AZ OXFORDI EGYETEMEN

OXFORD - EGYETEMI VÁROS

"Oxford - seat of learning", bár a túristáknak készitett trikókon csak negyedszerre sikerült helyesen írni a 'learning' szót. Persze mindezt csak viccnek szánták, ám mégis jól illusztrálja azt a felfogást, hogy nem okvetlenül szükséges gyomorbeteg kuliként görnyedni a tudomány terhe alatt, hanem azt élvezni is lehet - sőt kell is! De hát milyen kerülővel is jutottam én el az oxfordi egyetemre, a tudománynak az egész világon elismert fellegvárába? Mint visszaemlékezésemben írtam, Rákosiék idejében nem volt számomra hely az egyetemnek még a környékén sem, ott zömében csak a párt által kiszemelt frissen képzendő káderek tolongtak. Angliába kerülve aztán más irányba sodort a sors szele, a nyelvtanulás (bár nyelviskolába nem jártam - talán ezért is sikerült jobban az angol nyelv elsajátítása), beilleszkedés, megélhetés és családalapítás (a korábbi fejezetek bőven taglalják mindezeket) gondja foglalta el időmnek java részét. Közben azért hobbyból foglalkoztam bélyeggyüjtéssel (1964-ben megalapítottuk a Magyar Philatelic Society of Great Britain bélyegklubot), kartográfiával (1964-ben vásároltam meg a Cartographica Hungarica gyüjteményem alapját képező két térképet - John Speed 'Hungari'-ját, valamint Wolfgang Lazius 'Hungaria' lapját Abraham Ortelius Theatrum Orbis Terrarum-ából, mindkettő a 17. század elejéről), s még ugyanazon évben brit állampolgár lettem (csakis ennek alapján pályázhattam meg 1970-ben - sikerrel - a brit tengerészet térképészeti állását is). Cikkeim is jelentek meg mindkét témából, sőt helyi újságok is közölték rövidke írásaimat, melyeknek fiatal feleségem volt a fogalmazási-helyesírási 'lektora'. Mindez megadta a kellő alapot ahhoz, hogy közel 30 év után, 1984 tavaszán felvételemet kérjem az oxfordi egyetem felnőtt oktatású fakultása helytörténeti szakára. Oxford mindíg is nagy súlyt fektetett, és fektet most is a "life-long learning" - azaz az életen át tartó tanulás elve fontosságára, melynek egyik fő bázisa a 'Rewley House' volt, ahol 'extra mural studies' keretei között folyt a post-graduális oktatás. Ide tehát csak egyetemi végzettséggel, vagy ennek hiányában kivételes tehetséggel lehetett jelentkezni. Nekem nem volt birtokomban egyetemi diploma és mégis sikerrel felvételiztem. Bár nem nevezték akkor még 'College'-nak (csak 1990 óta Kellogg College), de a Rewley House ugyanolyan elismert része volt az oxfordi egyetemnek, mint annak bármely más tanítási intézménye, mint ahogy többek között a 13. század végén alapított St. Edmund Hall sem kollégium.

Az oxfordi egyetem (hasonlóképpen az oxfordiból kivált Cambridge-i is) az európai egyetemekkel szemben nem központi irányítású, hanem kollégiumi felépitésen [Collegiate System] alapszik, a 'College'-ok teljesen - és hevesen - függetlenek, saját maguk irányítják életüket, s anyagilag is függetlenek az egyetemtől. Tanulóik sem csak egy fakultás hallgatói, sikerük alapja pontosan az életre való nevelés, ahol a tudomány csak egy része az egyetemi életnek. Tehát ha egy látogató Oxfordba érkezik és megkérdi hol van az egyetem, akkor "mindenhol és sehol" rá a válasz, hiszen az egyetem több mint félszáz kollégiuma és annak kb. 15 ezer diákja mintegy 'körülveszi' a várost, ám az 'egyetem' csak névleg ismert - de micsoda név! (Oxfordnak van egy 'másik' egyeteme is, mely egy kitünően működő főiskola volt, mielőtt Oxford Brooks University lett belőle, itt kb. 25 ezer - közöttük több ezer kínai - diák tanul évente). Sikeres matrikulálásom után 1984 őszén kezdtem meg tanulmányaimat az Oxford szívében lévő Wellington Square-en, melynek egyik sarkát foglalja el a Rewley House téglából épült tömbje (az oxfordi kollégiumok egy-két kivétellel mind könnyen faragható homokkőből épültek).

Rewley House

Belső berendezése még szerzetesi mivoltából eredendően (a 19. században apáca-iskola volt) minden luxust nélkülözött. Tantermünk a második emeleten, ebédlőnk az alagsorban volt - a kettő között ingáztunk esténként az egyébként is eléggé sötét épületben. Barnák voltak az ajtók, barnák az ablakok és barnára volt festve még a lépcsők korlátja is. Csokoládé-színű környezetünkből csak az ebédlő (mely egyben az intézmény szinházterme is volt) zöld avíttas függönye nyújtott némi változatot, a felette függő címerből pedig az egyetem mottója "Dominus illuminatio mea" [Uram világosíts engem - mely 'Uram segíts'-re is rövidíthető] tündökölt ránk.

Az oxordi egyetem címere

Tutorunk - Oxfordban a 'tutorial' szisztéma szerint folyik az oktatás - Kate Tiller, neves helytörténész és későbbi dékán-helyettes volt, aki mellesleg egy ideig az oxfordi grófság főispán-helyettesi (nem alispán!) tisztét is betöltötte. A kollégium igazgatója (ez a cím is kollégiumonként változó) Geoffrey Thomas, walesi származású professzor volt, aki 2007-ben történt nyugdíjba vonulásáig vezette nagy sikerrel az intézetet, s kinek igazgatósága alatt - és a Kellogg-cég anyagi támogatását (összeget Oxfordban soha sem emlegetünk - ez túl 'plebeus' lenne) megnyerve - lett kopott állapotából a Rewley House fényes intézmény és vedlett át teljes önhatalmú kollégiummá mint Kellogg College.

A Kellogg College címere

Hetente egyszer kellett (illett) csak részt venni az előadásokon, ahol oly kiváló professzoroktól, mint Malcolm Airs, Christopher Day, Trevor Rowley (nagy 'baki'-ja volt, hogy a középkori őrtorony belsejét ásatva az ott talált jégvermet árnyékszéknek, magyarán 'klotyónak' tévesztette) John Blair (nem rokona 'Tony'-nak, bár a volt miniszterelnök is Oxfordban végzett Margaret Thatcher és még 23 miniszterelnökkel együtt), az erősen királyság ellenző Mary Hodges, a readingi egyetemről Joan Dils, valamint a történelmi kartográfiát oktató James Bond (nem, nem 'az' a Bond!, s aki ismervén ezirányú publikációimat előadása előtt elnézésemet kérte) nyertünk ismereteket. A hét többi napjának minden létező szabad percét (mert közben a vállalkozást is intézni kellett) - sőt az éjszakák java részét is - az ajánlott forrásmunkák olvasása (heti 10-15 kötet, melyeket ládaszámra hoztak fel nekünk a kollégium aulájába, hogy mindenkinek jusson) és dolgozatok írása foglalta le (első dolgozatom még Franciaországba is elkísért, melyet Ruzsik atyával történt találkozásom idején a szállodában írtam meg). Szemeszterenként egy-egy 3 ezer szó terjedelmű 'nagy-dolgozat' nyert elbirálást, melyeket egy megadott témából kellett megírni. Egyetlen problémám csupán az volt, hogy tutorom margóra írt megjegyzéseit nem tudtam elolvasni, de még kisilabizálni sem (később derült csak ki, hogy nem lehettek túl fontosak, hiszen mint már említettem valahol "summa cum laude" végeztem). Diáktársaim között volt könyvtáros, anglikán tiszteletes, tisztviselőből több is, de legjobb barátság Jack Williams nyugdíjas atomfizikushoz fűzött, aki most történésszé igyekezte képezni magát. Egyetemi tanulmányunk utólsó esztendejét disszertácíónk megírása és az ahhoz elengedhetetlen alapos levéltári, múzeumi és helytörténeti kutatás töltötte ki. Az eltelt két esztendő alatt volt alkalmam nézegetni könyvtárunk polcain a kitünőnek ítélt diplomamunkákat, melyek szerzői közül többen már országosan elismert történészek lettek - vajon milyennek itéltetik meg majd a saját fáradozásom? Disszertációm témájára három javaslatot is tettem tutoromnak, melyek között a William Tierney Clark által tervezett marlowi Temze-híd története, az Oxford grófság kartográfiája, valamint az angol szalmafonás története szerepelt. Kate Tiller a szalmafonást javasolta - tán azért is, mert ez utóbbi a saját, 19. századi kézművesség terén kifejtett érdeklődési területe volt. Disszertációnk határideje 1987 május 1-e volt, de én már a megelőző nyár folyamán belevetettem magam a kutatásba, hosszú napokat töltve az aylesburyi és bedfordi levéltárakban, a lutoni és hitchini múzeumokban, valamint a Bodleian könyvtár Radcliffe Camera alagsorában, ahol a parlamenti jegyzőkönyveket végig böngészve szűrtem ki belőlük a szalmafonás, mint jövedelmi forrás okozta szociális, morális és gazdasági probémákra tett jelentéseket és azok orvoslására ajánlott javaslatokat. Disszertációm vázlatával már 1987 februárjában elkészültem, melyet tutorom úgy ahogy volt jónak talált és leadásra javasolt. Ez annál is inkább meglepő volt számomra, mivel eddigi egymáshoz való viszonyunk nem éppen volt mondható barátságosnak. Nem, ellenségeskedésről szó sem volt, inkább szakmai féltékenység érződött részéről, melyet még csak fokozhatott az én eléggé magabiztos viselkedésem az általa megszokott - és talán el is várt - kétszeres feltételes mód hajbókoló stílusa helyett. 'Strawplait - a Vanished Craft and Cottage Industry' [Szalmafonás, egy letűnt kézművesség és házi-ipar] című diploma-munkámat a bíráló testület végül is kiválóra értékelte és könyv alakban való megjelentetésére javasolta (ennek alapján született meg 1988-ban a 'Children of Straw' [Szalmagyerekek] első, 2002-ben pedig a második kiadása). Az induló 19 matrikulánsból - ha jól emlékszem - talán 12-en diplomáztunk (volt néhány aki időközben kimaradt, de olyan is, aki két év tanulás után nem vállalta a disszertáció gondját). A kollégium igazgatójának búcsúztató beszéde megválaszolására - ki tudja miért - engem kértek fel diáktársaim.

Geoffrey Thomas portréja a kollégium aulájában

Mint megfogalmaztam - nem volt könnyű, de szép és remélhetően hasznos is volt az ott töltött három esztendő. Negyed század elteltével még mindíg 'otthon' érzem magam volt kollégiumomban és ahol a közelmúltban azon megtiszteltetés ért, hogy amikor az egyre bővülő kollégium egyik új épületét az oxfordi egyetem kancellárja, Lord Patten avatta, az utána adott díszvacsorára meghívást kaptam. Az avatási ünnepség alatt gyanútlanul mondtam Kate Tiller volt tutoromnak, hogy a vacsorán találkozunk, csodálkozva "I haven't been invited" [engem nem hívtak meg] volt a válasza. Nem hinném, hogy ezzel közelebb kerültünk volna érzelmileg egymáshoz…

Az avatasi tábla

Mindegy, mi - mert kivételesen a feleségem is eljött erre az alkalomra, egyébként mindíg másokat (Balogh Kata, Vígh Boglárka, Klosz Mónika, Geambasu Réka - és Stella a tornaedző, akire alig ismertem rá, olyan elegánsan jelent meg) kértem meg, hogy kisérjenek már el - kitünően éreztük magunkat. Lord Patten June-al társalogva elmondta, hogy gyorsan, szinte fényképszerűen olvas, egy német professzor azon történelmi vonatkozású megjegyzésére, hogy miként válhatott hihetetlen gyorsasággal a baloldali Leipzig nemzeti szocialista - azaz náci - bázissá, viszont én válaszoltam, hogy azt valójában az első világháborút követő, a legyőzött államokat megszégyenítő és megnyomorító Versailles-i béke készítette elő, melyet a második világháborút követően sikerült elkerülni (Marshall-segély). Erre Chris Patten is felfigyelt és csodálkozva kérdezte "you don't say that Hitler's gaining power had been a direct result of the Treaty of Versailles?" [csak nem mondod, hogy Hitler hatalomra jutása a párizsi béke direkt eredménye?" - mire az én határozott "I precisely do say that!" [pontosan azt mondom] válaszom láthatóan meglepően érintette. Bizony, bizony, néha jó a másik oldalt is meghallgatni (s éppen ezért fogadtam annyira lelkesen Bryan Cartledge "The Will to Survive" Magyarország történetét angol szemmel bemutató könyvét, mely aztán az Officina '96 kiadásában 'Megmaradni' címmel magyarul is megjelent). Néhány professzorommal és egy-két volt diáktársammal (Joan Howard-Drake, Sandra Row) máig is tartjuk a kapcsolatot. Sajnálom, hogy Jack Williams nem tartozik ezek közé - talán már nincs is az élők sorában…

Véndiákként a kollégium 'parva attrium'-ában

Bodleian Library - az egyetemi könyvtár

Az oxfordi egyetemhez szorosan kapcsolódik a Bodleian könyvtár, melynek alapjait Duke Humfrey, V. Henrik öccse hozta létre amikor hatalmas kézirat-anyaga az akkor épülő, csodás csipkemenyezetű Divinity School [Teológiai Iskola] feletti emeleten kapott elhelyezést. Ennek is van magyar vonatkozása, hiszen éppen V. Henrik idején járt az első (és egyben az utólsó) magyar uralkodó a szigetországban. Az angol király oly fontosnak tartotta Zsigmond szövetségét, hogy mindjárt uralkodása első évében, 1414 tavaszán meghívta Angliába. Zsigmondot - és kb. ezer fős kíséretét a feljegyzések szerint az angol király öccse Humfrey, Gloucester (ejtd: gloszter!) grófja kivont karddal derékig érő vízbe gázolva fogadta Dovernél kérdezvén, hogy barátként, avagy mint a német-római császárság várományosa érkezett. A kiváló diplomáciai képességgel és minden hájjal megkent Zsigmond természetesen azonnal megfeledkezett a Holy Roman Emperorságról és oly jó barátnak bizonyult, hogy közel 4 hónapot töltött Angliában, V. Henrik pedig jó házigazda módján elrendelte, hogy sem Zsigmondtól, sem kiséretének egyetlen tagjától egy penny-t sem fogadhatnak el, sőt saját westminsteri palotájából kiköltözve bocsájtotta azt a magyar király rendelkezésére (persze természetesen a Cantenbury érseket kiimporította és oda költözött át), a hétvégeket pedig Leeds Castle (Kent grófság - nem Leeds városa, Észak-Anglia!), idillikus környezetében töltötte a két lovag-király. V. Henrik nagylelkű ajánlata azonban kis híján kiürítetette az angol kincstárat, melynek pótlására - és Zsigmond szövetségének tudatában - hamarosan elfoglalta fél Franciaországot.

A Bodleian könyvtár épülete

A Bodleian Library mint egyetemi könyvtár működik és áll a hallgatók rendelkezésére délelőtt 10 órától este 10-ig. Könyvet kivinni szigorúan tiltott, melyre mindenkinek aki a könyvtárat használni akarja fel is kell esküdnie - újabban már angolul, de az én első látogatásom idején még latin volt a módja. Az eskü szövegébe foglaltakat oly komolyan veszik, hogy amikor a 17. század közepén a polgárháború körülményei I. Károlyt és udvarát Oxfordba szorította még a király kölcsönzési kérelmét is visszautasították (a cetlit pedig még most is őrzik).

I Károly könyvet igénylő cédulája

A könyvtár valójában három külön épületben működik és a Sir Thomas Bodley által épített 17. század eleji könyvtár mellett még a 18. századi kupolás Radcliffe Camera (John Radcliffe ajándéka - Oxfordban nagy hagyománya van az ajándékozásnak!),

A Radcliffe Camera

és a 'neo-brutalista' stílusban épült New Bodleian (1940-ben maga VI. György angol király nyitotta meg, ám az erre az alkalomra készült ezüst kulcs benntörött a zárban, s így az egész ünneplő előkelőség kírályostól a hátsó szolgálati bejáraton volt kénytelen bejutni) egészíti ki az együttest.

A New Bodleian felújítás alatt lévő épülete - ráfért már nagyon!

A három épületet földalatti folyosó köti össze, melyben egy végtelen szalagon működő 'vasút' hozza-viszi a könyveket. A Bodleian könyvállománya 8 millió kötet körül van, az ott őrzött térképek száma meghaladja a 2 milliót. Ilyen hatalmas mennyiségű anyagot lehetetlen lenne tárolni a város szívében, ezért külső raktárakra is szükség van, melyek némelyike York grófság területén, kb. 500 kilométernyi távolságra esik. Innen is hozzák a könyveket - csak éppen nem 2 órán belül… Magam mindhárom épületnek is voltam szorgalmas látogatója. A régi becses köteteket a festett kazettás mennyezetű Duke Humfrey könyvtárban őrzik, néhányuk még most is látható az eredeti, 15. századi polcokhoz láncolt állapotukban.

A Duke Humfrey könyvtár

Magyar vonatkozásban - többek között - a Corvina egy példányát, valamint Ulászló király imádságos könyvét (Richard Rawlinson, 17. századi könyvgyűjtő ajándéka) is itt őrzik, viszont nincsen meg Bod Péter négy mappáját tartalmazó 'Az Isten Vitézkedő Anyaszentegyháza Históriája' egyik kiadása sem, ezért - s hálából a sok segítségért melyet a könyvtár nyújtott nekem - az én két saját példányom hamarosan ide fog kerülni. Így végre Oxfordban is lesz ebből a két ritka (a két kiadásból száznál kevesebb példány található az egész világon, s ennek még a fele sem tartalmazza mind a négy világrész térképet) és értékes (és itt nem az anyagi értékére utalok, bár az sem csekély) könyvből, melyek a British Library-n kívül egyetlen más külföldi könyvtárban sem találhatóak (a saját könyvtáram éppen mostanában érkezett meg Marosvásárhelyre, ahol a Teleki Tékában leltek új otthonra).

Bod Péter 'Az Isten Vitézkedő Anyaszentegyháza…' c. könyvének címoldala

A hosszú évek kapcsolata a könyvtárral oly sok jó barátot is szerzett, mint az aranylelkű Betty Fathers aki bár már régen nyugdíjba vonult a Bodleian térképtárának éléről, mégis minden év karácsonyán beszámol világkörüli utazásairól, és méltó utódja, az örökké segítőkész Nick Millea, avagy Sarah Thomas, a könyvtár kiváló és agilis vezetője, akinek meghívására már több alkalommal is volt szerencsém együtt ünnepelni a 'Founder's Day' [Alapító Napja] keretében azt az intézményt, mely évszázadok óta áll nemcsak az oxfordi diákság, hanem az egész világ tanulni vágyó embereinek szolgálatában.

A 'Founder's Day' ünnepi meghívója

Számomra az egyetem és a kollégium adta meg a lehetőséget még a piliscsabai elemi iskola padjaiban megkezdett tanulmányaim befejezésére, a könyvtár pedig a kulcsot adta kezembe, hogy bejuthassak a tudomány kincses tárába. Remélhetően azért ragadt is rám valami útközben…

COLLEGIUM HUNGARICUM OXONIENSIS

Az oxfordi egyetemre már a középkorban is jártak magyar diákok. A sokat vitatott, ám Laszlovszky József, a CEU [Central European University] professzora által bebizonyított 'Nicholas of Hungary' az első akiről tudomásunk van, s aki a 12. század végén a király költségén tanult Oxfordban - ám hogy mikor tömörültek először szervezetbe az itt tanuló magyar diákok, arról az első hivatalos okirat 1987-ből maradt ránk, amikor a Soros ösztöndíjas Szájer József és Robert Evans, a Brasenos College történész professzora aláírásával január 22-én megalapították a 'Collegium Hungaricum Oxoniensis'-t, azaz az Oxfordi Magyar Társaságot, melyet be is jegyeztek az Oxfordi Egyetem hivatalos fórumán. Ezt megelőzően ugyan már voltak magyar összejövetelek az 1920-as években (feltehetően az akkor Oxfordban tartózkodó gróf Károlyi Mihály, valamint Mikes György társasága révén), az 1970-es évek derekától pedig Romhányi Laci barátom szervezett magyar találkozókat és hívott meg eminens előadókat (Ferdinándy Mihály, Kabdebó Tamás, Csoóri Sándor) 'kerekasztal' beszélgetésekre, szervezett rádió-interjúkat (többek között velem is az akkortájt híressé vált 'Carta Hungarica' térképgyüjteményem kapcsán), majd kelt országjáró körútra (London, Croydon, Bristol, Manchester, Bradford, Middlesborough, Luton) Oxfordból feleségével, Mezei Máriával, hogy Dévai Nagy Kamilla társaságában "Bánat és öröm" című műsorukkal tiltakozzanak Ceausescu erdélyi falu-rombolása ellen - tehát aktív magyar kulturális élet folyt Oxfordban. Az Oxfordi Magyar Társaság összejöveteleit 1991-től Kati Evans, Robert 'Bob' Evans professzor felesége vezeti.

Kati Evans, aki 1998-ban tevékenysége elismeréseként a 'Magyar Köztársaság Arany Érdemkeretszt' kitüntetést kapta

Szervezésében (a teljesség igénye nélkül) Czine Mihály, Sárközi Mátyás, Gömöri György, Schopflin György, Czigány Lóránt, Nicholas Kürti, Mikes György, George Cushing, George Szirtes, Zollmann Péter, Bangha Imre, Brody Judit és Határ Győző, tartottak előadásokat, valamint a Szerb Antal műveit angol nyelvre fordító Len Rix és a Metamorphosis Transylvaniae-t tolmácsoló Bernard Adams.

Sárközi Mátyás dedikál

Erdélyről magam is több alkalommal tartottam vetített-képes bemutató előadást, mely nagy népszerűségnek örvend és mindenkor telt ház előtt zajlik le. Hatalmas élmény volt hallani-látni körünkben Bubik Istvánt, Eszenyi Enikőt, Nádasi Myrtillt, vagy a Nagyszalontáról érkezett Gali Teréz dalait és a Kolozsvári Magyar Szinház Ionescu előadását. Kiállítások (Sajó Gyula festő, Bossányi Ervin üvegművész, Vámos Kati, kerámikus) és számos filmbemutató teszi változatossá az egyetemi szemeszterek idejére szervezett programokat. Diszdoktorrá avatása alkalmából fogadást adtunk Göncz Árpád és felesége, Zsuzsa asszony részére, akik Alföldi Tádé londoni magyar nagykövet kiséretében kellemes délutánt töltöttek velünk.

Roy Jenkins, az oxfordi egyetem kancellárja üdvözli Göncz Árpádot

Kürti atomfizikus az Oxfordi Magyar Társaság nevében köszönti Göncz Árpádot.

A volt budapesti angol nagykövetek is szívesen tartanak előadásokat, a londoni magyar nagykövetek (Czakó Borbála kivételével) pedig mind megtisztelnek bennünket jelenlétükkel egy-egy láda magyar bor társaságában. Az évek óta megszervezett Mikulás-party egyre több magyar gyermeknek ad élményt és örömöt - nekem pedig Mikulási beöltözési lehetőséget.

Az oxfordi Mikulás a Krampusszal (Klincsek Jeromos)

…és egy kis angyalkával (Kozel Vivienne)

Milyen tehát az Oxfordi Magyar Társaság? Mint általában az oxfordi magyarok: "élénk, színes és baráti" - írja az ismertető. Ehhez még hozzátenném, hogy nyitott is. Az előadásokat angol vendégek is gyakran látogatják (az előadások is angolul hangzanak el), a Soros ösztöndíj megszűntével a közel két évtized 'Soros' diákjait (bár továbbra is érkeznek magyar - köztük több Magyarországon kívüli magyar - diákok) felváltják a fiatal kutatók, doktoranduszok, au pair-ek és nem utolsó sorban olyan fiatalok, mint az isaszegi Klincsek-testvérek, Jeromos és Menyhért, akik itt leltek új otthonra és közben biztosítják, hogy a Társaság nem csupán 'vének tanácsa'.

Az '56-os forradalomra emlékezve 2006-ban