VÁLLALKOZÁSOK

Wendover Poultry Limited

Gondolom mindenki életében előbb-utóbb eljön az a pillanat, hogy szeretne önálló ember lenni. Ez alól én sem voltam kivétel, bár hozzám ez a pillanat inkább utóbb érkezett el, mégpedig szükség adta lehetőség formájában. Történt ugyanis - mint azt említettem volt - hogy munkáltató cégem, a Princes Risborough Poultry Packers, chicagoi tulajdonba jutása után rövidesen bajba keveredett és ezzel elérkezett az idő, hogy az elmerülést elkerülve valamit tenni kellene. Ez a valami pedig nem volt más, mint egy saját cég alapítása, melynek lehetőségét Donald East kolléga barátomnak is megemlítettem, aki nem zárkózott el ennek megvalósítása elől. Elhatározásunk nem volt könnyű, hiszen mindkettőnknek családja volt már, fejenként 3-3 leánnyal, de azért gondoltuk nekivágunk! Természetesen ezt a munkahelyünkön sem titkoltuk-titkolhattuk el, s legnagyobb meglepetésünkre John Fawsitt, a cég volt tulajdonosa azzal az ötlettel állt elő, hogy ismervén mindkettőnk szakmai (eladói) hozzáértését és energiáját, magyarán tehetségét, Howard fiával ő is szívesen betársulna a vállalkozásba. Az első, nemhivatalos megbeszélésre 1971 januárjában került sor a Fawsitt família otthonában. A kastélyt, mely azelőtt Henley-on-Thames városházája volt, a 19. század végén lebontották, s kőről kőre a város feletti dombra szállították, ahol eredeti formájában újraépítették. Innen maradt aztán rá a 'Crazies' (Bolondok) név, a helyre pedig a Crazies Hill [Bolondok dombja].

'Crazies' – most 'Summerfield House'

Szóval ebben a hatalmas park közepén álló történelmi épületben, melynek erkélyén egykoron Viktória királynő integetett hűséges alattvalóinak, ültünk össze hárman: 'Jack' Fawsitt, 'Don' East és 'Les' Gróf, azaz jómagam. Amilyen előkelő, ugyan olyan hideg is volt a lakás. Egy ideig ugyan dideregtünk a kastély nappalijában, majd megúnva a fagyoskodást, házigazdánknak azon ötlete támadt vonuljunk be a konyhába, ahol a sütőkemence melegíteni fog bennünket és ezen célból be is gyújtotta a gázt a kemencében. Az angolok akkoriban álltak át a szénégetésből előállított városi gáz helyett az Északi-tengerből nyert gáz haszálatára, s ez okozta azon kalamajkát, hogy ellenőrizni szándékozván a kemence működését, annak ajtaja kinyitásakor az addig felgyülemlett gáz a beáramló levegő hatására berobbant - Jack haja és szemöldöke pedig leégett. Egyébként sem dicsekedhetett dús hajjal, de most mint perzselt malacon a szőr, füstölögtek fején hajszálainak maradványai. Mi Don barátommal jobban sajnáltuk, mint Kathleen felesége - akiből a szánalmas látvány csupán "what a shame!" [nahát!] megjegyzést váltotta ki. Ezek után nem is csoda, hogy Jack a házat bemutatva csak az erkélyről nézegethettünk be Kathleen hálószobájába… Az alapítandó cég első hivatalos megbeszélésére 1971 február 3-án került sor - most már a mi chinnori lakásunkon, ahol már Howard Fawsitt (Jack Fawsitt fia) is jelen volt. A jegyzőkönyvet - titkárnő hiányában - June, az én feleségem vezette.

Az alapító tárgyalás jegyzőkönyvének bekezdő cikkelye

A szállítás is beindult két kimustrált furgonnal, melyeket Jack Fawsitt szerzett valahonnan és adott bérbe nekünk, telephelyünket a Buckingham-grófságbeli Chesham városában béreltük. Első napom azzal indult, hogy a furgonom szélvédő ablaka kiesett, és havazással végződött, melynek következtében behavazva, hóemberként érkeztem haza Chinnorba. A második - és egyben az utólsó - megbeszélésünk vasárnap, február 7-én volt, ugyanis másnap - azaz február 8-án - a felmerülő nehézségek miatt a Wendover Poultry Ltd. vállalat megalapítását fel kellett adnunk. A "felmerülő nehézségeket" lényegében az jelentette, hogy sem Jack, sem Howard nem tudtak, akartak, vagy legalábbis voltak hajlandók anyai befektetést tenni - annak hiányában pedig nem sok értelme lett volna úgymond 'potyautas' társtulajdonosokra. Mindez azonban nem jelentette önállóságunk feladását.

Chartridge Poultry

Az események gyors alakulása közepett jött segítségünkre Harry Girdler és a véletlen szerencse. Ugyanis Harry Girdler, a Chartridge Poultry üzemvezetője, akinél telephelyet és mélyhűtőt béreltük, a hír hallatán nem kidobott bennünket, hanem segítségünkre sietett egy újabb vállalkozás létrehozásában. Ennek érdekében Harry és én együtt utaztunk fel Londonba, hogy találkozzunk Goodchild úrral, a Chartridge Poultry (és még vagy 8-10 más vállalkozás) 80 éven felüli tulajdonosával, aki a Smithfield Market-i [a smithfieldi híres húspiac] irodájában fogadott bennünket. Pár perc után kiküldte Harry-t az irodából és miután megkérdezte miért is akarok saját vállalatot alapítani felajánlotta, hogy vegyem át inkább Harry helyett a telephely vezetését. Megrőkönyödve tapasztaltam a 'business' milliomos eme hideg üzleti kalkulációját, hogy nem átallja annak a szájából kivenni a falatot, aki jóindulatból éppen most mutatott be. Természetesen nem fogadtam el az ajánlatot - ám Mr. Goodchild nem sértődött meg ezen és a második megoldást - minthogy Chartridge Poultry néven és üzleti részesedés ellenében működjünk a telephelyről - most már Harry jelenlétében fogadta el. Vevőkörünk egy része a majd 10 éves kapcsolat következtében megmaradt, ám nem minden esetben akikre igazán számítottam. Különösen rosszul érintett, hogy nem támogatott az a marlowi 'fish & chips' üzlet, aki évekig tartozott a vevőim közé és tartozott a számlái kiegyenlítésével, amikor nyaralni ment. Mindezt viszont bőven egyensúlyozta akik megmaradtak, sőt Michael Brewer, a fukarságáról közismert Sonning Common-i hentes, még kölcsönt is felajánlott! Közben - hogy ne túl könnyű legyen a sorsunk - 1971 február 15-én az angolok is áttértek a tízes számrendszerre. Természetesen, jó angol szokás szerint, azonban nem minden téren. Tízes alapú lett a pénz, kettős lett a súly és a hosszúság mértéke. A hőmérsékletet is kezdték Celsius fokban megadni a régi Fahrenheit mellett, de valójában csak a pénz számolási rendszere változott azonnal. A többi csökönyösen kapaszkodott - és kapaszkodik változatlanul - a múlthoz és a hagyományokhoz. A nadrág derékbőségét a mai napig 'inch'-ben [hüvelyk] adják meg, a cipőm mérete továbbra is 8½-es, és talán ki is dobnának a pub-ból, ha 1 pint [ejtsd: pájnt] helyett fél liter sört kérnék.

A véletlen szerencse a két kimustrált furgon lecserélésében szegődött mellénk. Henley-on-Thames vasútállomásával szemközti kávézóba szerda délelőttönként szokásom volt betérni egy csésze teára és egy bacon [sült angolszalonna] szendvicsre, ahonnan az 'Autodrive' irodáját lehetett látni, mármint csak akkor, ha az nem volt bepárásodva a sütés-főzéstől és az ott óraszám üldögélő British Gas dologtalan dolgozóinak cigarettafüsttel vegyített lehelletétől. Malcolm, az Autodrive főnöke szívesen fogadott és bár nem volt profiljuk teherszállító gépkocsik kölcsönzése, annak dacára mégis hajlandó volt két vadonat új jármű bérlésének biztosítására igazán kedvező feltételek mellett. Ezek után már elegáns kocsikkal szállítottunk heti négy napon, hétfőn pedig a londoni piacra jártunk friss baromfi beszerzése végett.

A Chartridge Poultry kiszállító kocsija

A Smithfield Market különös élmény, van külön marha-, bárány-, sertés- és baromfi-piac, üzletek hosszú sora várja a nagybani vásárlókat. Van vendéglő is, a 'The Cock' [A Kakas] pubban finom sült reggeli mellett sörözni is lehetne, ám kora reggel még a hentesek is inkább teát ittak. Az árut éjjelenként szállítják ide a szigetország minden részéből, hajnaltól kezdve pedig a vevők - hentesek, éttermek és áruházak vásárlói - lepik el a piacot. A vásárolt árut azonban csakis a 'bummaree' [piaci portás, a szó eredetét a csökönyös marha fenekének [bum = fenék] biztatására vezetik vissza - lásd: leállt szamarak nógatása a 'Csermajor' fejezetben] viheti ki az üzletből és rakhatja fel - természetesen kellő fizetség ellenében - a várakozó teherkocsira. Hosszabb ismeretség után, és bummeree-i engedéllyel, ugyan maga a vevő is felrakhatja az áruját és akkor várni nem, de fizetni mégis kell. A piaci portások magasra stócolt targoncákkal, hangos "out of my way" [el az utamból] kiáltások közepett lótnak-futnak nagy össze-visszaságban.

Bummaree, azaz piaci portás a Londoni Smithfield piacon

Kiáltásaikat, ha valaki nem ugrik félre az útból, inkább a hangsúly, sem pedig a harag kedvéért gyakran még 'cifrázni' is szokták azon érthető oknál fogva, hogy nincsen fék a targoncákon… Egyszer Ildikó húgomat is elvittem magammal, hogy megmutassam neki Londonnak ezt az egyik érdekes látványosságát. Gondoltam, hogy húgom szerény, iskolában tanult és finomabb helyeken csiszolt angol szókincse nem tartalmaz itt alkalmazott kifejezéseket, így nyugodtan indultunk útnak egyik hétfői hajnalon. Piros magyaros mente volt rajta, fején kis piros sapka. Talán 28 éves lehetett, úgy virított az üzlet előtt, mint egy piros rózsa a sok konkoly között. Észre is vette a sok hentes-szem és a trágár targoncást azonnal rendre utasította az egyik, maga is nagyot káromkodva a nyomaték kedvéért. Az én kis húgom mit sem értett az egészből, én pedig jót mosolyogtam rajta. Egy alkalommal Elizabeth anyakirálynő (Elizabeth II királynő édesanyja) is meglátogatta a piacot és kiséretével végigsétált az üzletsorok között. Ezt röviden a BBC televízió hiradója is közvetítette, s amikor meg is állt őfelsége beszélgetni, az üzletsor másik oldaláról valaki átkiáltott "don't speek to that lot Maam, rather come over here!" [ne azzal a bandával beszélgessen, jöjjön inkább ide hozzánk] - nézve a hiradót, na mondom, még egy szó és fűszerezve lesz az alattvalói csalogatás. Szerencsére nem történt ez meg, ám az is lehet, hogy kivágták és csak a TV nem közvetítette. 1974 tavaszán kellemetlenebb dolog is történt ezen a piacon velem, ugyanis itt kapott el először - és minden előzetes jel nélkül - vesekövem okozta fájdalom, melyet csak annak műtéti eltávolítása szüntetett meg. Golf-labda nagyságú, szarvakkal ékes vesekövemet hónapokig nyögtem, műtétem után pedig nem is láthattam, azonnal vitték mutogatni az orvosi múzeumba. Kiesett szélvédő, havazás és a tízes pénzrendszer bevezetése után már csak éppen ez hiányzott!

Rempstone Poultry Supplies Limited

Illetve még veseköves esetem előtt a hír, hogy Goodchild úr kapva a lehetőségen 2½ millió fontért (ez még most is hatalmas összeg, hát még 40 évvel ezelőtt!) házak építéséhez eladja a telephelyet, s ezzel együtt a Chartridge Poultry-nak is befellegzett. Újabb szerencse és - lám milyen jó, hogy nem fogadtam el Mr. Goodchild nagylelkű ajánlatát - Harry Girdler ismerettsége révén nekünk ismét alkalom nyílt egy újabb vállalat létrehozásához. Ezen célból 1972 tavaszán - tehát alig egy évvel nagy elhatározásunk után - baromfi kereskedésünk immáron harmadik változatát alakítva tárgyaltunk Mr. Peter Ludgate, haddenhami farmer irodájában, melyet Lightfoot & Loundes (a későbbi Lightfoots) ügyvédi irodája fektetett írásba, s melyet még azon év május 4-én jegyzett be Rempstone Poultry Supplies Limited név alatt a Londonban székelő Companies House. A kezdő tőkéhez Mr. Ludgate 2,000, Mr. Girdler és Mr. Groff [sic!] 500-500, Mr. East 250 fonttal járult hozzá, a részvények pedig 52, 16, 16, 16 arányban nyertek megosztást.

A kezdő tőkét már az első, nyerereséggel zárult év után ki tudtuk venni a vállalattól, maga a nyereség pedig nem a részvények alapján, hanem mindíg egyenlő arányban lett felosztva. Mr. Ludgate ingyen bocsájtotta a vállalat részére a területet, annak könyvelését ingyen magam intéztem, a telefonszolgálatot pedig June végezte - szintén ingyen. Don és jómagam is havi - úgymond - alapbért vettünk ki, mindannyiunk számára az évi haszon jelentette igazán a keresetet. Ilyenkor, ha jó évet zártunk Herendi étkészlet volt June ajándéka, ha nem akkor mindenki szidta a könyvelőt. Hát igen, ki tudja miért, de mindíg a rossz hír hozója és nem az okozója húzza a rövidet… Szerencsére nagyon ritkán, illetve csak egy év zárult minimális nyereséggel. Ennek elkerülése végett egyik fő feladatom mindig a tartozások figyelemmel tartása volt, mert a 'kintlévőség' összege általában egy szép ház ára volt, karácsonykor pedig ennek többszörösére rúgott. Szegény Don pedig szorgalmasan szállította az árut - ha fizettek, ha nem. Így adódott, hogy egyik readingi vevője több mint ezer fonttal tartozott (ez akkoriban egy autó ára volt!), s bár már ennek felénél figyelmeztettem továbbra is vitte neki a csirkét, "mert jó vevő". Végül is Péter Ludgate sötétzöld Jaguar kocsijában mentünk ki a 'jó vevő' lakására, melyet már csak üresen találtunk, s mint kiderült azt is csak bérelte. Ekkor hangzott el Péter örökzöld mondása "let's have a cup of tea, you can't press shit out of a rocking-horse" [igyunk egy teát, hintalóból sz..t kipréselni nem lehet]. Sokkal szerencsésebb volt az én esetem Joe Arquati, stokenchurchi hentessel, aki ugyan tartozott, de bevallotta, hogy saját hibáján kívül (persze ez csak részben volt igaz, mert hiszékenysége miatt sokat 'átverték') jutott nehéz anyagi helyzetbe, de ki fogja fizetni a tartozását. Persze, hogy segítettem rajta, továbbra is szállítottam neki az árut, ő pedig heti 20 fontonként törlesztett. Rövidesen azonban be kellett zárnia az üzletet, ám ezután már mint hentes-oktató a maradék adósságát ledolgozva helyettesített engem. Ilyenkor jól megfizettem, hogy minél hamarabb leteljen az adóssága. A telephelyünk az üzlet virágzása hatványában fejlődött. A terület lebetonozása mellett többezer doboz befogadására alkalmas mélyhűtőt építettünk, hamarosan melléje egy másikat is, és két új szigetelt szállító teherkocsit vásároltunk.

Szállító kocsijaink

…és annak egy újabb változata

Erzsébet anyakirálynő ugyan nem utazott benne, de elsétált előtte

Fő szállítóink Skóciából a D. B. Marshall, Newbridge-i cég Edinburgh mellől, Anglia nyugati csücskéből pedig a Taunton Poultry voltak, akik hétfőnként érkeztek az áruval.

Az általunk forgalmazott Marshall-cég védjegye

Néha egy-egy londoni szállítmány is befutott, ilyenkor érdekes volt hallgatni a skót, a devoni és a londoni 'cockney' tájszólás bábeli zavarát. Érdekes módon leggavalérabb a skót szállítónk volt, aki minden karácsonykor nekünk 12 üveg wiskeyt, June-nak pedig személy szerint különleges csomagolású Esteé Lauder 'Youth dew' parfüm-krémet küldött ajándékba. Rövidesen Mr. Harry Girdler nyugdíjba vonult, így részvényeit megvásárolva és kettőnk (Don és én) között egyenlő arányban megosztva 52:24:24 lett azok aránya. Mindez azonban akkor sem jelentett problémát, most pedig csupán a történeti hűség megörökítése miatt írom le (és megbocsájtást nyer, aki el sem olvassa). Kezdeti korszakunkban, valamint a karácsony előtti hetekben úgymond éjjel-nappali szolgálatot tartottunk.

Don barátommal - rakodás közben

…melyhez néha kisebb (Juhász Kati, szegedi 'boszi')

…és néha nagyobb segítséget is kaptunk (Feiszt Gyuri barátom)

Bármilyen jól is jövedelmezett az üzlet, szabadulni annak terhe alól alig volt alkalom. Szabadságra is csupán legfeljebb egy jó hétre tudtam itthagyni a vállalatot, s családomat Sárváron avagy Budapesten hagyva jöttem vissza a nyári magyarországi vakációkról. Leányaink elemi iskolai tanulmányaikat magániskolában végezték, ahová munkám mellett és annak szükségszerű alakításával én vittem őket reggelenként és hoztam haza délután. Hozzá voltak szokva, hogy a csirkék társaságában utazzanak, sokszor még a barátnőik is felkérezkedtek a kocsi zárt és villanylámpával világított hátulsó részébe. Az iskolához aztán a torna is oda szegődött, így általában hajnali 4-kor keltem és rendszeresen éjfél is elmúlt amire ágyba kerveredtem. Nagyjából azért szépen teltek az évek, kifizettük a házunkat, mely kibővítve otthont adott Cartographica Hungarica térképeimnek is. Don barátom hűséges üzlettársnak bizonyult, soha nem zúgolódott. Néhány szót magyarul is megtanult, különös kiejtéssel mondta a "rendör bacsi" és a "repülöü" szavakat. Eredetileg londoni (Mortlake) fiú volt, valamikor evezett is a Temzén tartott versenyeken. Csirkés korszaka előtt jólmenő kocsmája volt Londonban, ám kuncsaftjai egy része egyúttal börtöntöltelék is. Családja kedvéért költözött vidékre, de szívében mindvégig londoni maradt.

Don barátom Tracy leánya esküvőjén búcsúzik tőle

1994-ben, 65 éves korában ment nyugdíjba, pár évre rá a Hamlet-szivarok okozta tüdőrák vitte el…

Les Gróf Poultry

Don barátom nyugdíjba vonulása után már nem volt értelme egy vállalat működtetésének és az azzal járó költségek teherviselésének. Ezért kölcsönös megegyezéssel, a vállalatot megszüntetve, saját magam nevén folytattam tovább a kereskedést.

Új szinekben a címeres 'grófi' szállítókocsi

Eddigre az üzleti viszonyok is nagyban változtak, a 'multik' kiszorították a kisebb üzletek létezését. A kis családi vegyeskereskedések sorra történő bezárását a hentesüzletek is követték oly annyira, hogy míg azelőtt egy teljes napot töltöttünk Reading (város, nem 'reading' azaz olvasás!) egyetlen, bár több mérföld hosszú utcájának üzleteit kiszolgálva, eddigre alig maradt belőlük egy-egy keserves mutatóba. Ennek következtében vevőim száma is erősen megcsappant, egyedüli megmentőim a multik által be nem harácsolt, harácsolhatatlan 'fish & chips' sütődék és a közben megjelent kínai 'take away' üzletek voltak. Mindezek következtében kisebb szállító kocsira volt szükségem, melyet a közben megszaporodott rendelkezések alapján nemcsak szigetelni, hanem műanyag béléssel ellátott hűtőberendezéssel is kötelező volt ellátni. Most már csak a hét három napján szállítottam, árumat Michael Ludgate, Peter időközben felcseperedett legidősebb fia vállalatától vásároltam. Az üzleti tehetséggel megáldott Michael-t az Aylesbury Grammar School [gimnázium] a szülőket behívatva azzal bocsájtotta el, hogy úgy a gyermeknek, mind az iskolának javára szolgána az elválás. Most ez az eltanácsolt tanuló sikeres üzletember (a csirke forgalmazásról áttért a hentesárúra) és 150 holdon gazdálkodik… Magam részéről nem is nagyon bántam a könnyebb üzleti elfoglaltságot, gondom is sokkal kevesebb lett. 2000 karácsonyán aztán én is szegre akasztottam fehér köpenyememet.

Naptárt minden esztendő küszöbén kaptak vevőim