A TÉRKÉPEK VILÁGÁBAN

Visszaemlékezéseim írásában már többször is említettem a térképek szerepét életem folyamán: a piliscsabai elemi iskola falán függő Kogutowicz Manó rúdra feszített földabroszait; szándékomat hogy a kőszegi Hunyadi Mátyás hadapródiskola növendékeként majd magam is katonai térképész leszek, melyet a háború - ráadásul egy elveszített háború - hiusított meg, hogy aztán egyetemi felvételi kérvényemet a vörös politika piros ceruzája húzza át és majd mint a Néphadsereg sorkatonája valósítsa meg két rövid-hosszú esztendőre. Első két térképemet: Wolfgang Lazius 'Hungariae'-t és John Speed, angol atlaszkiadó 'Hungari' lapját 1964-ben vásároltam meg Peter Radford Uckfield-i térképkereskedőtől. Annak előtte halvány fogalmam sem lévén efféle vásárlási lehetőségről, csodálkozva olvastam a hirdetést és küldtem el a meghirdetett összeget (£4-15s a Lazius, £7-10s a Speed), egyheti keresetemet! Izgatottan vártam érkezésüket és rövidesen kezemben tartottam hazámnak 16. és 17. századi képét-ábrázolását! Míly csoda! Lazius térképe Abraham Ortelius 'Theatrum Orbis Terrarum'-ában jelent meg 1570-ben, John Speed várképekkel és nemzeti viseletben ábrázolt alakokkal díszített mappája pedig az 'A Prospect of the most famous Parts of the World' [A Világ legnevezetesebb részeinek látványa] atlaszának 1627-es kiadásából került hozzám.

John Speed gyönyörű Magyarország térképe

The most famous Parts of the World… Az biz ám, de duplán is! Egyszer, mert valóban a világ leghíresebb részeinek térképeit tartalmazta, másodszor pedig egy sajnálatos tévedés folytán. Történt ugyanis, hogy Dr. Irmédi-Molnár László 'Térképalkotás' című könyvében az angol térképkiadóról közölt hatsoros írásában hat (!) hibát is elkövetett John Speed ellen. Egyrészt a szerző helytelenül Hondius másolásával vádolta (valójában Mercartortól vette át az anyagát, Hondius csak metszette az atlasz térképeinek egy részét), majd nevét önkényesen "J. Spead" alakban írja. Angliában nem a német, hanem a németalföldi kiadók atlaszai voltak népszerűek, melyek címe sem Atlas von Grossbritanien (hanem Theatre of the Empire of Great Britaine), soha sem került kiadásra - így 1777-ben sem - egy Atlas von England, ám a babért mégis csak John Speed atlaszának "Prospect of the most famous farts of the World" [A Világ legnevezetesebb fingjai] elnevezése illetve balszerencsés elírása (lásd 62. oldal) aratja. És mindez egy egyetemi segédkönyv oldalán, melyet a Tankönyvkiadó jelentetett meg! Hát igen, a pontatlan, hanyag és felelőtlen adatközlés néha bűzlik is - még hozzá erősen…

Irmédi-Molnár 'Térképalkotás' könyvének 'celebre odor' oldala

Az első két térkép hatására minden szabadidőmet és anyagi energiámat Magyarország térképeinek gyűjtésének szenteltem. Jártam London, Oxford és a környező városok galériáit újabb térképkincsek reményében. Fő forrásaim Londonban Bainton-Williams előbb az Old Brompton Road-i, majd később a Mayfair-i üzlete; Kensingtonban a Harrods üzletház szomszédságában a The Map House (egy ideig maga Harrods is); Weinreb & Douwma előbb a British Museum (ez különösen jó helyen volt, hiszen minden szombatomat a British Library - mely akkor még a British Museum épületében volt - térképtárában töltöttem), majd a Covent Garden mellett; Tooley-Adams először a Marylebone High Street-en, utána a Museum Street-en (ennek ünnepélyes megnyitásakor az épület tetőteraszáról Feiszt Gyuri barátommal együtt néztük London belvárosának pezsgő életét és ittuk a pezsgőt, máskor pedig szegény Jolanda kislányom várakozott óraszám rajzolgatva míg 'Daddy' térképezett) végül - de sokat költöznek ezek a galériák! - pedig a Trafagar-tér mellett kötött ki;

Jolanda leányom napló-jegyzete 1977 januárjából

hosszú évek kapcsolata révén Jonathan Potter a Sackville Street-en, a Grafton Street-en és a New Bond Street-en (újabban innen is új helyre költözött); Oxfordban pedig főként a Magna Gallery, ritkábban Saunders of Oxford - mindkettő a High Street-en,

Magna Gallery Oxfordban - előtte Martin Blant és Marilyn Bees galéria- tulajdonos barátaim

de vásároltam térképet Roger Mason-tól is, aki a Banbury Road-i lakásából árulta a többnyire ritka - és általában drága - térképeket. Itt, ezen a helyen szalasztottam el életem egyik nagy vásárlási lehetőségét - Orlandi 1602-es, Lafreri-atlaszban megjelent Magyarország térképét, a Lázár-térkép egyik nagyon ritka variánsát. A 'szalajtás' oka a térképen lévő "Bibliotheque National de France" pecsét volt - akkor még nem tudtam, hogy a francia állami könyvtár szabadon kereskedik az ott őrzött könyv és térkép állománnyal - és nem akartam (mertem) közel £1.000-et (és egy esetleges rendőrségi eljárást) reszkírozni, még ha nagyon kecsegtető is volt az ajánlat. Az évek során aztán egyre szélesedett a piac, ahová vásárlásaim vittek, magam pedig egy idő után leszűkítettem, hogy mit vásárolok - tehát specializálódtam. Célomnak Abraham Ortelius atlaszaiban 1570-1612 között megjelent és a történelmi Magyarország területét ábrázoló térképek összegyűjtését tűztem ki magam elé, mely 42 kiadás kb. 150 lapját jelentette (azért csak körülbelül 150, mert voltak olyan kiadások is melyek csak a szakirodalomból ismertek - ám létezésük-fennmaradásuk kétes).

Lazius 'Hungariae…' térképe Abraham Ortelius 'Theatrum'-ából

…és Zsámboky Erdély-térképe

Cseréltem, vásároltam, gyűjtöttem 40 éven át ezeket a térképeket, oly annyira, hogy végül szakmai berkekben már rámragadt az 'Ortélius' becenév, amit nem is igen bántam. Ezek a térképek - és ha valaki netán már únja a kartográfíát, nyugodtan lapozzon tovább - latin, francia, holland, német, olasz, spanyol és angol hátlapi szöveggel jelentek meg, de voltak szöveg nélküli ú.n. "mezítelen" példányok is, melyeket nem atlaszokba kötve, hanem laponként árusítottak. Ezek a legritkábbak. Közel fél évszázad alatt sikerült belőlük 7, azaz hét darabot megszerezni. Chinnori házunkhoz külön térképszobát építettem úgy tervezve, hogy falain jónéhány berámázott térkép elférjen, s ha látogató jön nézegethesse is őket. Sárgaréz láncokra függesztve lógtak a falon, díszítették a szobát és gyűjtötték a port - mert tisztításuk az én feladatom lett volna. A leggyakrabban elhangzott kérdés "hány évesek ezek a térképek? " és "ezek igaziak?" volt, melyre June feleségem célzatosan hozzátette "és korukat a rajtuk lévő por bizonyítja!" Bizony mind 'igazi' volt, ellentétben gazdájukkal, akitől 1972-ben, a 'Száz éves a magyar bélyeg' kiállításon a felvitt és csupán az ünnepi hangulat emelése céljából kifüggesztett térképek kapcsán ugyanezt megkérdezték, majd mintegy zárókérdésként hozzátéve "és maga igazi gróf?" - Nem, csak a nevem gróf - feletem őszintén. A 'bácsi' (akkor még bácsi volt nekem is majdnem mindenki, most meg - szekér kerülve a ló elé - én lettem mindenkinek bácsi) arcáról lerítt a csalódás és csak annyit mondott, szintén őszintén " a rosseb egye meg, az első gróf akivel találkozok, aztán az se igazi" - és hátat fordítva otthagyott. Jobb lett volna Édesapám Szent Miklós-i példáját követnem? Áh, egy csaj Oxfordban egyszer azt hitte rólam, hogy rangom a nevem és írt egy olyan hajbókoló levelet - természetesen "alázatos tisztelettel" - hogy csak irultam-pirultam miatta - gyalázatosan! A 20. század második felének szükségadta, ám szerencsés helyzete révén három magyar emigráns is foglalkozott a Kárpát-medencét ábrázoló térképek gyűjtésével, szakszerű feldolgozásával és tudományos tanulmányozásával. Szántai Lajos csongrádi származású vegyészmérnök Franciaországban, a Párizs melletti Montesson városában,

Szántai Lajos barátom Ortelius-térképpel köszöntött 60. Születésnapomon

Szathmáry Tibor Olaszországban, Bologna közelében, jómagam pedig Oxford és London városa között, Chinnorban. A 'The Map Collector' [A térképgyűjtő] 6. száma 1979 tavaszán címlapon közölte Lazius 'Hungariae descriptio…' térképét (melyet 1964-ben vásároltam), vezető cikkében pedig Ortelius Magyarország-térképeiről írt tanulmányomat, melyről aztán Skultéty Csaba közölt tudósítást a Bécsben megjelenő Magyar Hiradó július 1-i számában. A lap "Meghalt Nagy Ferenc" és Sütő Andrásnak "A beolvasztó törekvések kudarcra vannak itélve" nyilatkozatát közlő számában Skultéty "Régi magyar térképek egy angol szaklapban" cím alatt méltatja a hazaszeretet ezen megnyilvánulását, a régi térképek gyűjtését és értékeli, hogy a tanulmány "nemcsak a régi magyar térképekre, hanem magára a magyar múltra is felhívja a figyelmet." Valószínű a cikk nem csak a magyar múltra, hanem az én kartográftörténelmi jelenlétemre is felhívta Szathmáry Tibor figyelmét és késztette írásra a 80-as évek közepén mint 'Alex Cochran' (valami nő miatt az alias). Hozzám címzett levelében érdeklődött eddigi tevékenységemről, s egyben kérte segítségemet a 'Descriptio Hungariae' c. könyvéhez, melyen akkor dolgozott. Eleinte bizony nem nagy lelkesedéssel reagáltam a felkérésre - volt nekem más elfoglaltságom is bőven.

Szathmáry Tibor Itáliából küldött fényképe

Aztán Tibor kitartó és meggyőző kérlelése nyomán mégis csak tartós, egyben baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, s ennek következtében Szántai Lajossal is, aki akkor már gyűjtötte az anyagot monumentális vállalkozása, az 'Atlas Hungaricus' térképkatalógus megírásához. Először talán 1991-ben találkoztunk hárman Párizsban, hogy személyesen is megismerkedjünk és beszélgessünk további terveinkről. Ennek nyomán jelent meg a következő esztendő januárjában a 'Cartographica Hungarica' térképtörténeti magazin első száma, melynek előszavában Szathmáry Tibor, mint a lap szerkesztője boldogan említi, hogy az angol The Map Collector, a német Speculum Orbis és a svájci Cartographica Helvetica után végre a magyarságnak is van térképtörténeti magazinja. Összesen 9 számot élt meg ez a szaklap, mely valóban nemzetközileg is elismert szaklappá küzdötte fel magát az alig tizenhárom esztendőt megélt kiadvány.

Göncz Árpád, köztársasági elnök a 'Cartographica Hungarica' egyik számát tanulmányozza oxfordi látogatása alkalmával

…és távozik kezében vele

A lapban a Gróf-Szathmáry-Szántai 'hármas' írásai mellett oly neves és nemzetközileg elismert szerzők, mint Bartha Lajos, Hanz Brichzin, Czigány István, Dan Dana, Deák Antal András, Hrenkó Pál, B. Huszár Éva, Kisari Balla György, Peter Meurer, Drago Novak, Plihál Katalin, Mariuca Radu, Raum Frigyes, Stegena Lajos, Sofia Ştirban, Szalai Béla, Felix Tobler, Török Zsolt tanulmányai jelentek meg a téma széles skálájában. Legjobban talán a Cartographica Hungarica 8. számának örülhetünk, mely elsőként értékelte Bod Péter kartográfiai munkásságát és szintén elsőként közölte Bod Péter szines portréját. Ennek a porténak, Bod Péter hittudós magyarigeni lelkészsége idején megfestett, egyetlen hiteles képmásának is különös története van, létezését csak egyetlen forrás, a háromkötetes 'Erdély története' említi és közöl róla egy kisméretű monokróm fényképet. Hosszas kutatómunka eredményeként - és Haszmann Pál alsócsernátoni múzeológus barátunk segítségével - sikerült kideríteni, lehetséges, hogy a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban található. Meg is kértem Hantz András, kolozsvári egyetemi tanár barátomat, nem-e érdeklődne utána a Bánffy-palotában, ahol a múzeum működik. András szívesen sietett segítségemre - és érdeklődésére közölték vele, hogy valóban náluk van a Bod Péter portré, ám sajnos nagyon rossz, teljesen befeketedett állapotban, nem is érdemes vele foglalkozni. Tehát becsukódott orrunk előtt az ajtó, de hát nem azért vagyunk a világon, hogy zárt ajtók előtt álldogáljunk, hanem új utakat, más ajtókat keressünk és nyitogassunk. Az egyik ilyen új kapu lehetősége Gyulafehérvárott, a 'Muzeul National al Unirii' - tehát a 'Nemzeti Egyesülés Múzeum'-ában - természetesen az Erdélynek Romániával történt egyesülését megörökítendőben - ahol Ana Dumitran kedves kis román múzeológus ismerősünknek említve az esetet talált megoldásra Bod Péter portréja. Ana Dumitrannal néhány évvel azelőtt ismerkedtünk meg Gudor Botond, magyarigeni tiszteletes jóvoltából. Első találkozásunk Ana-val a gyulafehérvári múzeum irodájában történt, ahol a múzeumok megszokott irodai rendetlensége közepett mutatkoztunk be egymásnak. Román nyelvi tudásom hiányában Botond barátunk tolmácsolt, ám azért én félénken (!) megkérdeztem "Do you speak English?" Only a little [csak egy keveset] - felelte, s egyszusszal megkérdezte "Would you like some coffee?" "Yes, thank you, that is very kind" [igen, köszönöm, nagyon kedves] válaszoltam udvariasan (mert csak úgy tudok - és egyébként is amíg a kávét főzik ki tudja mi történhet). Amikor Ana törékeny, nádszál alakja pár perc múltán visszatért, a kávét ezüst tálcán (oké, lehet hogy nem ezüst, hanem csak alpakka vagy nikkel volt) tette le elém az iróasztal papíroktól hirtelenjében megtisztított sarkára. Thank you - köszöntem meg a kávét és a kedvességet, mire ő mosolyogva "With pleasure" [örömmel, élvezettel] válaszolt. Nekem is mindenről eszembe jut valami vicc (feleségem szerint hülyeség) és stande pityere [azonnal] elmondtam a lakást kereső fiatalember történetét, aki miután megtekintette a szobát megkérdezte, hogy mennyibe kerül egy hónapra. 200 dollár - felelte a háziasszony. Óh, akkor örömmel kiveszem - mondta a fiatalember. No, - with pleasure [örömmel, élvezettel] 400 dollár! De hát térjünk vissza Bod Péter portréjához! Ezen ismerkedésünk után Ana azt fundálta ki, hogy kiállítást szervez és oda biztosan kiadják Bod Péter portréját. Meg is szervezte derekasan és 2003 július 10-én megnyílt a szükségszerűleg nyakatekert "Nemzet és felekezet Erdélyben a modern kor kezdetén" névvel fémjelzett és a helyi ujság vezércikkében "merész"-nek nevezett kiállítás, ahol a Vizsolyi Biblia és Lórántffy Zsuzsanna hímzett úrasztalterítője fölött függött Bod Péter hatalmas, gyönyörű szinekben pompázó, saját címerével díszített portréja!

Bod Péter még életében készült portréja

Persze azért ez sem ment simán és zökkenő mentesen. Baj van - panaszkodott Ana - nincs pénz egy kiállítási katalógus elkészítésére. Nincs baj, mondottam és kérdeztem mennyire lenne szükség. Ha jól emlékszem 500 dollárt mondott. Felhívtam Szántai Lajos és Szathmáry Tibor barátaimat, hogy dobjuk már össze ezt a nem is olyan nagy összeget a cél érdekében. Szó nélkül hozzájárultak és úgy döntöttünk, hogy nem a mi nevünk, hanem helyette a Cartographica Hungarica jelenjen mint támogató. Ismét könnyek között hívott Ana Dumitran. Baj van - nem lehetséges, hogy a Cartographica Hungarica, egy magyar magazin finanszírozza a kiállítást! Nincs baj, mondottam ismét. Írják bele a katalógusba, hogy minden egyház adott támogatást. Azt nem lehet, hiszen nem adtak egy árva banit [fillért] sem - sopánkodott Ana. Azt ők is tudják, de ne féljen egyikük sem fog ezért reklamálni… Így aztán lett katalógus - nem is egy kiadás három nyelven, hanem három kiadás egy-egy, azaz külön román, külön magyar és külön német nyelven. A magyar katalógus mind a kétszáz példányát még a kiállítás megnyitása előtt elkapkodták…

A sárvári állandó térképkiállítás kísérő katalógusa

A térképek iránti szenvedélyem alapozta meg a Carta Hungarica térképgyűjteményt is és a térképek hosszú éveken át tartó tudományos kutatása vezetett el végül is a Royal Geographical Society [Királyi Földrajzi Társaság] megválasztott tagjai sorába. Szerzett tapasztalataimat - és vásárolt térképeimet is - igyekeztem megosztani. Az előbbit angol (Imago Mundi, The Map Collector, Mercator's World, IMCOS Journal) és magyar (Cartographica Hungarica, Geográfia és Kartográfia, Vasi Szemle, Honismeret) szaklapok tették közzé, az utóbbi egy részét magam adtam őseim városának, Sárvárnak, mely állandó kiállításon a mai napig megtekinthető a Nádasdy-várban. Kísérőnek katalógust is írtam hozzá, mely 1988 óta tájékoztatja a kiállítás látogatóit az 1520 és 1850 között kiadott, Magyarországot és Erdélyt ábrázoló térképekről. Az ajándékozás előkészítését Kiss Sándor tanácselnökkel (a polgármesterség még nem tért vissza) még a 80-as évek elején tárgyaltuk meg (akkoriban ez még merész vállalkozásnak számított), az ajándékozási szerződést Feiszt György barátom segítsége révén a Szombathelyi 2. sz. Ügyvédi Munkaközösség kollektivája [sic] részéről Gyekiczky András (későbbi államtitkár és fővárosi protokoll-főnök), és dr. Hende Csaba (mostani honvédelmi miniszter) készítette. Becsületükre váljék, hogy az ajándékozás szellemében a részükre járó 20.000 forint munkadíjról és 4.000 forint költségátalányról "Sárvár Város Tanácsának szellemi társadalmi munkaértékként" felajánlották - tehát lemondtak róla és ingyen dolgoztak. Pedig nagy pénz volt ez akkor!

Az ajándékozási szerződés aláírása - balról Kiss Sándor tanácselnök

...és a kiállítás-megnyitó közönsége között családom is jelen volt a Nádasdy- vár lovagtermében

A kiállítás egy részlete, miközben én katalógust dedikálok

Nekem csupán az a kérésem volt, hogy a Nádasdy Ferenc Múzeum - ahol az állandó kiállítás elhelyezésre került - évente egy tájékoztatót írjon a gyűjtemény kezeléséről, esetleges kölcsönzésekről és a kiállítás látogatottságáról. Természetesen egyetlen egy ilyen levelet nem kaptam a kiállítás megnyitása óta eltelt 25 esztendő alatt. Talán Sárváron is áll a székely mondás: "ha változás lesz, szólok". De hát nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az eltelt negyed évszázad alatt számtalan látogató, kiváncsi túrista és szakértő történész, diák és tanár láthatta ezeket a kincseket, melyekhez egyébként - nagyon helyesen - csak külön engedéllyel tudnának hozzájutni. A kiállítási anyagban megtekinthető a Ptolemaiosz-i térképektől kezdődően, az itáliai (Coronelli, Ruscelli), a német (Münster, Homann), a németalföldi (Mercator, Ortelius, Blaeu, Danckerts, Visscher), a francia (Sanson, Palairet, De Vaugondy, Janvier) és az angol (Speed, Harris, Wells) kiadók térképei, melyeken hazánkat - és itt természetesen Magyarországra (és beleértve Erdélyt is) gondolok - több-kevesebb sikerrel és többnyire egymásról másolva ábrázolták. Ott, egy vitrinben látható a nagy ritkaság: Luigi Ferdinando Marsigli, a bolognai származású mérnök csillagászati felmérésen alapuló részletes Duna-atlasza, mely egyúttal az első magyar bánya-térképet is tartalmazza. Szakvéleményt is gyakran volt alkalmam nyilvánítani, amikor megjelent könyvek recenziójára, avagy készülő munkák lektorálására kértek fel. Előadásokat tartottam Londonban (Warburg Institute) és Oxfordban (Bodleian Library, School of Geography), valamint Magyarországon Budapesten (Térképbarátok Köre, 1991 és 2002; Central European University, 1995; Országos Széchényi Könyvtár 2002 és 2004), Zircen (Glóbusz-konferencia - Zirci Apátság, 2008) és nagy örömömre 2012 tavaszán Sárvárott is, ahol a Nádasdy-vár zsúfolásig megtelt lovagtermében jelenlétükkel megtisztelt Komjáthy Zoltán térképész alezredes, volt szakaszparancsnokom, a város volt két tanácselnöke, Kiss Sándor és Szabó Imre, valamint Dénes Tibor hajdani, és Kondora István jelenlegi polgármester is. Leutazott 82 évesen Marika nővérem is Érdről, ott volt Ildikó húgom és János sógorom, Németh Tibor és Saci, Ildikó által megismert barátaim, Tuba Pál unokatestvérem és felesége Rábakecölből, Gerendás Béla kollégám leánya Zsuzsa és családja, valamint Szasza barátom fia Szabóki Szabolcs és özvegy édesanyja Szombathelyről, és elvánszorgott meghallgatni előadásomat nagybetegen Pászthory Karola egykori tanárnőm is, aki fülembe súgva mondta el egy karácsonyi versét, melyet gyermekeknek írt…

Erdélyben - mint visszaemlékezéseim előző fejezetében írtam - színtén sok előadást tartottam a Magyarországot és Erdélyt ábrázoló régi térképekről A-tól Z-ig, azaz Alsócsernátontól Zilahig, és közöttük még vagy félszáz helyen. Csak a megmaradás kedvéért felsorolva: Arad (három alkalommal is), Árpád (kis magyar falu Nagyszalonta közelében, ahol az volt a kérés, hogy az előadás "fejés után" legyen), Balázsfalva, Barót, Beszterce, Brassó, Buzásbocsárd, Csíkfalva, Csíkszereda, Déva (négyszer!), Fogaras, Fugyivásárhely, Gernyeszeg, Gyergyószentmiklós, Gyulafehérvár (kétszer), Homoródszentmárton, Kézdivárhely, Kolozsvár (kétszer), Kökös, Lupény (kétszer), Magyarlapád, Marosvásárhely (kétszer), Máramarossziget (összesen háromszor, két alkalommal a Leöwey Klára magyar líceumban), Medgyes, Nagybánya (kétszer), Nagyenyed (kétszer),

Előadásom közben a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dísztermében

Nagyszalonta (szintén két alkalommal, egyszer az Arany János Főgimnáziumban Fábián Boglárka igazgató-helyettes meghívására), Nagyszeben, Nagyvárad, Nyárádszereda, Petrozsény, Segesvár (kétszer), Sepsiszentgyörgy (itt Tamás Sándor parlamenti képviselő térképgyűjtő barátunk rendezett nagyszabású szimpóziumot), Somkerék, Szamosújvár, Szatmárnémeti, Szászrégen, Szászváros, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely (kétszer), Szinérváralja (két alkalommal), Temesvár (Ovidiu Şandor temesvári üzletember és térképgyűjtő által rendezett szimpózium), Vajdahunyad (kétszer), Vice (kis magyar falu iskolája a Sajó mellett) meghívására.

Térképtörténeti szimpózium a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum dísztermében - köszöntőt mond Tamás Sándor parlamenti képviselő

És már készül a jövő évi, 2013-as lista: Fogaras, Nagybánya, Nagyszalonta, Szatmárnémeti, Vargyas - egyenlőre…

Szántai Lajos barátom sajnos 2005-ben örökre elköltözött a celestial birodalomba - hatalmas térképgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárát gazdagítja. Szathmáry Tibor gyűjteményének legszebb darabjai az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárába kerültek, hasonlóképpen a saját, 111 darabból álló Ortelius térképgyűjteményem is. Örömmel tölt el, hogy már Erdélyben is egy fiatal(abb) generáció gyűjti a régi, Erdélyt ábrázoló térképeket és tanulmányozza azok történetét. Petelei Klára, a marosvásárhelyi Teleki Könyvtár (Teleki Téka) munkatársa, a jövő kartográftörténészetének nagy igérete. Tamás Sándor Kézdivásárhelyen a Szántai-hagyaték darabjait megvásárolva alapozta meg gyűjteményét, Ovidiu Şandor pedig Temesvárott gyűjti a ritka, Transylvania térképeket és Mariuca Radu, brassói múzeológus asszonnyal folytatnak térképtörténeti kutatásokat.

Sajnos a Cartographica Hungarica utólsó, 9.-ik száma 2005-ben jelent meg, melynek tartalma - mint egy nekrológ - összegezve közli az addig megjelent tanulmányokat. Szatmáry Tibor azóta újabb elfoglaltságot talált magának, megnősült és idejét újszülött kisfiával tölti, pénzét meg lapkiadás helyett régi fegyverekre költi. Pedig de nagy kár, hogy nincs többé szaklapja a magyar térképeknek!

…és a legkedvesebb térkép, melyet Sütő András barátom rajzolt nekem

Tudományos szakirodalom nélkül csak tapogatózás a sötétben. Hiszen csakis az eredmények (idegen nyelvű rezümével ellátott!) publikációján keresztül vált mindez közismertté úgy a hazai, mind a külföldi szakemberek (és én ide sorolom a gyűjtőket is!) körében és ilyen módon tárult fel előttünk Bod Péter kartográfiai tevékenysége, tanulmányozhattuk részletesebben Abraham Ortelius Theatrum Orbis Terrarum-ában megjelent Magyarország és Erdély térképeket és csak így ismerhettük meg közelebbről Kenedics József, Vas vármegye geometriája életét, s akinek kartográfiai munkásságát Feiszt György alpolgármester és a városi önkormányzat jóvoltából ma már tábla hirdeti Szombathelyen.

Kenedics József emléktábla a Széchenyi utca 2 sz. ház falán.

Áldozatos és kitartó munka eredményeként jelent meg több kötet Kogutowicz Manó úttörő térképészetéről Kisari Balla György tollából, hasonlóképpen Szathmáry Tibor Descriptio Hungariae című munkája, valamint Szántai Lajos Atlas Hungaricus 2-kötetes nagy térképkatalógusa, melyről íly szavakkal nyilatkozott úgy Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke: "Ámulattal s némi megilletődöttséggel vettem kézbe az Atlas Hungaricust. Szívemből gratulálok hozzá: csodálatos könyv![…] Igazi karácsonyi ajándék mindannyiónnak! Jacques Chirac, Franciaország elnöke hasonlóképpen bő dicséretben részesítette a szerzőt, amikor hazatérve budapesti hivatalos látogatásáról levélben kereste fel: "Cher Monsieur! Lors de ma visite officielle à Budapest, il m'a été offert un livre sur les cartes anciennes de Hongrie don't vous êtes l'auteur. Cet ouvrage particulièrement documenté, est d'un grand intérêt historique et je tenais à vous en féliciter chaleureusement. Je sais que vous vivez et travaillez en France depuis plusieurs années. Je ne peux que me réjouir qu'un homme de votre qualité ait choisi la France comme patrie d'adoption. Je vous prie d'agréer, Cher monsieur, l'assurance de ma consideration distinguée." Megérdemelt elismerések! És ezek után nincsen tovább? Mert kutatási munka lenne még bőven és annyi még a fehér folt térképeink történelmében. Ahány kérdés, majdnem annyi az újabb kutatási terület. Gondolok itt a Speed-térkepek kiadásaira, Sebastian Münster Geographia és Cosmographia kötetei magyar vonatkozású anyagának feldolgozására, avagy a mindmáig tisztázatlan kérdésre, hogy miként került fel Magyarországot ábrázoló térképekre a Comitatus Sarvariensis - azaz Sárvár vármegye. Ugyanis Sárvár sajnálatos módon sohasem volt megyeszékhely, sőt róla elnevezett vármegye sem volt. Vajon ki kezdte ezt? Tudtommal a francia kiadók a 18. században, de vajon miért? Rákóczy Ferenc vitézlő fejedelmünk ugyan jóban volt a francia udvarral, de gondolom hatása nem terjedt ki a kartográfia ezen részleteire. Persze mindez alapos tanulmányozást igényelne. Talán valakinek egyszer csak eszébe jut Sárváron… Szombathelyen… esetleg Budapesten? Talán… Múlt hét szerdáján (2012 november 7) utólsó két könyvem is elvándorolt tőlem. Bod Péter "Az Isten vitézkedő anyaszentegyháza állapotjának, és világ kezdetétül fogva a jelen való időig sokféle változásinak rövid, históriája melly az Isten magyar népének hasznára egyben szedegetetett, és a dolgok nagyobb megvilágosíttatásáért, a világ négy fő mappáival ki adatatott" című munkáit Sarah Wheale, a Bodleian könyvtár Rare Books Section [Ritka Könyvek Részlege] munkatársa személyesen vitte el új helyükre, a Bodleian Library Department of Special Collections [Különleges Gyűjtemények Osztálya] részébe. Kissé fájó szívvel váltam meg tőlük, hiszen általuk kerültem közelebb nemcsak Bod Péterhez, a 18. századi erdélyi irodalom egyik kiemelkedő egyéniségéhez, hanem szülőfalujához, Felsőcsernátonhoz és annak tiszteletes lelkipásztorához Szőcs Lászlóhoz és feleségéhez Ilona asszonyhoz. Alsócsrnátonban Haszmann Pál segítsége révén derült fény az 1777-es második kiadás létezésére, Olthévizen Veress László tiszteletes mutatta meg Bod Péter ezüst úrvacsora kelyhét és tányérját és vitt el felfedezni Árva Bethlen Kata grófnő egykori kastélyát, ki a fogarasi kálvinista templom tövében alussza örök álmát, s melyre virágot azért tudtunk tenni többször is, mert a harangozást és orgonálást is ellátó Áros-család befogadott minket, betévedt túristákat. Magyarigenben Gudor Botond tiszteletes jóvoltából lakhattunk minden esztendőben Bod Péter úrunk parókiáján és járhattunk többször is a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, ahol hajdanán Bod Péter tanult és közben könyvtárának őre is volt. Két könyv csupán… Regraciabatur Deo pro libri!