazgatója. A sárvári Regős együttes klarinétosa, de játszik furulyán, tárogatón és szaxofonon is. Boda Laci iker-testvére.

Boda Judit - tanítónő, a sárvári népzenei Regős együttes csinos brácsása. A Boda-ikrek testvére.

Boda László - informatikus szakember, munkája révén gyakorta utazik a Távol-Keletre. Nagybőgőn játszik a sárvári Regős együttesben.

Boér Hunor - tanár, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa. Bod Péter kartográfiai munkásságát kutatva találkoztunk a múzeum könyvtárában, ahol az 'Isten vitézkedő Anyaszentegyháza […] Históriája…' egy példányát is őrzik.

Bognár Levente - mérnök, Arad város alpolgármestere. Ő volt, aki erdélyi előadásainkat javasolta és egyben felkarolta. Első előadásomat is Levente szervezte meg, melyre 2005 május 3-án került sor az aradi Jelen Ház-ban, a Szabadság-szobor Egyesület vendégeként. Erdélyi útjainkról 1999 óta évente írt Útinapló oldalain bővebb beszámoló is olvasható erről, melyek példányai a Vas Megyei Levéltárban vannak letétbe helyezve.

Bogyai Valéria és György - Reading (ejtsd Reding)-i magyar házaspár, az ottan havonta tartott magyar misék utáni baráti összejövetelek vendégfogadó gazdái a Connaught Road 85 szám alatt.

Booth, Jim - a Lightfoots Solicitors ügyvédi iroda gazdasági vezetője volt, amikor 1999 áprilisában oda kerültem, mint részidős levéltáros, hiszen akkor még üzleti tevékenységet is folytattam, sőt hetente két alkalommal torna-edző is voltam. Második emeleti irodánk közvetlenül egymás mellett volt, így gyakorta hallottam amint a telefon-hívásokkor a Jim Booth "Jimbó"-vá változott ír accentusa következtében. Nagyon jól kijöttünk egymással, lezseren kezelte a dolgokat. Délutánonként át-átszólt telefonon, hogy "tea-time" azaz tea-idő van, s csak akkor zsörtölődött, ha valaki rátelefonált egy kiégett villanykörte miatt "they will want me to wipe their arse, next" [legközelebb még azt is elvárják, hogy a feneküket is kitöröljem] szokta mondogatni. Amikor talán 2 év ismeretség után nyugdíjba ment, nagyon kedves hangú levélben búcsúzott el tőlem, mondván - csak azt sajnálja, hogy nem előbb ismerhetett meg engem. Írországba költözött, hogy nyugdíjas éveit szeretett horgász hobbijának szentelje. Sajnos azóta már a Styx vizén pecázik Kharon ladikjából.

Borbándi András & Erika - református tiszteletesek, a 2011-es Magyarlapád-i előadásunk szervezői.

Borbély Gáspárné - a pilisszentkereszti iskola volt igazgatója. Abban az iskolában, ahol az 1935-36 tanévben Édesapám, Gróf Sándor is tanított. Húsz évvel ezelőtt, 1993 nyarán látogattunk ki Pilisszentkeresztre, akkor találkoztunk és azóta is tart a barátságunk úgy az azóta már nyugdíjba vonult Icával, mind férjével és amikor csak lehet meglátogatjuk e kedves házaspárt pomázi otthonukban.

Borbély Zsuzsanna, Lakatosné - Lakatos József, sárvári festőművész felesége. Az 1980-as években galériája volt Sárvár fő utcáján, melyet a helybeliek csak 'Nagy-utca' néven emlegettek. Parányi üzletében emlék- és ajándék-tárgyakat lehetett vásárolni. Magam is meg szoktam látogatni Zsuzsát, aki egy alkalommal teljesen váratlanul a nyakamba kapaszkodva megcsókolt. Se szólni, se vásarolni nem tudtam meglepetésemben. Persze semmi se lett a dologból, csupán az emlékezés…

Boros Erzsébet - Arany Páva-díjas népdalénekes, Boros László, buzásbocsárdi református lelkésze felesége. A háromgyermekes édesanya csengő hangját 2012-ben, a magyarigeni templomban hallottam legutóbb, de 'Mostan kinyílt egy gyönyörű virág' ajándékba kapott CD-je Oxfordba is elkisért.

Boros László - Buzásbocsárdi református tiszteletes. Buzásbocsárdon 2011-ben tartottunk előadást Erdély térképeiről és heraldikájáról Boros László tiszteletes szervezésében.

Boross Kálmán - Malmöben élő magyar bélyeggyűjtő. Mint a Magyar Philatelic Society of Great Britain tagjai, évekig leveleztünk a magyar filatélia dolgaiban, de az utóbbi években már karácsonyi üdvözlet sem érkezett.

Borzási Erika - 1992 nyarán a Szék-i (Erdély) postán ismertük meg Ildikó húgommal az akkor talán 19 éves Erikát, aki a hivatal kovácsolt vasrácsa mögött éppen zsíroskenyeret majszolt. A következő évek erdélyi útjai alkalmával a széki táncházban többször is találkoztunk és közben Ördöngosfüzesen gazdálkodó családját is megismertük. Erika később az itteni postahivatal 'dugaszolós' telefonközpontjának a kezelője lett, ám amikor azt az ezredfordulón modernizálták, megszűnt az addig ott dolgozó alkalmazottak állása. Segítségünkkel Erika Budapesten, egy kis szövőüzemben kapott munkát, de sajnos nem volt elég türelme, zúgolódni kezdett a kezdeti alacsony munkabér miatt. Elveszítve állását takarítónak ment el a nővérével. Összeköttetésünk ezután megszakadt, valami szerelmi kapcsolata is volt - az IWIW oldalairól láttam, hogy jól megy a dolga. Egyszer aztán jöttek a telefonhívások és az sms-ek, hogy se állás, se pénz, nem-e tudnék segíteni, hogy lakbérüket ki tudják fizetni. Több esztendei Budapesti tartózkodás után csak ennyire futotta. Kétségbe esve mindent, még szerelmet is igért a szerencsétlen, de bármennyire is szerettem volna segíteni a józan eszem az ellenkezőt diktálta. Legutóbb úgy hallottam, hogy Ördöngosfüzesen él gyermekével.

Borsics István - magyar válogatott ökölvívó, Szabóki 'Szasza' barátom Klári húgának a férje. 'Csike' - ugyanis mindenki csak annak szólította - korcsmáros családból származott, már az anyatejjel is az üzleti érzéket szívta magába. Válogtottsága idején azért ment a rendőrség kötelékében működő Dózsa Sport Klub-hoz, mert külföldi utakról hazatérve azokat a határon nem vizsgálták át. Amikor Szasza barátom 1963-ban visszament Magyarországra, Csike röviden összefoglalva csak ennyit mondott "ez a balfácán meg egy vég angol szövetet se hozott!" A sok seftelésnek végül is meglett a látszati eredménye - fehér márvánnyal bélelt házat, vagy inkább kis kastélyt, építettek Szombathely legelegánsabb helyén, a Kárpáti Kelemen utcában. Mindez azonban csak látszat volt, a kacsalábon forgó ház ugyanis csak múzeum volt, nem otthon, belépni is csak múzeumi papucsok felhúzása után lehetett. Keserűségét nekem Csike egy Sárvárra vezető autóuton öntötte szavakba "otthagyom Klárinak, csinálja egyedül ezt a heccet, én meg veszek magamnak valahol egy panel-lakást, teszek bele egy vaságyat,és azon legalább nyugodtan alszok, ha kedvem tartja bakancsban is!" Szomorú egy helyzet - gondoltam magamban. A házasságuk nem is tartott ezután sokáig. Csike aránylag fiatalon Alzheimer-kórban halt meg, felesége - a sors fintora! - egy panel-lakásban él egyedül, egy elrontott golyva-műtét következtében beszélni már nem tud, csak érthetetlenül motyog…

Both Gizella - tanítónő, az Olt-menti Halmágy község búcsújában találkoztunk, lakásuk Egyházasfaluban van a Munţitorilor [Munkás] utcában. Három lány édesanyja, férje agronómus. Kedves család, különösen Gizike igyekszik ápolni a kapcsolatot. Sajnos nem elég gyakran találkozunk, de azért évente a karácsonyi megemlékezés nem marad el.

Boulton, Ray - a Thame Sports and Arts Centre managere, ő szervezett be az ottani torna edzőjének és hétvégenti helyettesének. Baráti kapcsolatunk még nyugdíjba vonulásunk után is megmaradt. Bővebben erről a Memoir 'Munkahelyek' fejezetében írok.

Bourne, John - A Princes Risborough Poultry Packers baromfi-forgalmazó vállalat tisztviselője. Jó ember volt, csak erős dohányos. A vállalat megszűntével Aylesbury-ben mint utazó, a Miller & Edwards Ltd. cég ügynökeként tevékenykedett.

Bouvet, Armelle - francia diáklány, Elizabeth leányunk csere-partnere Lisieux városából.

Bown, Nikki - tornászlány, Elizabeth leányunk barátnője. Előbb a 'Chilterns Gymnastics Club', majd annak átalakulása után a 'Dorians' sportegyesület tagja. Kiváló tornász, országos bajnokságon is indult. Továbbra is a sport terén működik, a Facebook-on tartjuk a kapcsolatot.

Böröcz Ilona - Böröcz-suszter leánya, nagyanyám, özvegy Pap Lipótné szomszédja Jánosházán. A faluvégi ház a Berzsenyi utca végén volt, mely azelőtt Martonfa és Kemenespálfa felé vezetett, de amióta kiegyensítették az utat, zsákutca lett belőle. De hát nem is ez a lényeg. Szegény Böröcz Ilushoz nem volt túl kegyes a természet, alsó állkapcsa kifejletlensége miatt olyan 'tokás' kinézete volt; sors viszont a Böröcz kapcsolattal a családunkhoz sem. Csak két példét említve: engem éppen Böröczékhez indulva rúgott pofán 12 éves koromban egy ló a kertünkben legelésző, oroszok által zabrált (i.e. lopott) kisebb ménesből (bővebben erről a Memoir 'Jánosháza' fejezetében), egyszer pedig Marika nővérem is pórul járt Böröcz Ilus társaságában. Nem jó omen ez a Böröcz név…

Börzsei János - középhátvéd az Elektromos, a Kolozsvár, majd az MTK csapatában - huszonhárom alkalommal volt magyar válogatott. 1957-ben, 36 éves korában fejezte be labdarúgó pályafutását, utána az Országos Testnevelési és Sporthivatal munkatársa, majd gazdasági igazgatója volt. Itt is ismertem meg, ugyanis az 1970-es években Ildikó húgommal az OTSH munkatársaként egy épületben dolgoztak, s gyakran találkoztak. Személyes kapcsolat és barátság alakult ki közöttünk, mely időnként gyakori levélváltást is eredményezett (Börzsei egyébként is, mint jó levélíró volt ismert még válogatottsága idején is), s nagy örömmel tettem eleget egy kérésének, amikor Gábor, állatorvos egyetemi doktorandusz fia részére a 'The Merck Veterinary Manual V. kiadását (ez utóbbit külön kihangsúlyozva - akkor ez volt a legújabb, 1979-ben jelent meg) szándékozta megszerezni. Pontosan hat évvel ezelőtt, 2007 augusztus 30-án, 85 éves korában halt meg Budapesten. R.I.P.

Bődi Piroska - a sárvári Sylvester János Könyvtár agilis vezetője, személyes kedves ismerős és barát. Nemcsak Sárvárott, hanem annak testvérvárosában, Szinérváralján is találkoztunk már.

Brant, Paul - a Lightfoots Solicitors ügyvédi iroda ingatlanforgalmi részlégének szűkszavú vezetője. Chinnori házunk eladását intézte.

Bravery, David - térkép- és bélyeggyűjtő, a Hungarian Philatelic Society of Great Britain tagja.

Breinik Gábor - a Chemsearch vállalat budapesti kirendeltségének igazgatója. Erdélyben, a Gyilkos-tó partján találkoztunk 2010 nyarán - egy háromtagú motorkerékpáros csapattal túráztak. Hamar beszélgetésbe is elegyedtünk, lerítt róla Edély iránti vonzódása és szeretete.

Brisits Frigyes - a budapesti Cisztercita Rend Szent Imre Gimázium igazgatója 1939-től 1948-ig. 1943-ban letett vizsgáim után a tudós tanár még arra is talált időt, hogy az irodájába behívatva gratuláljon az elért kitünő eredményeimhez.

Brody Judit - a London Science Museum könyvtárosa. Az Oxford Hungarian Society összejöveteleire is el szokott látogatni, ahol egy alkalommal a Marlow-i Temze-hídról tartott előadást.

Brotherton, David - helytörténész, a Thamei Városi Múzeum alapítója. Együtt vettünk részt a Mary Hodges professzor által vezetett 12 hónapos történészi munka-tanfolyamon, mely Thame város polgárainak XV-XVII. századi végrendeleti hagyatékait dolgozta fel. Ezt követően írta meg Thame ivó-helyeinek (pubs), fogadóinak (inns) és vendéglőinek (hostelries) történetét. Fáradozása révén jött létre Thame-ben a városi múzeum a volt magisztratusi bíróság épületében.

Brown, George - az 'Anything Goes' Thames Valley Jazz-zenekar alapítója és zongoristája.

Bunker, Josephine & Derek - hentes és mészáros, 'sausage-king' - azaz kolbász-király, feleségem unokatestvérének, Josephine Homan férje. Családja Tilsworth (Bedford grófság) templomának három generációra visszamenő sekrestyése, akinek jóvoltából egy alkalommal Édesapám is orgonálhatott a középkori templomban. Derek, a köztiszteletben álló férfiú azonban egyszer akkor harangozott be a vasárnapi istentiszteletre, amikor a falu népe már haza is ment a templomból, ugyanis elfelejtette átállítani az óráját… A 85 évét is betöltött harangozó hentes nyugdijas éveit Frinton-on-Sea tengerparti településen tölti és hordja kórházi kezelésekre a nála 20 évvel fiatalabb betegeket önkéntes szolgálatban, szabad idejében pedig Norwich futball csapatának lelkes szurkolója.

Burden, Clive - térképkereskedő, innen az ismerettség.

Burján Miklós - katonatiszt, a zalaegerszegi tüzérezred térképész-bemérő ütegének főhadnagy parancsnoka. Vagány srác volt, soha nem 'adta a nagyot' - öröm volt vele dolgozni (bővebben a 'Katonaéveim' fejezetben).

Butler, Donald - bútorgyáros, Thame városának többszörösen megválasztott polgármestere. Humoros ember, aki egy alkalommal azzal viccelte meg a város polgárait, hogy a városháza előtti téren egy nagy fotelt négy söröshordóra erősített, két póznára pedig vitorla gyanánt egy lepedőt feszített ki rajta a felirattal "I make an attempt to sail across the Atlantic" [kisérletet teszek az Atlanti-óceán átvitorlázására]. Bár a sziget-országban hozzá vannak szokva az efféle kissé excentrikus ötletekhez, ennek ellenére mégis aggályos levelek és üzenetek próbálták jobb belátásra bírni. Másnap a 'hajón' hatalmas betűkkel állt a felirat: "April 1"! Egyszer azonban én is jól megvicceltem a polgármester barátomat. Januárban, reggeli 7 órakor még sötét van Angliában és bántotta a szememet, hogy a városháza tornyán lévő óra nincsen kivilágítva. Vártam egy napot, két napot, egy hetet - továbbra sem világít. Kiégett az a qurva égő - gondoltam magamban - és senkinek se jut eszébe, hogy kicserélje? Na, szólok én ezért, de nem a takarító-néninek, hanem magának a nagyfőnöknek! Udvariasan megvártam a 9-órai hivatali kezdést és felhívtam telefonon, hogy közöljem, mint polgármesterrel a városa hibáit és fogyatékosságait. A vonalas telefonján nem válaszolt. Hívom a mobilján, azon már jelentkezett és elnézést kért, de a villanykörtét csak pár nap mulva tudja kicseréltetni, ugyanis most ugrasztottam ki az ágyból, mert Amerikában tölti a karácsony utáni szabadságát és Kaliforniában hajnali 1/2 3 van… Bocsánat - rebegtem, de a villanykörte már aznap este világította belülről az óra lapjait!

Buzánszky Jenő - labdarúgó, a magyar 'aranycsapat' egyetlen vidéki játékosa a Dorogi Bányász csapatából. A magyar válogatottban 48 alkalommal szerepelt, láttam is focizni úgy a Dorog, mind pedig a nemzeti mezben. Legközelebb viszont teljesen véletlenül találkoztunk. Igaz, 60 esztendő is eltelt a Szombathelyi Haladással vívott mérkőzés óta és ráadásul nem is Magyarországon láttuk viszont egymást - viszont most sokkal közelebbről. Erdélyben, Demény Gábor, Farkaslaka polgármestere irodájában pálinkázás közben beszélgettünk, illetve beszélgetés közben pálinkáztuk (de valójában teljesen mindegy), amikor egyszer csak nyílik az ajtó és belép rajta - Buzánszky Jenő! Szervusztok - üdvözölt bennünket és már kapta is nyakon a kétliteres flagont, hogy töltsön magának is a jó erős 'tarkókopogtató' farkaslaki szénégető pálinkából. Állítólag gyakori vendég a Székelyföldön, Farkaslakán még futball-kupát is neveztek el 'Jenő-bácsi'-ról… Akkor 85 éves volt. Az idén már 88 is elmúlt, amikor Makón olvassuk az egyik szegedi ujságnak adott interjúban: "Buzánszky Jenő szerint a hosszú élet titka a métékletes életmód". No comment…

Cadle, Mary - Bár az Oxford grófságbeli szépséges Thame városkában lakott, szíve mégis Chinnor-hoz, a Chiltern-dombok aljában meghúzódó kis 'koszos' faluhoz vonzotta. Könyvet is írt róla 'Chinnor on Postcards' címmel, melyben a régi, képeslapok idézte, gyermekkorának emlékeit örökítette meg. Egy gyermekruhákat árusító üzlet eladójaként ismertem meg, amikor boldog édesapához illő bőkezűséggel vásároltam három kislányunk részére szebbnél szebb és többnél több ruhát. Mary-től tudtam meg, hogy a főnöknő még nálamnál is lelkesebb állapotba került amikor meglátta, hogy kocsim megállt az üzlete előtt és "quick, quick, Mr. Gróf is coming" sürgetéssel a legújabb árúkészletet hordatta elém a pultra. Itt derült ki, hogy Chinnorban lakunk és jómagam pedig a Buckinghamshire Family History Society [Buckingham-grófság Családtörteneti Egyesület] elnöke vagyok. Mary ezután már nemcsak mint eladó, hanem mint helytörténész is várta érkezésemet az üzletbe, mely később barátsággá alakult. Évekkel később Mary már mint a Lightfoots Solicitors ügyvédi iroda levéltárosa dolgozott és egy nálunk történt látogatás alkalmával említette, hogy mivel üzleti tevékenységemet éppen csökkentettem, lenne egy részidős levéltárosi állás a cégnél. Így lettem levéltáros. Először csak heti 2 napi, aztán három, majd az ügyvédi iroda tevékenységének bővülése következtében főállásban és teljes munkaidőben, néha még túlórázva is. Mary-vel öröm volt dolgozni, munka közben sokat beszélgettünk és - egyre elhatalmasodó betegsége ellenére - viccelődtünk is. A gyógyszerek hatását ellensúlyozni Mary-nek rendszeres táplálkozási diéta volt előírva, s egyik alkalommal kekszet előszedve a fiókjából megjegyezte, hogy beéri azzal is, de ha nagyon kiéhezik, akkor mindig van nála egy banán! Na, fel is kaptam a fejemet erre a kijelentésre! Mit tetszett mondani? - kérdeztem. Megéhezést, vagy kiéhezést? Mert a kiejtési különbség nem nagy, a jelentése óriási! Jót kacagott rajta… Egy másik alkalommal munka közben beszélgetve a Memoir-om iránt érdeklődött és kérdezte (egyike volt azoknak, aki az életem egyes történeteit hallván sürgette azok megörökítését), hogy elkezdtem-e már az írást. Áh, még nem - feleltem. De a címe már megvan? Nincs az se, de félvállról odavetettem, hogy talán a "Kinyilatkoztatások Könyve" lesz. Mire Mary halkan megjegyezte: " A feleséged pedig megírja a "Kivonulások Könyvét"! Egyre gyengülő egészségi állapota ellenére gyakorta mentünk együtt hosszabb-rövidebb kirándulásokra, ahová férje, a hallgatag Ivor is el szokta kísérni. Aztán egyre nehezebb lett Marynek a második emeleti lépcső, melyet meg-megállva lélegzetért tudott csak megtenni. Egyik orvosi vizsgálat után az irodába belépve a megszokott "Good morning" helyett "I've got six months to live - but I'd love to live a little longer" [6 hónapom van hátra - de én még szerettem volna egy kicsit tovább élni] - mondotta, - és sajnos az orvosi diagnózis beteljesedett. Koporsója felett a Thame-i templomban én a mondtam bucsúztatót, Mary-t az általa annyira szeretett Chinnor templomának cintermében helyeztük örök nyugalomra.

Capstick, Geoffrey - a Hungarian Philatelic Society of Great Britain egyik lelkes korai tagja és tisztségviselője volt.

Chorlton, Nick - helytörténeti kutató, a Buckinghamshire Family History Society tagja.

Ciugudean, Horia - a gyulafehérvári Muzeul Naţional Unirii [Nemzeti Egyesülés Múzeum] igazgátója, akinek hozzájárulásával 2003-ban a Bod Péter kiállítás megvalósulhatott. Lett is elég baja miatta! A helyi sajtó kampány-hadjáratot indított ellene mondván, "míg az igazgató úr kiállítást rendez, a magyarok pedig még a mi Ion Hunyadink csontjait sem hajlandók visszaadni". Ilyen volt a hangadó mentalitás még a 21. század elején is Gyulafehérvárott…

Clapton, Nicholas - operaénekes, az oxfordi Hugarian Society tagja.

Clark, Frank - hentes, Tring (Hertfordshire) városában.

Collins, Patrick - drámaíró és rendező, az Aylesbury-i 'Shoelace Theatre' igazgatója - magas, szikár alakja Thame városka jellegzetes figurája.

Courcha, Carol - a Thame Sports and Arts Centre adminisztrátora, majd igazgatója. Chinnor-ban lakott, évekig dolgoztunk együtt a Thame-i sport és művészeti központban.

Crenshaw, Fred - Ekler Erzsi, volt szombathelyi barátnőm második férje, Szombathely bombázásának lelkes és fáradhatatlan kutatója.

Cross, Gillian & Maurice - először 1962-ben, egy ausztriai társasutazás alkalmával találkoztunk a Peterborough-i házaspárral. A férj, mint akkor magam is, a Walls Ice Cream fagylaltforgalmazó cég alkalmazottja volt, igy a közös foglalkozás révén barátság alakult ki közöttünk. Gill, a feleség, banktisztviselő volt, Maurice pedig katonai rendőr (Military Police) annak előtte. A közösen eltöltött tíz nap volt az apropója, hogy a következő évben egy skóciai túrára is együtt menjünk. Sajnos 'nem jött be' - mint azt mondani szokták! Maurice, a férj ugyanis a közösen bérelt Volkswagen lakókocsi volánjához még csak hozzá sem engedett nyúlni. Ma már örülnék ennek - de akkor rettenetesen bántotta az önérzetemet. Mindegy, 'pofa be' - ültem és hallgattam. Táboroztunk is, de itt még jobban megmutatkozott - és bosszantott is - Maurice rettentő precizitása. Még az általam rakott és már égő tábortűzből is kiszedte a fákat és újra rendezte a saját elgondolása szerint. Na, nekem se kellett több - a napok óta elfojtott mérgem csak úgy ömlött ki belőlem - természetesen angolul. Persze, jobb lett volna befogni a számat, mert így nemcsak a tábortűz, hanem az egész skóciai nyaralás lett elbaltázva… Barátságunk azért valahogy döcögött tovább, de persze már nem volt a régi. Azóta már mindketten eltávoztak az élők sorából… Requiescant in pace!

Crouch, Daniel - térkép-kereskedő, több régi Magyarország-térkép - közöttük John Speed ritka, 1662-es kiadásának is - forrása.

Cunningham, Debbie - tornaedző, a South Shields-i sportegyesülettől. Együtt végeztünk el több edzői tanfolyamot - innen az ismerettség és egy alkalommal elhozta tornászait a Thame-i évzáró versenyre is.

Czakó Borbála - Magyarország rendkívüli és meghatalmazott londoni nagykövete a 2007-2010 közötti években - Veronika Lósy, 'Roni' oxfordi jó ismerősöm fiatalkori barátnője. Így ismerettségünk - és egyben Habsburg Ottóval való találkozásom is - Roninak köszönhető. Czakó Borbála viszont tudomásom szerint az egyetlen magyar nagykövet, aki - igérete ellenére - nem látogatott el Oxfordba.

Czeglédi József - az OMTK [Országos Magyar Tejipari Központ] Sárvári Tejüzem munkása, az ott töltött gyakornoki évem alatt barátom és mentorom. Amit tanultam, tőle tanultam - egyetlen kívánsága csupán a napi liter vörösbor hozatala volt a közeli Várkerület egyik termelő gazdájától, természetesen az ő saját - és nem az én költségemen. Életében tiszteltem, emlékét szeretettel őrzöm.

Czencz Sándor - nyugalmazott postafőtanácsos, az 1956-os 'Soproni kiadás' nagy szakértője.

Czirók Dénes - zalaegerszegi bélyeggyűjtő, a MAFITT [Magyar Filatéliai Tudományos Társaság] tagja.

Csatári Mária - piliscsabai tanítónő, első iskolai lépéseim kedves irányítója.

Csák Tamás & Piroska - 'Pircsike' - Ildikó húgom kollégája a Népstadion igazgatóságán. Férje, 'Tomi', nagy fotós volt - a TIT gyakori előadója. Egy alkalommal Angliába is ellátogattak, ám a sok eső miatt Tominak elment a kedve a fényképezéstől és egyben a maradástól is.

Csáth Magdolna - a Budapest - London repülőjáraton találkoztunk 1972-ben, amikor ösztöndíjasként a London Business School hallgatója volt.

Cseke Györgyi - Gottesmann Alfréd sárvári festőművész unokája, Baktay Tamás volt felesége, a Gottesmann-hagyaték mostani őrzője. Önzetlen adatközlő segítségével jelenhetett meg Sárvár Város kiadásában a "Nagybányától Sárvárig…" című könyv, melynek bemutatója ez év [2013] október 10-én lesz a sárvári Nádasdy-vár lovagtermében.

Cselényi László - a Duna TV volt elnöke, Sütő András barátom Ágnes leányának a férje. Innen az ismerettség és a barátság.

Csergő Tibor András - múzeumigazgató, a gyergyószentmiklósi előadásaink szervezője.

Csernák János - Tihanyi költő és portás. Ismerettségünk szüleim és Ildikó húgom révén 1966-ban kezdődött, ám barátságunk folytatódott és pausz-papirra frissen írt verseit még Angliába is megküldte.

Cserni György - aradi bélyeggyűjtő.

Cséve Gitta - óvónő, volt barátnőm. Magyarlaki származású lány, a szombathelyi MÁV Napközi Otthon óvónője.

Csikar József - 'Durgó' a Szombathelyi Tejüzem kocsikísérője, majd laboránsa. Nagy motorkerékpáros volt, de együtt is fociztunk a Tejüzem csapatában. Katonasági élményeinkről Memoirom 'Katonaéveim' fejezetében írtam.

Csisztu Zsuzsa - magyar tornászbajnok, később a Magyar Televízió sport-riportere.

Csollány Szilveszter - az 1993-as, Birminghami Világbajnokságon találkoztunk először, de azon a versenyen a Magyar Tornaszövetség döntése alapján még nem indulhatott a tehetséges, ám mindíg is különc viselkedésű sportoló. 1998-ban azonban Európa-, 2000-ben Olimpiai-, 2002-ben Világbajnok lett a legnehezebbnek tartott szeren, a gyűrűn! Legutóbb - tán öt esztendeje - Budapesten, születésnapomat ünnepelve találkoztunk egy éjszakai bárban, ahol éppen a Hot Jazz Band játszott (ezért is mentünk oda) és ahol, miután üdvözölt, azonnal beült dobolni a mondhatnám világhírű zenekarba - méghozzá kitünően! Jelenleg (2013) Izlandon edzősködik.