ANGLIA - MÁSODIK HAZÁM


Ködös este volt Londonban, a köd azon füsttel telített formája melyet az angolok 'smog' néven emlegettek a 'smoke' [füst] és a 'fog' [köd] szavak összevonásaval (az ilyen füstköd azonban már rég a multé, mert amióta megszüntették a szénnel és fával való fűtést már csak 'sima' köd van). Ráadásul az eső is esett. A Victoria pályaudvaron már vártak ránk az autóbuszok, tehát várakozás nélkül szállhattunk át a vonatból és indultunk is hamarosan 'valahová', ugyanis fogalmunk sem volt arról, hogy hova visznek bennünket. Motorkerékpáros rendőrök kék villogó lámpákkal mentek előttünk és biztosítottak szabad utat az autóbuszainknak. Ennek ellenére nem aggódtunk, hiszen ahol így várnak ránk mi bajunk történhet? Fél óra sem telt bele, megérkeztünk egy iskolaszerű épülethez, melynek aulájában asztalok sorakoztak megrakva ruhaneművel és lábbelikkel. Mindegyik asztal mögött egy mosolygós arcú hölgy állt, aki segített a választásban. Szükségünk is volt rá, hiszen majdnem mindenkinek csak annyi ruhája volt, amiben érkezett. Mindegyikünk kapott vadonatúj pizsamát, szappant, fogkrémet, fogkefét és törülközőt. Szendvicseket is kaptunk, és persze angol teát is. Az előbbi ízlett, az utóbbi már kevésbé. Tejjel teát? Ki látott ilyesmit?! Pedig más furcsaságok is vártak még ránk! A tájékozódást és a gyors elhelyezkedést magyar tolmácsok segítették, akik azt is kihirdették, hogy másnap mindenki kap majd igazolványt és zsebpénzt is. Gyors mosakodás után indultunk is lefeküdni - hálószobáink kis faházakban voltak, ahol frissen megvetett ágyak vártak ránk. Mondanom sem kell hamar el is aludtunk, hiszen hetek óta talán először hajtottuk fejünket aggodalom és rettegés nélkül nyugodtan párnára.

Másnap reggel megtudtuk, hogy Chigwell-ben vagyunk, mely Essex grófság területén helyezkedik el - Londontól mintegy 10 mérföldnyi [16 km] távolságra. A helyi önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő 'Grange Farm' sport- és szabadidő központban - főként a nyári időszakban - diákok, leány- és fíúcserkészek szoktak táborozni, sportolni, mely most november végén alkalmas volt nagyobb csoport - tehát a mi esetünkben magyar menekültek - ideiglenes befogadására.


A Grange Farm központi épületei

Az egyik teremben az igazolványokat állították ki, melyhez mindjárt fényképész készítette a szükséges fotót. Megkaptuk zöld ropogós 1 fontos zsebpénzünket is, melyről kiderült, hogy 20 shillinget és 240 penny-t tartalmaz (második meglepetés!). Ez akkortájt az egyheti átlagkereset kb. 15%-a volt és kb. 20 korsó sört, 40 Coca-Cola-t vagy pedig 80 narancsot lehetett volna rajta vásárolni. Persze mi nem vásároltunk semmit, mert egyrészt nem volt sem üzlet, sem pedig kocsma a közelben, másrészt pedig egy árva kukkot se tudtunk angolul és a polgári iskola padjai alatt csereberélt, szakadthátú és erősen tiltott 'ponyvaregény'-nek titulált cowboy-regények hőseit is "kovboj"-nak, az általuk kiáltott "hands up"-ot pedig "handzsup"-nak ejtettük ki. Ezen rettentő angol nyelvtudásunkon akart javítani az a rögtönzött tanfolyam, melyet részünkre a táborban szerveztek. És [tudom, 'éssel' nem kezdünk mondatot - szól a parancs - de most ez az én memoir-om, úgy irom ahogy nekem tetszik!] mi volt az első mondat, amit tanítottak? "I find the pronunciation difficult" - hát ez aztán tényleg 'difficult' [nehéz] volt első nekifutásnak! Mint ha egy angol nem vette volna ezt azonnal észre rajtunk. Hát nem könnyebb - és egyben hasznosabb - lett volna az "I am sorry, I don't speak English" [bocsánat, nem beszélek angolul]? A nyelvtanítás ezek szerint itt sem különb mint Kálmánné sárv├íri osztályában - futott át az agyamon. A teremben egy ping-pong asztal is volt felállítva, amit Szaszával ki is próbáltunk, sőt a 'Pathe News' híradó fel is vett minket játék közben, amit aztan a TV is közvetített.

Rövid chigwelli tartózkodásunk ideje alatt (mert hamarosan tovább vittek bennünket) egyéb angol furcsaságok is akadtak - mint például a rendőrök 'kobak' kalapja, amely nevetségesnek tűnt, vagy a villanykapcsoló, amelyik itt akkor volt lent, amikor a lámpa fel volt kapcsolva, a baloldali forgalomról nem is beszélve (bár ez utóbbbi formája a közlekedésnek a logikusabb, mert kezdetben, még gépi járművek előtt lóra a bal oldalon szálltak fel bal lábukat a kengyelbe téve és a jobbat pedig átemelve a nyereg felett. Magyarországon is bal oldalon ment kezdetben a forgalom és én még emlékszem arra, hogy 1943-ban, amikor autóval Budapestre mentünk Édesanyámat és a kis újszülött Évike húgomat meglátogatni és amikor már átváltottak a jobboldali közlekedésre, Óbuda előtt még hatalmas tábla hirdette: "balra hajts - jobbra előzz!"). Új igazolványunkkal a zsebünkben (amit soha senki nem nézett meg - de mi hozzá voltunk szokva, hogy igazolvány nélkül nincsen járkálás) egyszer ki is sétáltunk a kis városkába, de általában csak a létesítmény területén töltöttük az időnket - amiből most bőviben voltunk - és néztük (mert érteni nem értettük) a TV híradót, netán közvetít valamit Magyarországról.

Azonban - mint már említettem volt - hamarosan ismét autóbuszra szálltunk és kb. 200 kilométerrel északabbra, a közép-angliai Alfreton-ba mentünk.