BARÁTOK ÉS ISMERŐSÖK

Dalton, Caroline - az oxfordi New College levéltárosa, hozzájárulásával és segítségével kutattam Thame Grammar School [gimnázium] XVI-XVII. századi történetét. Caroline azon levéltárosok egyike, aki szívesen ossza meg másokkal a rá bízott történelmi értékeket. Így ismerhette meg Feiszt Gyuri barátom is a New College középkori pecsétjeit és pecsétes leveleit. Szabadidejében az oxfordi fúvósok harsonása.

Dando, Suzanne - tornász és TV-személyiség. Tizenhat éves korában, egy Budapestre tartó légijáraton, mint az angol tornász-válogatott tagja, ismerkedtünk össze. Nagy tehetség és kiváló tornász volt, az első angol nő aki talajon a dupla-csavart szaltót sikeresen iktatta be a gyakorlatába. Sokáig tartottuk is a kapcsolatot, mely aztán az évek során megszakadt.

Danku György - térképtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár térképtára munkatársa. Nagytudású és segítőkész fiatalember (nekem már mindenki az!), a Danckerts-térképek szakértője. Örvendek, hogy néha én is segítségere lehettem és vendégül is láthattam Plihál Katalinnal oxfordi otthonunkban, amikor 2003-ban az OSZK jutányos áron (a felbecsült érték feléért) megvásárolta Abraham Ortelius 111 lapból álló, XVI-XVII. században kiadott Magyarország és Erdély térképgyűjteményemet.

Darvill, Danny - a Princes Risborough Poultry Packers csirkefeldolgozó vállalat csak 'Bandie-legs' [karika-lábú] néven ismert eladója. Vörös és göndör haja messzire világított - egyetlen 'rossz' szokása volt, hogy -ha tört, ha szakadt - délben egy órára leállt és ebédszünetet tartott. Ezért nem is szerettem együtt dolgozni vele igazán, tőlem idegen volt ez a szokásokhoz való merev ragaszkodás. Nagy krikett rajongó volt, sokat tanultam tőle ezen sport lelki világából.

Daw, William - házigazdánk a Hughenden Road 278 szám alatt - apró termete nagy szívet rejtett magában.

Dávid József - törzsőrmester, a zalaegerszegi tüzérezred törzsütegénél. A zalaszentmihályi származású katona állítólag nem volt népszerű a saját falujában, de én mindíg a legnagyobb egyetértésben dolgoztam vele, sőt amikor az újonc Kőhalmi Mihályt, a Szombathelyi Haladás játékosát civil ruhában voltam kénytelen becsempészni a laktanyába, készséggel sietett a segítségemre és hozott tartalék egyenruhát a raktárból.

Dávid Lajos - a nagybányai Teleki Magyar Ház elnöke, a város magyar kultúrális életének gondozója és ottani előadásaink lelkes szervezője.

Deák Antal András - az esztergomi Duna Múzeum igazgató-helyettese. Louigi Ferdinando Marsigli, az olasz származású hadmérnök kartográfiai tevékenységének kutatása révén kerültünk kapcsolatba és barátságba. Az élet nagy sorscsapása, hogy aranyos Borca leánya 16 éves korában sclerosis multiplex betegségbe esett. András a vallásosságban keresi fájdalma csillapodását, én meg kérdem: vajon miért egy ártatlannak kell ezt a keresztet hordoznia?

Deák Ildikó - kolozsvári kedves ismerősünk, többször is élvezhettük az ő és családja vendégszeretetét.

Deák Márton - Szék (Erdély) iskolájának igazgatója - és mindenese is egyben. Táncházat szervezett, borjút hízlalt, vizet hordott, házat épített és ősi, kékre-festett kemencés házat mentett meg a pusztulástól. Közel húsz évet töltött a széki iskolában, de dicsőszentmártoni születésű lévén mégis úgy érezte, hogy a falu nem fogadta igazán be. Ezért aztán a 2000-es évek elején Magyarországra, a Fehér-megyei Aba községbe költözött és ott is egy hatalmas, emeletes házat épített. Sajnos, nem élvezhette sokáig, pár évvel ezelőtt halt meg és a nevére már nem is emlékeznek - legalábbis a helyi iskolában, ahová gyermekei is jártak.

Demeter József - Szászrégen református közösségének lelkésze, az író Sütő Andrásnak anyai-ági rokona. Erdélyi útjaink alkalmával többször is találkoztunk, sőt laktunk és előadást is tartottunk a parókiához tartozó, Makovecz Imre átal tervezett 'Dió Ház'-ban.

Demeter László - a Barót-i [Erdély] Erdővidék Múzeum igazgatója, 2012 május 8-án tartott baróti előadásunk szervezője. Kalauzolásával jutottunk el a tragikus-emlékű Szárazajta faluba, ahol 1944 szeptember 26-án 13 ártatlan magyar lakóst végzett ki iszonyatos kegyetlen brutalitással a Maniu-gárda. Sütő András 'Heródes Napjai' című könyvében [180-193 oldalak] így ír a tragédiáról: "Szeptember 25-én estére már összefogdosták a listán szereplő személyeket. Az iskola udvarán parancsba kapták, hogy vetkőzzenek le és feküdjenek hasmánt a földre. Akkor a gárdisták sós vízben áztatott kötéllel verték őket, míg bele nem fáradtak. Két asszony volt a férfiak között. […] Másnap került sor az ítélethirdetésre és a kivégzésre. Újból megszólalt a [dobként használt] fazék és a kikiáltó ember: a foglyok hozzátartozói vonuljanak mindannyian az iskola udvarára! […] Az őnagy parancsára géppuskás őrök kerültek az iskola tornácára, az udvar három oldalára, meglepetésre fölkészülten a falu főútjára is. A téglafallal szemben sorakozott föl a kivégzőosztag. Akkor Oltean Gavril nekikészülődött, hogy ítéletet hirdessen. A kút káváján ülve először a megbízható embereit vette számba; közöttük volt a vérbosszú magyar asszonya is. Mellette román férje és annak rokonsága. Kutya magyarok! Ide hallgassatok! - mondta magyarul Oltean Gavril, aki állítólag szászrégeni volt, s 1940-ig román királyi vadászmester. […] a kutya magyarok lélegzeni sem mertek a várakozásban. Úristen! Mit közöl velük az őrnagy? Vezessétek elő a bűnösöket! Fegyveresei a fáskamrából és az iskolából kilökdösték a megkötözött, ingre vetkőztetett férfiakat és asszonyokat. Kinek-kinek felolvastatott a "bűne" s ítélete. Román férjének oldalán az őrnagy mellett viaszorcával, égo szemmel állt mozdulatlanul az "övéitől" megbántott magyar asszony. Az elégtétel óráját élte, amelyre régóta vágyott, s amelyet bizonyára álmában sem gondolt ilyen hatalmas-kegyetlennek. Nem gondolhatta, hogy személyes bántottságának és bosszúvágyának patakját évszázadok, román-magyar összecsapások, háborúk, területi elcsatolások és mítoszok indulatai duzzasztják vérhabos áradattá. Az "elitélteket" egyenként vezették a falhoz. Robbanó golyóval lőtték agyon őket. […] Az udvaron síró-sikoltozó tömeg, a kivégzettek hozzátartozóinak serege egy idő után könyörgő szavakkal fordult az őrnagy felé. Szülők, gyermekek, testvérek kegyelemért imádkoztak hozzá. Válaszként Olteanu Gavril az égre emelt karjukat kezdte lövetni a pribékjeivel. A romániai nagy változások után vaskos könyv is dokumentálta az akkori eseményeket - gerincén 'Szárazajta' vérpiros betűkkel.

Demény Gábor - építészmérnök, politikus, 12 éven át Farkaslaka polgármestere, majd megyei képviselő. Ismerkedésünk 1993-as erdélyi utazásunk idején, az akkor restaurálás alatt álló segesvári Vártemplom előtt történt, ahová Szathmáry Tibor térképtörténész terepjárójával hajtottunk fel édesapja és Feiszt Gyuri barátom társaságában. Gábor - megtudván, hogy magyar történészek vagyunk - azonnal kinyitotta a templom ajtaját és megmutatta nemcsak magát az épület belsejét, hanem az ott folyó régészeti ásatásokat is. Azóta is szoros barátság köt hozzá és Feiszt Gyuri barátommal már sokszor voltunk vendégei és ittuk a farkaslaki 'szénégető' pálinkát - legutóbb 2013 májusában.

Deé Nagy Anikó - történész, a marosvásárhelyi Teleki Téka könyvtár volt igazgatója - mindíg nagy kedvességgel fogadott bennünket.

Dezső András - sepsiszentgyörgyi református tiszteletes, kíséretében ismertük meg Háromszék környékét és Gelence csodálatos, középkori freskókkal díszített műemlék templomát.

Dézsi Attila - alprefektus, ismerettsége révén tarthattunk előadást 2009 május 6-án Lupény magyar közösségének.

Digweed, Stanley - Chinnor, Oxford grófság-beli falu jellegzetes alakja, aki egy alkalommal - fehér köpenyemben - hivatalos személynek nézett és panaszolta el minden baját, mielőtt tudomására hoztam ezen tévedését, és mint nagybani baromfikereskedő, sajnos nem áll módomban panaszainak orvoslása.

Dills, Joan - a Reading University [Berkshire, Anglia] történész professzora, de többször tartott előadást az oxfordi egyetem Rewley House [most Kellog College] helytörténeti szakán. Egyik, A hagyatéki okiratok szerepe a helytörténetben' címmel írt egyetemi dolgozatomat is ő bírálta és 'A'-nak minősitette.

Dimény Zoltán - Bereck [Erdély] polgármestere, 2010-es berecki látogatásunk alkalmával voltunk a vendégei.

Dióssy Károly & Cynthia - a csak 'Dió'-nak becézett Maidenhead-i [Berkshire, Anglia] '56-os barátunk, a Gillette-gyár mérnöke, Romhányi Laci zsuga-[kártya] partnere. Mostanában bélyeggyűjtésre adta a fejét, igy a Hungarian Philatelic Society összejövetelein is szoktunk talalkozni, de előtte már üzleti útjaim alkalmával gyakorta látogattam meg őket Maidehead városának Cox Green negyedében lévő csinos otthonukban. Göncz Árpád 1999-es államfői hivatalos látogatása meghívottjaiként is együtt vettünk részt a Windsor-i dísszemlén. Ugyanazon esztendő augusztus 11-én napsütötte kertjükben néztük a teljes napfogyatkozást, melynek érdekes jelensége volt nemcsak a sötétedés, hanem a levegő érezhető lehűlése és a kerti madarak elcsendesedése is.

Doboly Beatrix - Vajdahunyadi magyar asszony, az ottani szórvány magyarjainak lelkes támogatója és képviselője.

Dobos Lászlóné, Ilka - karnagy, a pécsi kamarakórus oxfordi [Merton College] látogatása alkalmával ismertük meg egymást és tartjuk továbbra is a kapcsolatot.

Dobos, Sue-Jean - spanyol származású, rettentően csinos amerikai légi utaskísérő. Szentpéteri Rózsa, magyar au-pair, Klosz Mónika barátnője nála és családjánál töltött egy esztendőt Chesham [Buckingham grófság] városában. Sue-Jean elvált, vagy válófélben lévő asszony volt három kis gyerek anyukája, ezért is kellett az au-pair, aki távollétében a gyerekere vigyazott. Szerda délutánonként, arra vezető útjaim alkalmával gyakran beugrottam hozzájuk és vittem valami kis kedvességet-édességet (netán egy-egy csirkét) és látogattam meg Rózsát. Általában Sue Jean távol volt, tőlem pedig még távolabb, hogy Móni barátnőm barátnőjének tegyem a szépet. Egy délután azonban csak Jean volt odahaza és valamit rámolt a padláson, melyhez felajánlottam a segítségemet. Ott, a rámoláson kívül, nem is történt semmi, de utána a nappaliban egy kicsit túl közel kerülve egymáshoz a nyakamba fonva a karjait érzelmesen megcsókolt. Lehet, hogy tévedtem, de bármennyire is tetszett a gesztus és hajtott az elemi vágy, akkor úgy gondoltam nem illő dolog megcsalni sem az akkori barátnőmet, sem pedig egy háromgyermekes anyát elcsábítani. Ennek utánna - bár mindig kedves volt hozzám - éreztem a hűvösséget, megbántott önérzetének tagadhatatlan fájdalmát.

Dombai-tanítóék - Tinnye faluban, Piliscsaba mellett. Gyermekkorom halvány emlékei közé tartozik a tinnyei búcsú, valamint a Dombaiéknál elfogyasztott ünnepi ebéd.

Dóka Ferenc - a Szombathelyi Tejüzem köpülőse, később a Vasmegyei Tejipari Tröszt vezérigazgatója. A barátinak nem éppen mondható, ám mégis bizonyos tiszteletet kölcsönző, kapcsolatunkról bővebben a Memoir-om 'Sárvári Vajüzem' és "Ismét Civilben' fejeztekben írtam.

Dragan Zoltán & Rilla - magyar tengerész, aki az 1970-es években 'lépett le' a skóciai Aberdeen kikötőjében, majd több évi csőszerelői munka után éttermet nyitott a városban. Több alkalommal is élveztük vendégszeretetüket a 'Goulash' étteremben, egy karácsony alkalmával pedig az Aberdeenből a kastélyáról nevezetes Fyvie felé vezető út menti Whiterashes-i otthonukban.

Drexler Imre - magyar származású farmer a felvidéki Ó-Gyalla városból aki a náci üldöztetés elől menekült ki Angliába. Szintén magyar felesége a közeli Wheatley falu hentesénél, a Samuels-testvérek üzletében szokott vásárolni, ők hívták fel figyelmemet a magyar asszonyra a kilencvenes években. Az akkor már idős házaspár egy alaklommal vendégül is látott bennünket feleségemmel - sajnos azóta megszakadt a kapcsolatunk.

Drexler Tamás - a csak 'Toncsi'-ként emlegetett erdész szüleim jó barátja volt. A sors különös fintora, hogy egykori klotildligeti házában most Plestyák Károly erdész, az én jó barátom lakik, aki mindíg nagy szeretettel fogad a volt Csévi, most Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásán, én pedig örömmel hallgatom a régi, gyermekkoromból ismert neveket és azoknak a faluból való elkerülésünk, háború utáni történetét.

Dugó Néni - a piliscsabai vasútállomás közelében lakott a szintén magánzó unokahúgával és Dugó nevű pincsi-kutyájával. A kis kutyust ugyanis mindíg húzni kellett a pórázon, s talán innen ragadt először a kutyára, majd a sok "Dugó! Dugó!" bíztatás következtében a gazdájára a név. Dugó néni emléke ezen kívül talán még azért is maradt meg ennyire az emlékezetemben, mert egy húsvéti "Megöntözlek szép virágszál, hogy el ne hervadozzál" locsoló-versem elmondása után egy hatalmas, arany-staniolos csokoládé malaccal ajándékozott meg!

Dumitran, Ana - a gyulafehérvári 'Muzeul Unirii' - azaz 'Egyesülés Múzeum' munkatársa, akivel Gúdor Botond magyarigeni tiszteletes barátunk révén ismerkedtem meg, talán még valamikor 2000-ben. Első találkozásunkra rányomta bélyegét a részemre kávét készítő hölgy 'with pleasure' angol válasza, melyre tüstént eszembe jutott a vicces történet: egy angol fiatalember lakást keresve megkérdezte a háziasszonyt, hogy mennyibe kerül a szoba, s aki a kedvező ár hallatán "I will take it with pleasure" - azaz 'örömmel kibérlem'-el válaszolt. No, Darling - mondta a nő - örömmel [with pleasure] a duplájába kerül! Ana ezután már minden alkalommal barátságosan fogadott és miután elmeséltem szomorú tapasztalatomat a kolozsvári Muzeul de Arta [Szépművészeti Múzeum] esetében az ott őrzött Bod Péter portré fényképe sikertelen megszerzése miatt, a következő évben, 2003 nyarán 'Erdély Történeti Egyházai' címmel kiállítást rendezett. Erre azonban nem a portré fényképét, hanem Bod Péter egyetlen, még életében készült portréját hozta el és állította ki, nagyot segítve ezzel a magyar kultúr- és egyháztörténet kutatásában és feldolgozásában. A porté színes fényképe először a Cartographica Hungarica 8. számában jelent meg, majd azt követően a 2012-ben, Bod Péter születésének 300. évfordulójára megrendezett nemzetközi konferencia alkalmából a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dísztermének hatalmas transzparensein.

East, Donald & Jean - kollégám, üzlet-társam, barátom! Londoni csupaszív ember. A második világháború idején London keleti részéből, a proli-negyedből, a gyerekeket a szárnyasbombák (V1, V2) támadásai miatt kitelepítették, Don és testvére Reading-be került. Gyakran mesélt erről, miközben hétfői napokon az érkező csirkeszállítmányokra vártunk. Hogy már az első nap rosszul kezdődött az elosztásnál, mert senkinek sem kellettek - végül is az elosztást végző úrihölgy fogta őket karon és "na, akkor az én nyakamon maradtatok" megjegyzéssel vitte haza magával a két lurkót. Don talán 12, az öccse 2 évvel fiatalabb lehetett. Meg is szöktek a legelső alkalommal, hogy aztán hazaérve "ti meg mit kerestek itthon"-al fogadják őket. Természetesen mehettek is vissza, ahonnan jöttek. Don helyzete a háború után sem volt valami rózsás. Még diák volt - de, hogy segítse a család megélhetését - hentesnél volt kihordó, ezért többször elkésett az iskolából, amiért 'padrahúzás', azaz nádpálcával a fenékre verés, volt a jutalom. Egyetlen szórakozása az evezés volt, de hentes létére, ott is csak a kereskedők között. Pénzkeresés lehetőségét keresve fényképészek filmjeinek futári szolgálatát vállalta, a Daily Mirror-hoz (bal-oldali munkáslap) rohangált buszon, földalattin, kétlábon, ahogy gyorsabban odaért a londoni forgalomban. Eközben ismerkedett meg jövendőbeli apósával, akinek Jean nevű leányát vette el feleségül. Az após még a saját Rover autóját is kölcsön adta a nászútra a fiatal párnak, amit Don az egyik kanyarban sikeresen felborított. Ráadásul fiatal felesége ijedtében a leánykori nevét diktálta be a jegyzőkönyvbe miközben a helyszinelő rendőr csak a fejét csóválta - a nászéjszaka pedig elmaradt… Legalábbis egy kis ideig - ugyanis három leányuk született a házasságból. Don katona is volt, a koreai háború idején teljesített szolgálatot. Hadihajóval vitték csapatát, amelyen mint hentes a konyhába került - mosogatni. Az egyik dörzsölt katona kitalálta, hogy nem mosogatnak, hanem helyette a tengerbe szórják a szennyes evőeszközöket. Igen ám, de mire Hong Kong-ba értek elfogyott az 'ekcájg' - így a kivizsgálás idejére azonnal zárkába kerültek. Bizonyíték hiányában azonban kiengedték és a hiradósokhoz osztották be. A frontra kerülve vonalvezetőként tevékenykedett, mígnem egyszer napokig megfeledkeztek róluk. Leszerelése és házassága után beállt kocsmárosnak apósa London keleti részében nyitott vendéglőjébe, ahol ugyan jól ment az üzlet, de a hétfői napokat általában a rendőrségen töltötte, hogy jót állva értük, vevőkörét kiszabadítsa. Minket a Princes Risborough Poultry Packers baromfifeldolgozó vállalat eladóiként hozott össze a sors, együtt dolgoztunk vagy tíz évig, amikor 1972-ben önállásúra váltva először a Wendover Poultry, majd a Rempstone Poultry vállalatokban lett üzleti partnerem.

Egervölgyi Éva - a Vas Megyei Levéltár kedves titkárnője. Érkezéseim alkalmával mindíg kávéval kedveskedett, egyszer még 'hamuba-sült' pogácsát is sütött! Sajnos vége lett a jóvilágnak, mert Évike anyuka lett, s most már nem minket, vén csata-lovakat, hanem a kis 'Bendegúz' fiát kényezteti.

Eitler Klári 'Pici' - nagy szerelmem. Kucsera Márti barátnője volt, náluk is találkoztunk először 1954 nyarán. A fiatal elvált asszony Sárvár legszebb teremtménye volt, kapcsolatunk csodálatos - boldogok voltunk mindketten, nagyon boldogok. Katona voltam amikor megismerkedtünk, Pici szerelmes levelei enyhítették a távollétet. Amikor csak tudtam eltávozást kértem, hogy együtt töltöthessünk pár napot, egy-egy hétvégét. Annak ellenére, hogy nagyon csinos volt, jó alakkal párosulva (mármint velem!) féltékenység sohase volt a kenyerem - az ember nem birtokolja a társát - igaz, Pici nem is adott rá okot soha. Sárváron viszont nem ment észrevétlenül a kapcsolatunk. Mint később, sokkal később megtudtam, talán hat hónapi házasság után pakolt össze és hagyta ott a férjét, melynek okát sohasem mondta el, én pedig nem is firtattam. Elég az hozzá, hogy egyre többen szóltak édesanyámnak hogy miért engedi a fiát egy elvált nőnek udvarolni. A legnagyobb 'susmogó' nem más, mint 'Kukuska', édesanyám barátnője volt, Gottesmann Alfréd festőművész felesége. Gyakran hallottam Kukuska sóhajtozását a konyhában "Ez a jó gyerek, ez a jó gyerek!" Amennyire tiszteltem Gottesmann-bácsit, annyira unszimpatikus volt nekem a 'szent mókus' felesége. Mindig csak suttogott, csak "ez a jó gyerek"-nél emelte hangosabbra a sóhajt. Édesanyám persze tudott a dologról, hiszen Picivel együtt vittük Ildikó húgomat szánkózni (akitől úgy 'szabadultunk meg, hogy leengedtük a sárvári 'hegy' lejtőjén, és mire fel 'cammogott' volt egy kis időnk a csókolózásra), de édesanyám egyébként is rám bízta kinek udvarolok. Aztán egyszer, hogy vége szakadjon a susmogásnak, szakítottam Picivel. Nem veszekedtünk, csak nem mentem többet hozzájuk. Pedig azt hittem akkor a szívem szakad ketté…

Ekler Dezső - Ekler Erzsi bátyja, akkor a Szombathelyi Malomipari Vállalat tisztviselője, a Szombathelyi Kinizsi sportklub megalakulása után pedig annak titkára.

Ekler Erzsébet - Erzsivel 1953 februárjában együtt vettünk részt egy Győrben tartott területi tornászbajnokságon. Erzsi ugyan kiváló tőrvívó volt, országos ifjúsági bajnokságok résztvevője és helyezettje, az akkori szokásoknak megfelelve más sportágakban is versenyeztünk. Így indult Erzsi velem együtt a Kinizsi tornász csapatában. Előtte már gyakran találkoztunk a Hámán Kató-utcai iskola tornatermében, ahol a vívószakosztály tartotta az edzéseit én pedig - edző hiányában - magam készítettem fel magamat az előírások alapján. Persze sokkal egyszerűbbek voltak annak idején a gyakorlatok - igaz, a landolás sem gumipárnára, hanem 'seggszakasztó' kókusz szőnyegre történt… Egy alkalommal csak benéztem a tornaterembe - éppen vívóedzés kezdete előtt - amikor az az ötletem támadt, hogy síkabát-síbakancs öltözékemben felkapaszkodtam a gyűrűre és mutatványként a lányok előtt csináltam egy óríáskört. Ment is minden szépen, bakancsaim még nagyobb lendületet adtak a körözésnek, amíg a hatalmas súly ki nem tépte kezeimből a gyűrűk markolatát - én pedig a fenekemen csúsztam végig a tornaterem padlóján! Erzsi a többi lánnyal együtt kuncogott, pedig bele is halhattam volna a mutatványba… A győri versenyről hazafelé viszont közelebb kerültünk egymáshoz. Annyit viccelődtünk, hogy Csornán elfelejtettünk átszállni és az éjszakát a fiuk egy falu kultúrtermének asztalain töltötték (a lányokat házakhoz vitték aludni). Másnap ismét szemben ültünk egymással és egyszer csak Erzsi megtörve a csendet szemembe nézve mondta a máig is felejthetetlen szavakat "Laci én nem bírom tovább, én téged szeretlek!" - megfogtuk egymás kezét. Így kezdődött a romantikus szerelem, melynek a katonasági behívóm vetett véget. Én búcsúztam el, nem tartottam tisztességesnek valakit két, esetleg három évig váratni, magamhoz láncolni. Érdekes, hogy Erzsivel továbbra is jó barátságban vagyunk - igaz Ő Amerikában él második férjével ("megint lecsúsztam Rólad" - szoktam viccelni), én pedig Angliában. 55 év eltelte után találkoztunk Szombathelyen, Erzsi semmit sem változott. Persze mindkettőnk haja megőszült, de szívében fiatal maradt.

Ekler Márta - Ekler Erzsi nővére, szintén kitünő vívónő a very sportos és számomra kedves családból.

Ellis-Jones, Stephen - a Lightfoots Solicitors munkatársa. Első találkozásunk alkalmával érdeklődvén a minősítése iránt elkövettem azt a hibát, hogy ügyvéd-bojtárnak néztem a 'barrister' képesítéssel bíró védőügyvédet. Becsületére váljék, nem haragudott meg érte - én pedig megtanultam: néha még a kifutót is királynak tanácsos nézni.

Eredics János - vajmester a sárvári Strohoffer-féle tej- és vajüzemben, kedves kolléga volt.

Erős János - osztálytársam a Sárvári Polgári Fiúiskola 1947-ben végzett tanulói között. Mindíg a hátsó padban ült, mert idősebb (a háború idején sokszor előfordult az évkiesés) és magasabb is volt mindenkinél. Mint Sárvár tanácselnök-helyettese (később alpolgármestere) méltatta az általam a városnak állandó kiállításra adományozott 'Carta Hungarica' térképgyűjteményt, mely azóta is megtekinthető Sárvárott a Nádasdy-vár első emeleti termében.

Ettre László - bélyeggyűjő, mérnök az Amerikai Egyesült Államokban, a magyarországi Hotel-posták nagy szakértője. Születésem idejében édesapja Szentgotthárd körzeti orvosa volt, édesanyámat ő utalta be a szombathelyi klinikára.

Evans, Kati & prof. Robert - Férje, 'Bob' Budapesten járt egyetemre, jól beszél magyarul és nagy mértékben támogatja az általa, valamint Szájer József Soros-ösztöndíjas által 1987-ben alapított, az egyetem keretében működő 'Oxford Hungarian Society' munkáját. Kati 1991 óta vezeti a társulatot és szervezi a szemeszterenként megtartott heti összejövetelek meghívott eminens előadóit. Munkásságáért 1998-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta.

Faith István - Turmezei Aranka édesapja, festőművész, Kispest egykori főmérnöke.

Faludy Alajos - orvos, '56-os magyar, akit Romhányi Laci barátom által ismertem meg. Jókat ettünk, ittunk, nevettünk - ám néha a komoly Alajos barátunknak kissé több időre volt szüksége, hogy feldolgozza a mi hülyeségeinket. Még egy verset is írtam erről 1998 februárjában: "Jön már Lacika és Alajos, Az én kedvem mámoros. Istvánka is velük jön, Még nagyobb az örömöm. Eszünk jókat és iszunk, Pesti nőkről álmodunk. Sok jó viccet mesélünk, És nagyokat nevetünk. Három vén srác nagy vagány, ha itt vagytok, nincs magány. Ám ha újra útra keltek, vége lesz a jókedvemnek! Ezért: Főzünk csülköt és babot, Sok jó ízes falatot. Tegyünk mellé köretet, finom p…a szőrzetet. Alajos is élvezi, ha a viccet megérti. Egyszer ez is megesett, És a tantusz leesett! Nem baj fiúk! Emésszük a babokat, Eregessünk nagyokat! Igyunk rá jó rizlinget, Élvezzük az életet! Azóta Alajos barátunk Bristolból már visszaköltözött Budapestre.

Falvert-Martin, Kate - a Lightfoots Solicitors főkönyvelője.

Farkas Ferenc & Elsie - Alfretonban, a Derby közelében lévő kis bányász-városkában ismerkedtünk meg 1956 decemberében. Feri tolmács volt, mi pedig frissen érkezett magyar menekültek. A kispesti származású fiatalember ahol csak tudott segített és 1957 tavaszán egy ideig náluk is laktam New Tupton-i kis házukban. Arany szíve volt, együtt dolgoztunk (erről bővebben a Memoir 'Munkahelyek' fejezetében) és életre szóló barátságot kötöttünk. Szegény Feri az internet 'Ancestry.co.uk' adatai szerint 1995-ben távozott az élők sorából, Elsie felesége már öt évvel korábban. Istenük nyugosztalja!

Farkas Miklós - matematika-tanár, a segesvári 'Gaudeamus' alapítvány elnöke. Veress László, segesvári gyógyszerész barátunk révén ismertük meg egymást és kerültünk baráti kapcsolatba. Segesvárott két alkalommal is szervezett részünkre előadást, melyről bővebben 2005-ös, valamint 2006-os Útinapló-ban írtunk [és melyek példányai Szombathelyen, a Vas Megyei Levéltárban találhatóak], de ezután a 2007-es esztendőt is együtt búcsúztattuk Segesváron.

Fathers, Betty a Bodleian Library térképtára vezetőjeként ismertem meg és volt az ott végzett, hosszú évtizedes kutatásaim szíves segítője. Nyugdíjba vonulása után nagy utazó lett és a világot már nem csak a térképekről nézegeti. Útjairól elmaradhatatlan karácsonyi üdvözleteiben ad részletes beszámolót.

Fazakas Mihály - Medgyes [Erdély] város képviselője, 2006-os helyi előadásunk szervezője. Összeköttetései révén az előadásunk előtti május 8-i éjszakát a ROMGAZ igazgatósága Báznai vendégházában töltöttük, ahol nagy bőkezűséggel töltögette részünkre (és közben saját magának is) a romániai gáztröszt Chivas Regal wiskey-jét. Fogalmunk sincs arról, hogy miként is ért vissza Medgyesre, de Feiszt Gyuri barátom úgy kidőlt, mint egy fa, amit kivágtak. A másnapi előadásaink után a felesége nem engedte velünk jönni Mihály barátunkat, minket pedig többet nem hívtak Medgyesre, se vendégségbe, se előadást tartani. Persze lehet, hogy mindez csak a véletlen dolga és nem pedig a tények következménye. Legalábbis ebben reménykedünk…

Fawcett Harold - Jack Fawcett első házasságából született fia. Harold hatalmas termetű volt és rettentő bohém. Foglalkozott az égvilágon mindennel. Volt autókereskedő (olcsó autók vásárolhatók!), garázs-tulaj (tragacsok garantált műszaki vizsgája), szállítási vállalkozó (a Saud Aráb félszigeten), majd szálloda tulajdonos (Aids-es 'meleg' betegek otthona) egy wales-i kastélyban. Egyetlen szép és megbízható autója a tőlem vásárolt 2.4 Jaguar volt, bár annak gyönyörű bordó bőr űlését is hamar tönkretette az akkumlátorból kifolyt sósav. Horribile dictu! Ennek ellenére mindíg vidám volt, legutóbb az édesapja, Jack Fawcett temetésén találkoztunk. Amint hallottam egyszer a vonatra sietve esett össze és halt meg egy vasútállomás peronján. A szíve mondta fel a szolgálatot, nem bírta tovább működtetni a másfél mázsás szervezetet…

Fawcett, Jack - milliomos és csóró, ismét milliomos és újra csóró - vállalkozó szellem a javából. Volt üdítőital gyáros, majd a 'Princes Risborough Poultry Packers' baromfifeldolgozó tulajdonosa, de közben magokon és gyümölcsön élt. Mint mondani szokta: "a leg erősebb, a leg nagyobb, és a leggyorsabb az állatvilágban mind növényevő " - célozva ezzel a gorillára, az elefántra és a gazellára. Jack azonban egyik sem volt a három közül, de az autója ellenben tele volt kiköpködött szőlő-magokkal, ami gyakorta még ki is csírázott. Temetésén három felesége volt jelen - egyik zöld gumicsizmában.

Fawcett, Kathleen - drága Kathleen! Fantasztikus asszony, nagyszerű főnök és régi jó barát - a szó legnemesebb értelmében. Memoir-om 'Munkahelyek' fejezetében írtam találkozásunk és hosszú ismerettségünk történetéről. 2009 kora tavaszán halt meg, vesszőből font koporsója fölött mondtam ezt a búcsúztatót:

Dear Fawcett Family, Dear Friends, I have just returned from a winter holiday in Hungary when Yolanda phoned me with the sad news. Although it did not come as a surprise, nevertheless my heart felt a great sadness on the passing of a very dear friend. So, while Kharon, the boatman of the River Styx, has taken Kathleen to the other side, the memories came flooding back…
They began over four decades ago, when in February 1963 I arrived for an interview with Princes Risborough Poultry Packers at Lacey Green - the place I could not find in the winter snow. Frustrated, I've left my 2.4 Jaguar (which I later sold to Howard) on the verge by the main High Wycombe to Princes Risborough road and set out on foot for my appointment complete with boots, gloves, a sheepskin coat and my Tyrolean hat which I bought in Austria the previous year. Just scraping in on time, my interview was with Mrs. Kathleen Fawcett and after about 10 minutes I was told that I got the job. Was my previous experience as a salesman with Walls Ice Cream Limited, my Hungarian accent, my obvious good looks, or the Austrian hat which made the greatest impression? It was the hat - as I found out much later, when from an employee I became a friend of Kathleen and the family.
Kathleen was a Reading girl, a town famous for Huntley and Palmer biscuits and where people used to earn two pounds a week: a pound in money and a pound of biscuits - broken, of course. So, with her husband Jack, she built up a business in oven ready poultry, very much a new idea in the early sixties.
Kathleen was a shrewd business woman. As head of sales, she wanted staff around her who were dedicated, hard working and above all able to sell. On one occasion she had an inkling that the sales supervisor did not perform too well. Deciding to visit his house, she rang the bell and upon finding him mid-morning still in his pyjamas sacked him on the spot.
Kathleen was also very fair. Once, when the large freezer was bulging with chicken legs, a sales meeting was held to clear the backlog. A minimum price was set, anything above was our fee. Enthusiastically I had managed to sell 200 cases just to one customer, Jennings of Caversham, at double the price and boosting my wages in the process - upon which the accounts department got very pale indeed and did not want to pay. It was Kathleen who insisted they paid up.
Kathleen was generous, too. My good friend Don East, a fellow salesman at the 'packers', was asked by Mrs. Fawcett to bring up her car, an English racing green MGB GT to the office from the garage, where it has just been serviced. Don, then driving a Citroen 2CV and not used to such powerful cars sat in it, put it in reverse and shot out backwards straight into the fence. Being an honest man, he confessed his 'crime' to Kathleen, to which her reaction was to thank him for his honesty and in 'punishment' send him on Saturday with a special order to the wilds of Wiltshire, for which he received commission.
And of course Kathleen had a wonderful, mischievous sense of humour. A smile never long away from her face, she'd often bubble with laughter.
Attending the annual Butchers Federation Dinner at the Great Western Hotel in Reading, we were greeted by no lesser dignitaries than the Mayor of Reading together with the President of the Butchers Federation with their chains and their wives all lined up by the entrance to the main hall, when the Master of Ceremonies, dressed in all red and gold announced Kathleen in a loud voice as "Please welcome Mrs. Kathleen Corset" - to which her reply was "Fawcett, you fool!" and entered the hall with a big smile.
So, it is with a smile we all, who are waiting for our turn in that boat, shall always remember you.
Thank you Kathleen for the memories…

… és magyar fordításban:

Kedves Fawcett Család, Kedves Barátaim!
Éppen téli magyarországi utamról érkeztem vissza, amikor Yolanda telefonált a szomorú hírrel. Bár nem érintett teljesen váratlanul, mégis nagy szomorúság öntötte el szívemet egy drága jó barát halálának híre hallatán - az emlékek pedig özönlöttek vissza míg Kharón csónakjában Kathleen-el a Styx folyó túlsó partjára evezett… A történet négy évtizeddel ezelőtt, 1963 februárjában kezdődött, amikor felvételi interjúra tartottam a Princes Risborough Poultry Packers Lacey Green-ben lévő baromfifeldolgozó vállalathoz, amit a nagy hóban nem találtam meg. Mérgemben leparkoltam a 2.4 literes Jaguaromat (amit később Howard vásárolt meg tőlem) és a High Wycombe - Princes Risborough-i főútról gyalog - bakancsban, báránybőr kabátomban, kezeimen kesztyűvel, fejemen pedig azzal a tiroli kalappal amit az előző esztendőben vásároltam - indultam megkeresni a céget, ahová éppen csak az utólsó pillanatban estem be. Az interjút Kathleen folytatta, s 10 perces beszélgetés után közölte, hogy felvételt nyertem. Vajon az előző, Walls Ice Cream fagylaltot forgalmazó cégnél elsajátított eladói gyakorlatom, avagy nyilvánvaló magyar akcentussal ízesített angol nyelvtudásom, netán a zergetollal ékesített tiroli kalapom keltette a nagyobb hatást - töprengtem visszafelé magamban. A kalap volt a döntő tényező - mint azt később - sokkal később - megtudtam, amikor már az alkalmazottból barátja is lettem Kathleen-nek és családjának.
Kathleen Reading-i lány volt, a város híres a Huntley és Palmer kekszről és ahol az emberek két fontot kerestek hetente - egy font fizetést és egy font kekszet - ez utóbbit természetesen apróban. Jack férjével Kathleen azonban csomagolt baromfi gyártást indított be - amely egy nagyon új vállalkozás volt az 1960-as évek elején.
Kathleen nagyon jó és okos üzletasszony volt. Mint a csomagolt baromfi forgalmazását vezető igazgató, csakis elkötelezett és keményen dolgozó beosztottakkal vette körül magát, de legfőbb követelménye az eladói teljesítmény volt. Egy alkalommal megérezte, hogy az egyik eladó nem állt foglalkozása magaslatán. Ezért fogta magát és egy délelőtt meglátogatta lakásán a fiatalembert, aki a csengetésre azonnal - ám pizsomájában nyitott ajtót. Kathleen pedig azonnal kirúgta.
Kathleen azonban igazságos is volt. Egy alkalommal, amikor a hatalmas mélyhűtők már roskadoztak a sok csirkecombtól, gyűlést hívott össze az igazgatóság, hogy a felgyülemlett árú minél hamarább eladásra kerüljön és ennek érdekében egy alsó árat szabtak meg. Lelkesen láttam a dolognak és azonnal 200 dobozzal sikerült is eladnom csupán az egyik vevőmnek, Cavershamban Jennings hentesnek, méghozzá a megszabott ár dupláján! A vállalat bérszámfejtői azonban, látván keresetem íly rohamos emelkedését, már nem voltak annyira lelkesek és elsápadván nem akaróztak fizetni. Kathleen volt az első aki kötelezte őket a fizetésre.
Kathleen egyben nagylelkű is volt. Don East eladó kollégámat és egyben jó barátomat egy alkalommal megkérte, hogy hozza fel a brit sötétzöld MGB GT kocsiját a vállalat garázsából, ahol szervizen esett át. Szegény Don barátom - aki akkoriban egy Citroen 2CV tulajdonosa volt és nem volt hozzászokva íly nagyteljesítményű autókhoz - beleült és kitolatott a garázsból és belerepült a kerítésbe. Don - őszinte ember lévén - be is vallotta a bűntettet, amit Kathleen megköszönt és büntetésül az egyébként szűnnap szombaton elküldte árúval Wiltshirenek vad vidékére, amiért még bónuszt is kapott - természetesen.
Kathleen-nek egyben csodálatos és huncut humorérzéke is volt. A mosoly sohasem lévén távol az arcától, gyakran kacagott fel. Amikor a Hentesek Országos Szövetségének a Reading-i Great Western szállóban rendezett évi díszebédjén oly előkelősegek fogadtak bennünket teljes regáliában, mint Reading polgármestere, valamint a Mészáros Céh elnöke Kathleen érkezésekor a céhmester a 'Fawcett' név helyett hangosan "Kérem fogadják 'Corsett' asszonyt!" [női fűző!] kiáltott, a halk megjegyéz így hangzott "Fawcett you fool!" [Fawcett te bolond!] és nagy mosollyal lépett be a díszes terembe.
És most mi is, akik szintén várjuk hogy ránk kerüljön a sor abban a csónakban, mosollyal az arcunkon őrizzük örökké emlékedet. Köszönjük Kathleen!

Fawcett, Yolanda - légikísérő stewardess, majd az oxfordi 'Bath Place Hotel' örököse - Jack és Kathleen leánya.

Fábián Boglárka - a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum angol nyelv tanára és igazgató-helyettese. Iskolájában 2006 május 18-án, és idén, 2013 április 29-én tartottam előadást Oxfordról - és ami szerintem még fontosabb - az oxfordi egyetem elérhetőségéről. 2006-os előadásom után, az egyik, tán 14 éves diáklány a szokásos "milyen az evezős verseny?", avagy "milyen feltételek mellett lehet bejutni az egyetemre?" helyett "azt szeretném megkérdezni, hogy Oxfordban is korruptak-e a tanárok?" kérdést tette fel - melyet halásos csend követett és szemeim előtt láttam az első sorban helyet foglaló tanári kar színe-változását! Nagyon örvendek a kérdésnek - feleltem - mert ugyebár fogalmam sincs, hogy Oxfordban korruptak-e a tanárok, az 'is' szót figyelembe véve pedig a romániai tanárok megvesztegethetőségéről sem tudok nyilatkozni, de hát nem is ez a lényeg. Mert ugyebár a tudás nélkül megszerzett diploma kb. annyit ér, mint az a bizonyos vécé-papír, illetve még annyit sem. Kifejtve véleményemet az anyagi honoráriummal, kölcsönzött (id est lopott!) diploma-munkával (pedig akkor még ez nem derült ki és került napirendre Schmitt 'Plági' Pál jóvoltából az internet és a sajtó oldalain) avagy ágyban adott szivesség után kapott bármilyen kitünő bizonyítvány jelentéktelenségéről, a tanáriban adott fogadáson megkértem a tanárokat, nehogy bántódása legyen ezért a feltett kérdésért a kislánynak. Mert pontosan ilyen mélyreható és esetenként kellemetlen kérdést is feltevő diákokra van szükség - Nagyszalontán, Oxfordban és mindenütt. Mint később Boglárkától megtudtam, a kislány az egyik tanárnő leánya volt és azóta már egy magyarországi tévé riportereként dolgozik. Boglárka és férje, az állatorvos Andor vendégszeretetét legutóbb idei előadásom alkalmával élvezhettük Feiszt Gyuri barátommal szépségesen berendezett nagyszalontai otthonukban. Boglárka Londonban töltött tanfolyama idején annyira beleszeretett az angliai mókusokba, hogy azóta csak mókusokat - közöttük Steiff és Swarovski - kap tőlem ajándékba. Mint legutóbb láttam, nagy becsben tartja őket.

Fehér József - Az OMTK sárvári, Krausz-féle tejüzemének vajmestere. Vele született bunkóságáról nem tehetett, de azért valami kis emberi tisztesség ragadhatott volna rá Csermajorban, a Tejipari Szakiskolán.

Feiszt György - történész levéltáros, a Vas Megyei Levéltár igazgató-helyettese, 20 éven át Szombathely Megyei Jogú város képviselője, 8 évig alpolgármestere - az én testi-lelki jó barátom. Édesapámat 1973 februárjában már a cigarettázás elkerülhetetlen velejárójával, tüdőrákos betegségében a hegyfalui Tüdőszanatóriumban kezelték, melynek Dr. Hunyadi Géza, Feiszt Gyuri nevelőapja volt az igazgató főorvosa, édesanyja pedig aszisztense. Az orvos házaspár annyira megkedvelte a szerény és halálos betegségében is udvariasan mosolygós édesapámat, hogy amikor Angliából haza utazván feleségemmel és kislányainkkal meglátogattuk, meghívást kaptunk hozzájuk - Gyurihoz pedig e'képpen szólt az anyai parancs "Fiam, kapd össze magadat - angol vendégeink jönnek!" Az akkor 22 esztendős, de már 190 valahány centi magas, Gyuri össze is kapta magát és beszélgetésbe elegyedtünk a magyar történelem kérdéseiről. Állítólag azonnal két olyan kérdést tettem fel, melyre a fiatal történész nem tudott válaszolni. Általában ezzel inkább ellenséget, nem pedig barátokat lehet szerezni - de a mi esetünkben nem így történt. Visszautazásom után levelet írtam (e-mail még nem volt!), Gyuri pedig válaszolt. Így indult meg és jött létre egy 40 éves levelezés (evidenciája a Vas Megyei Levéltárban!) és immáron négy évtizedes barátság! Húsz éve járjuk együtt Erdélyt, utazunk egy autóban és alszunk egy szobában (néha egy ágyban, egy takaró alatt is -Honi soit qui mal y pense) de talán ha három alkalommal volt nézeteltérésünk, akkor sem személyes vagy fontos dologban. Első alkalommal 1980 tavaszán látogattak ki hozzánk Chinnorba, azóta ki tudja már hányszor voltunk egymás vendégei! Amikor 1977-ben megszületett Emma-Fleur kislányunk, Gyuri és Gyöngyi lettek a keresztszülők, mi pedig viszonozva ezt Kristóf fiuk esetében. Gyuri barátom javaslatára és segíségével került az én fél évszázadnyi levelezésem (mely a kapott és az arra írt válaszok másolatát is tartalmazza) a Vas Megyei Levéltár archívumába - talán egyszer valaki vesz annyi fáradságot, hogy fel is dolgozza. Persze "tök" mindegy, legalább nem itt, az én nyakamon porosodik. Köszönöm Gyurikám a jó barátságot, melyet megosztottál velem az évek-évtizedek során!

Feiszt Györgyné, Molnár Gyöngyi - Gyuri barátom áldott jó felesége, aki a legjobb masszőr a világon!

Feiszt Gyurika - Gyuri barátom középső fia. A magas és jóképű aranyos fiatalembert sajnos túl hamar, 24 éves korában vesztettük el leukémiában. A nagy veszteségben talán egyetlen megnyugtató érzés, hogy angliai látogatása alkalmával néhány apró örömben lehetett része, melynek egyik emléke az a kép, melyen egy Rolls Royce volánja mellett fényképeztük le. Később úgyis rettentő nehéz volt látni fiatal életéhez kapaszkodó vergődését a Szent László kórház kórterme ablakán keresztül.

Feiszt Kristóf - informatikus szakember, egy nemzetközi bank számítógép rendszerének védelmezője. Teenager korában egy heavy metal zenekar dobosaként jó néhány tucat oxfordi dobverőt szaggatott el a mi keresztgyermekünk.

Feiszt Márk - a legidősebb Feiszt-fiú, Gyuri barátom egyetlen unokája édesapja. Angliában, Windsor mellett élnek.

Feiszt Ottó & Marika - Gyuri barátom öccse, a Nyugatmagyarországi Erdőgazdaság volt vezérigazgatója, melynek a hazai politika vetett véget. Magyarországon ugyanis bevett szokás, hogy nemcsak a politikusok váltják egymást, hanem a megválasztottak mindenkit leváltanak.

Feiszt Zsófia - orvos és C.S. Lewis rajongó - minden bizonnyal ebben a sorrendben! A csinos orvosnőt igyekszem nem zaklatni sem a saját, sem pedig mások bajaival, mely néha mégsem sikerül. Hogy kedvébe járjak, minden fellelhető C.S. Lewis memorabiliát összeszedek, melynek egyik csúcspontja a nagy angol író kedvenc 'Eagle & Child' pubjából származó trikó volt! Sikerült egy első kiadású kötetet is vásárolnom ajándékba, így már csak C.S. Lewis csontvázának megszerzése várat magára - természetesen anatómiai célokra!

Fekete Emőke - Kolozs megye tanácsának elnökhelyettese. Sütő András Baráti Egyesület rendezte, pusztakamarási ünnepségen ültetett bennünket egymás mellé a véletlen. Székely lehet, mert nem sokat zaklat a leveleivel - talán, ha majd szüksége lesz valamire…

Fekete József - a vasmegyei Olaszfa községből származó 56-os magyar, aki szava-járása nyomán csak 'Bazmeg' Jóskaként volt ismeretes. Odahaza nagy bicskás volt, de Angliában már leszokott róla. Olasz lányt vett feleségül, később High Wycombe-ból Birminghamba költöztek. Onnan telefonálta meg Jóska halálát néhány évvel ezelőtt özvegye, Carmen.

Feldmar, Sally - Elizabeth leányunk kis barátnője Jersey szigetéről.

Felszegi Imre - Somkerék [Erdély] református tiszteletese. A község középkori fazsindelyes temploma megkapó látvány a Szászrégenből Dés felé vezető út mentén. Sajnos Erdélynek ez a része ma már szórványnak számít a magyarság száma szempontjából. Észak-erdélyi útjaink alkalmával a parókia mindig kedves megállóhelyünk, Melinda felesége és három kislánya ad otthoni érzést otthonukban. Ajándékként a község címerét Gyuri barátom tervezte meg, melyet az én költségemen hímeztek zászlóra.

Ferencz Zoltán - Gúdor Botond magyarigeni református tiszteletes, később gyulafehérvári esperes barátja, a Károli Gáspár Református Egyetem rektori hivatalának "Neptun tanulmányi koordinátor"-a. Ezt a titulust Zoli névjegy-kártyájáról másoltam le, különben fogalmam sincs, hogy mit is jelenthet. Rejtelmes, mint maga a kártya tulajdonosa - csupán szép fotóit és egy tragikus szerelmi kapcsolatának történetét ismerem.

Ferenczi István - Vajdahunyadi városi képviselő, 2007-es vajdahunyadi, 2008-as Petrozsényi, valamint 2008-as és 2009-es Lupényi előadásaink lelkes szervezője. Kíséretében látogattuk meg 2008 tavaszán Karánsebest, a lepusztult - ám romos állapotában is romantikus Herkulesfürdőt és a lélegzetelállítóan csodás Kazán-szorost.

Field, Alan & Gill - tornaedző házaspár a Chiltern Gymnastics Club, majd az abból átalakult, és gyermekeik, Donna valamint Richard nevei kezdőbetűiből elnevezett 'Dorian' torna-klubban. Elizabeth leányunk tehetsége révén már 5 éves korában felvételt nyert a klubba és Alan Field szakszerű irányítása mellett jutott el az országos versenyekre. Alan-al könnyű volt együtt dolgozni - Gill már nehezebb eset volt, erős dohányos és hajlamos a favoritizálásra. Érdekes, de különösen allergiás volt a csinos tornász-lányokra - talán ebbéli saját hiányosságából kifolyólag. Különösen szenvedett ettől Georgie Lloyd-Parry, Pollyanna Lacey és főként Caron Webb, aki - bár bejutott a II osztályú országos bajnokság döntőjébe - Gill közbelépése miatt nem idulhatott. Elizabeth szerencsére túl jól tornázott ahhoz, hogy ilyen trükökkel kiszúrhatott volna vele. Egy alkalommal még velem is kifogásolható hangnemben beszélt, na rendre is lett utasítva! "Nem vagyok sem a férjed, sem a beosztottad, a szeretőd meg éppen nem, tehát megkérlek moderáld magadat" figyelmeztettem és vetettem véget a további szemtelenkedésnek.

Field, Donna - Alan és Gill fodrásznő leánya, kiváló tornász volt.

Field, Richard - Alan és Gill fia, akkoriban foglalkozása nem lévén néha tornázott és az edzésekbe is besegített. A pécsi túrára is eljött, ahol Jo Bruce tornászlánnyal igencsak összemelegedett. Budapesten, miután augusztus 20-án a Mátyás Pincében jót szórakoztak (melynek cehh-jét én fizettem) figyelmeztetnem kellett, hogy én annyi tornásszal szeretnék visszaérkezni amennyivel elindultunk - az utánpótlás biztosítását pedig hagyjuk máskorra.

Filetóth Istvánné - Tihanyi Endre és Erzsi által ajándékozott, kézi hímzésű 'Bocskai' nyakkendőm forrása.

Fillery, Patricia - June feleségem nagynénje, Katie Rae 'természetes' leánya. Kanadában, Ontario állam Brighton városában él.

Filyó Mihály - a Filatéliai Szemle szerkesztőjeként ismertem meg. Kádár János 'uralkodása' idejében is boldogan mesélte fiatal korának cserkész élményeit és kaptam tőle ajándékba a Szent Korona hazatérése évében kibocsájtott Magyar Koronázási Jelvények - Budapest 1978 január 6' feliratú filatéliai kisív emlékbélyegzővel ellátott borítékját.

Flamman, Robert - bélyeggyűtő házaspár, a Hungarian Philatelic Society of Great Britain tagjai. Kedves emlék az ametiszt ásvány-darab, melyet - megtudván, hogy nemcsak születésem hónapjának köve [az ametiszt barátságkő, mely segít a szerelemben; tisztaságot, bölcsességet, szelídséget kölcsönöz és még a tanulásban is segít - olvashatjuk róla az interneten], hanem egyben kedvenc színem is - nekem ajándékoztak.

Fodor László - zenetanár, a Hot Jazz Band harsonása.

Forgács Róbert - a Magyar Torna Szövetség titkára, a Birmingham-ban (Anglia) rendezett az 1993-as Tornász Világ- és 1995-ös Tornász Európa- bajnokság idejében. Kellemes modorú, barátságos férfi - könnyű volt együtt dolgozni vele ezeken a nagy versenyeken, ahol én a házigazda és tolmács szerepét töltöttem be a brit tornaszövetség megbízásából.

Foster, Carol - Emma-Fleur leányunk tanítónénije a Lewknor-i elemi iskolában (fényképe Benford iskolaigazgató nevénél.

Fráter István - bélyeggyűjtő barátom az Amerikai Egyesült Államokból.

Friebe, Angelika - térképkereskedő, néhány - nem túl jelentős - térkép forrása. Kedves, német származású asszony Dorking városában.

Frilet, Patrick - francia fotóriporter Párizsból, aki az egyik budapesti antikvárium ajtajában pillantott meg és fényképezett le. Nemzetközi hírnevem hatalmasat ugrott, ha csak nem valamelyik szex-magazin címlapjára kerültem. Csokor-nyakkendőm és kétségtelen jó kinézetem vonhatta magamra a francia fotós és annak csinos hölgy aszisztense figyelmét (a képet lásd a Memoir 'Kartográfia' fejezetében).

Frink János & Anikó - Frink Melinda kedves szülei Nagybányán.

Frink Melinda - Kis barátnőm, késő tavaszok ajándéka. London, Párizs, Budapest, Balatonfüred együtt töltött napjainak és csillagos éjszakáinak megannyi varázsos emléke.

Frost, Richard 'Dick' - könyvelő és bélyeggyűjtő, a Magyar Philatelic Society of Great Britain egyik alapító és oszlopos tagja. Csinos felesége, (akit egyszer - esküszöm véletlenül - felsőrész nélkül is megpillantottam napozni a kertjükben) vagy két évtizeddel volt fiatalabb mint Dick, mégis megelőzte férjét, aki bár kissé nagyot hall, 83 évesen is aktív és ping-pongozik…

Fülöp Dénes - református esperes, előadást is szervezett és vendéglátónk volt Marosvásárhelyen. Sajnos a Duna-deltát rabláncon megjárt lelkész már nincsen az élők sorában.

Fülöp Júlia - gyógyszerész, Szászváros magyarságának szervezője és gondját viselő anyja. Nem éppen rózsás egészsége ellenére mindig vidám és szorgos, kitünő ételek és sütemények készítője. Részünkre 2006 május 15-én szervezett előadást a szászvárosi református templom gyülekezeti termében. Házukkal szemben, a Doamna Stanca utcában volt nagbaczoni Nagy Vilmos, Magyarország későbbi honvédelmi minisztere, szüleinek a háza. Júlia és férje, a halkszavú 'Fülöp-öcsi', mindíg nagy szeretettel fogadnak bennünket és vendégelnek meg otthonukban.

Gaál Péter, dr. - orvos, bélyeggyűjtő, a sárvári kórház nyugdíjas sebész-főorvosa, a Sárvári Bélyeggyűjtő Kör jelenlegi agilis elnöke.

Gali Teréz - óvónő és dalénekes, Nagyszalonta városi képviselője. Az Oxford Hungarian Society meghívására leányával, Gali Boglárka versmondóval Oxfordban is fellépett. Nagyszalontán jártunkban gyakorta élvezzük a Gali-család vendégszeretetét - legutóbb parádés hintó városnézéssel kedveskedtek és szereztek számunkra nagy meglepetést. Sütő András emlékére írt 'Sütő András balladája' című balladámat Terike zenésítette meg, melyért örök hálával tartozok.

Garstang, Jayne - tornászlány a Chilterns Gymnastics Club csapatában az 1980-as években. Kitünő ugró, öröm volt edzéseket tartani a 'punk'-os divatnak is hódoló lánynak, aki velem még a kis személyes szerelmi problémáit is megosztotta.

Gazda István, id. - vegyészmérnök, szabadalmi ügyvivő, a magyar bélyeggyűjtés kiemelkedő egyénisége, hazai és nemzetközi bélyegkiállítások totum-faktuma. Ez utóbbi tisztsége azonban soha nem gátolta meg abban, hogy saját gyűjteményét maga díjazza. Fura egy világ a filatélia…

Gazda István, ifj. - a bélyegtudósnak tudós nyelvész fia, a Magyar Tudománytörténeti Intézet vezetője, akivel egy alkalommal közös programban szerepeltem a Magyar Rádió adásában.

Gábor Ferenc - református lelkész, 2013-as abrudbányai előadásaink szervezője és házigazdája. Jó fotós. Kedves, barátságos magyar ember az Erdélyi Érchegység román tengerében.

Gábor József - Sütő Andás megmentője az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes vérengzések idején. Megtisztelő, hogy engem is barátjának tart.

Gál Miklós - faipari munkás a Göttli-féle fűrésztelepen, a Sárvár Sport Egylet futballcsapatának kapusa. 'Muki' - ugyanis ez volt a beceneve - nemcsak bravúros védésekre volt hajlamos, hanem viccelődésre is. Macska természete még a munkahelyén is megmutatkozott, amikor tetőre mászva a fűrésztelep tulajdonosa, Göttli József irodájának a kéménye tetejét egy cseréppel lezárta. Jókedvének és bravúros védéseinek egy tragikus végzetű kivetődése vetett véget, amikor a vele ütköző csatár lábát amputálni kellett, oly súlyos volt a sérülése.

Gáspár-Barra Réka - újságíró, a Nyugati Jelen című lap, valamint Alsó-Fehér megye magyar rárióadásának munkatársa. Első, 2005-ben, Déván tartott előadásom szervezője, utána pedig 2007, 2008. 2009 és 2013 is alkalmat adott arra, hogy meghívására a Magna Curia, a Nyugati Jelen avagy a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont legyen előadásaink színhelye. Ilyenkor otthonát is otthonunkká változtatva fogad be bennünket szíves szeretettel csángó-magyar 'fiatal' férjével, Jánossal és három szép gyermekével. Időnként még frissen főzött baracklekvárt is kapunk ajándékba, melyet rendszerint magunk költötte kántálással hálálunk meg.

Geambasu Réka - az oxfordi egyetem Soros-ösztöndíjas doktorandusza, teenager korában már a kolozsvári rádió munkatársa és magyar gyermekműsorának riportere. Román édesapja - innen a név - még Réka kicsi korában elhagyta a családot, ám amikor híres lett a leánya, vissza akart kérőzködni, de már késő volt. Az Oxford Hungarian Society találkozásain ismertem meg a nagyon okos és csinos diáklányt, aki egy alkalommal a Bodleian Könyvtár díszebédjén is vendégem volt. Pechemre, ugyanis Gali Terike vendégszereplése utáni fogadáson - ahová kivételesen, tán a vendégeink iránti tiszteletből (Terike és Boglárka leánya nálunk laktak) az én feleségem is eljött - beszélgetésbe elegyedett Rékával, aki a June bemutatkozása után ártatlanul "áh, én jól ismerem a Lászlót" válaszolta. Ilyenek hallatán szoktak a feleségek férjük védőbástyáivá változni! "Jól" ismer téged az a kis "pudding-face"? - vont utána kérdőre. Falra hányt borsó volt minden tiltakozás, feleségem szemében máig is az maradtál. Nem baj - nekem sohasem voltál más, mint kedves kis Réka, és az is fogsz maradni.

Gellér Rózsa - a Duna TV riportere. Újvidéki származású hölgy, aki érdekes módon a rengeteg interjú alany közül megtartott ismerősei, és talán barátai között is. Legutóbb Budán találkoztunk a 'Sütő András világa' könyvbemutatóján, most is kedves és szelíd mosolyával üdvözölt. Kár, hogy csak íly ritkán ad alkalmat a sors a találkozásra.

Gerendás Béla - tejipari szakember, főművezető kollégám a Szombathelyi Tejipari Vállalatnál. Igazi úriember. A tejüzemben együtt töltött éveinkről Memoiromnak a Szombathelyi Tejüzemnél fejezetében írtam.

Gerendás Zsuzsa - Béla kollégám leánya, Feiszt Gyöngyi osztálytársa a szombathelyi Kanizsai Dorottya Leánygimnáziumban. Egy diáktalálkozó fényképe nézegetése közben említette Gyöngyi a nevét és vetette fel Béla kollégámmal való esetleges kapcsolatot. Így lett a véletlen egy régen megszakadt barátság felidézője és folytatása immáron özvegye és leánya megismerésében.

Giczinger József - gépkocsivezető, az OMTK Sárvári Tejüzeme sofőrje. A háború után valahogy megmaradt, ütött-kopott teherautón a környező falvakból hordta be a tejet, az ottfelejtett nyújtott Mercedesen pedig ki az igazgatót. Velem együtt nagy futball szurkoló volt, együtt jártunk ki a sárvári téglagyári focipályára, s cipelt Pannónia motorjának hátsó űlésén, gödrös utakon rázódva falvakon át egyszer Győrbe, ahol a Szombathelyi Haladás játszott. Első gépkocsivezetői leckéimet is tőle kaptam.

Gilicze János - levéltáros, Makó volt alpolgármestere - 2013 áprilisában 9. erdélyi előadókörútunk előtt, Makón tartott előadásaink szervezője.

Girdler, Harry - a Goodchild & Son tulajdonát képező 'Chartridge Poultry' baromfifeldolgozó cég művezetője Cheshamban, akinek segítségével tettük meg első önálló üzleti lépéseinket úgy a Wendover Poultry, mind pedig annak üzletképtelenné válása után a Rempstone Poultry Ltd. megalakításával.

Gole, Susan - az IMCOS [International Map Collectors Society] Journal szaklapja szerkesztője, számos térképtörténeti írásom közlője.

Goff, Ian - a Lightfoots Solicitors ügyvédi iroda gazdasági vezetője. Bővebben a Memoir-om 'Munkahelyek' fejezetében írok róla.

Goss, John - történész, a Sotheby's aukciós ház térkép és könyvárverési részlegének pipázó becslési szakértője. Hatalmas tudása és széleskörű ismerete volt a kartográfia történetében, melynek területén jelentek meg a Sotheby's árverési katalógusai, valamint saját könyvei és publikációi. Egyetlen térképtörténeti tévedése annyira megviselte az egyébként is törékeny természetét, hogy azóta teljes visszavonultságban él.

Gottesmann Alfréd - katonatiszt, festőművész - Hollósy Simon tanítványa Münchenben, majd a nagybányai festőiskolán. Szüleim jó barátja volt, így gyermekkoromban gyakran találkoztam 'Gottesmann bácsival' és láttam festeni. Csendes és szűkszavú volt, az anyagiak nem érdekelték, csak a festészetének - és nem a festményeinek - élt. Kartonra, régi szétesett szekrények hátlapjaiból kifűrészelt furnér darabjaira festett képei bérelt lakásuk szűkös méretei miatt a fáskamra ajtaja mellett sorakoztak. Gyakorta még arra sem volt gondja, hogy a képeit szignálja - számára ez sem volt fontos - s így fordul elő képein az általa utólag, golyóstollal rákarcolt aláírás. Nagy öröm számomra, hogy éppen mához egy hónapra, 2013 október 11-én, kerül sor Sárvárott az általam annyira óhajtott és szorgalmazott 'Nagybányától Sárvárig - Gottesmann Alfréd.' című könyv bemutatójára, melyben Salamon Nándor művészettörténész barátom állít méltó emléket a már-már lassan feledés homályába merülő, a kárpátaljai Erdőbaktán született festőnek.

Gózon Zoltánné - Ildikó húgom kedves barátnője, Mariann.

Göncz Árpád - író, műfordító - 1990 és 2000 között a Harmadik Magyar Köztársaság első elnöke. Göncz Árpádot az oxfordi egyetem 1996 május 4-én avatta díszdoktorrá, mely eseményről az alábbi tudósítás jelent meg a Cartographica Hungarica magyar térképtörténeti szaklap 5. számában: "Díszdoktorrá avatták Göncz Árpádot Oxfordban. Nagy ünnepség keretében avatták díszdoktorrá a Magyar Köztársaság elnökét május 4-én Oxfordban. Göncz Árpádot Roy Jenkins, az egyetem kancellárja fogadta a Jesus College ódon falai között, majd szép tavaszi napsütésben vonultak végig Oxford utcáin a Bodleian Könyvtár épületében lévő Divinity School-ba. A csodás kőcsipke mennyezetű teremben, melyet még a XV. században V. Henrik angol király öccse, Humfrey, Gloucester grófja építtetett, gyülekeztek az egyetem dékánjai és professzorai, közöttük számos magyar származású is, valamint más egyetemek meghívott vendégei. Innen vonultak át a szomszédos, történelmi nevezetességű Convocation House-ba, ahol a kancellári trónról, melyen az angol polgárháború idején I. Károly király vezette parlamentjét, adta át Roy Jenkins a díszdoktori diplomát Göncz Árpádnak. A délután folyamán az oxfordi egyetem magyar tagjait tömörítő Collegium Hungaricum Oxoniense adott fogadást a Brasenose Collegiumban, ahol [az atomfizikus] Kürti Miklós professzor köszöntötte Göncz Árpádot díszdoktorrá avatása alkalmából. A fogadáson jelen volt Alföldi Tádé, londoni magyar nagykövet és felesége is, ahol az elnök úr baráti beszélgetést folytatott a meghívott vendégekkel, közöttük Gróf László térkép- és helytörténésszel is." Ezen alkalommal ismerkedtünk meg - és kötöttünk egyben időtálló jó barátságot.

Görgey Tibor - Németországban, Münchenben élő fogorvos, akivel 2007 augusztus 20-án ismerkedtünk meg Melindával a Rákóczi sétahajón és gyönyörködtünk a Szent István-napi tüzijátékban.

Gray, Alex - a Wall's Ice Cream fagylalt-gyártó és forgalmazó cég High Wycombe-i lerakatának igazgatója. 1959-től mint nagybani eladó dolgoztam vállalatnál és keresetem "beszéddel" kenyeremet immáron először Angliában. Szorgalmas munkám (még télvíz idején, hófúvások közepette is hordtam a fagylaltot az üzletekbe!) és elért eredményeim (kiváló eladó) alapján hamarosan barátok lettünk (bővebben a Memoir-om 'Munkahelyek' fejezetében írok és közlök képeket itteni munkámról).

Gróf Zoltán - kecskeméti festőművész, angliai bemutatkozó kiállítását John Bly barátom segítségével szerveztük meg Woburn Abbey palotája műtermi csarnokában. Közös a családnevünk, de semmi rokoni kapcsolat nincsen közöttünk. Kitünő tájképfestő, a nagybányai plein air stílust követi - több festménye is díszíti oxfordi otthonomat.

Guczoghy György - magyar tornász, az angliai tornasporttal való kapcsolatom kezdetének idejéből - az 1980-as évek elején a Wembley Arena-ban láttam versenyezni.

Gúdor András - Gyulafehérvári református lelkipásztor, Gúdor Botond magyarigeni tiszteletes barátunk édesapja, akinek vendégszeretetét és barátságát megannyi erdélyi útunk alkalmával élveztük. Álljon itt (is) emlékként az internetes méltatás:

"Gúdor András lelkipásztor tiszteletére
A Gyulafehérvár-Vajdahunyad társegyházmegyébe 1968. szeptember 1-i hatállyal küldte el a Kolozsvári Református Teológiai Fakultás frissen végzett növendékét, a segédlelkész Gudor Andrást, hogy betöltse és vigyázzon a szolgálatra, amelyre vállalkozott az Úrban.
Gudor András aranyosgerendi lelkészcsaládból származik. Édesapjától - aki jó reménységgel hordozta a reábízott gyülekezetnek és nagy családjának szüntelenül szaporodó gondjait - hivatástudatot, édesanyjától népnevelői lelkületet kapott útravalóul, s ez volt első és későbbi szolgálati helyeinek lelki tápláléka.
Abban az időben egy lelkész látta el az egész völgy református gyülekezeteinek lelki szolgálatát. Szentbenedek mellett Nagymedvés, Magyarsülye és Magyarherepe református népe osztozik a szórványsors sanyarúságában. Az új lelkész fiatalos lendülettel lát neki a munkának. Rázós szekéren, de legtöbbször gyalog fáradhatatlanul járja a nyáron sáros, télen jeges-havas utakat azért, hogy minden vasárnap minél többhelyen szóljon Isten Igéje. A templomi istentiszteleteken kívül foglalkozik a felnőttekkel, gyermekekkel. Dolgozik fáradhatatlanul, nagy-nagy megelégedéssel, a nyáját féltő pásztor buzgalmával. Itt ismerkedik meg igazán a szórvánnyal, s ebből az ismeretségből életre szóló kapcsolat nő ki. A szórványgondolat elemi iskoláját itt kezdi meg, s vizsgázik is belőle jelesre ugyanitt. Gudor András közel három esztendeig szolgálja a Szárazvám-völgyi gyülekezeteket. Munkája nyomán nem csak anyagi, hanem szellemi, lelki épülés áldásait is megköszöni neki e vidék hívő népe, amikor búcsúzáskor Isten áldásával bocsátják el új szolgálati helyére, Búzásbocsárdra. Ebben a több mint 700 lelket számláló gyülekezetben is sok gond van. A nagy magyar református gyülekezet a Balázsfalva környéki tengerben elrománosodott, rosszul vagy alig beszélik már az anyanyelvet, Alsókarácsonyfalván pedig már alig hallani magyar szót. Hogyan fog hozzányúlni egy ilyen kényes jelenségéhez egy ifjú, tapasztalatlan lelkész? A búzásbocsárdi 26 évig tartó szolgálatban együtt tudott lenni népünkkel, sírni a sírókkal, örvendeni az örülőkkel. Hittel, szelídséggel, alázattal szolgált, s ha kellett s nem volt más lehetőség, jó értelembe vett ravaszsággal megtéveszteni, kijátszani az illetéktelen „figyelő szemeket", céltudatossággal kitartani, a sötétségében fényt gyújtani, utat mutatni a bizonytalanságban. Ezt szolgálták az ifjúsággal való foglalkozások, bibliaórák, kirándulások, a környező falvakban előadott színdarabok. A példamutató következetességgel elvégzett fáradtságos munka gyümölcsei: az új ruhába öltöztetett templom, s azok folyamatos karbantartása, valamint az egyházközség lelkészi lakásának a nagyjavítása - történt ez akkor, amikor a gyülekezetek külföldi támogatásáról még álmodnia sem volt szabad.
Az 1989. decemberi események utáni változások a szolgálat új lehetőségeivel, kihívásaival kecsegtettek. Az Erdélyi Református Egyházkerület felkérésére megszervezi és beindítja az algyógyi szórványtáborozást. 1990-től 2003-ig vezeti és szüntelenül fejleszti és irányítja a tábort. A 13 esztendő alatt sokszáz gyermek zárta szívébe Andris bácsit, akinek a tábor minden gondjának a rendezése mellett volt ideje velük együtt focizni, a tábortűz mellett népdalokat, zsoltárokat énekelni. Andris bácsi mindenütt ott volt, fegyelmezett, jutalmazott. Éveken keresztül ide vittük mi is a gyülekezeteink gyermekeit. Gyermekeink már karácsonykor úgy mentek kántálni, hogy az így szerzett pénzzel majd nyáron Algyógyra mennek. 1995-től a gyulafehérvári egyházközség meghívását elfogadva átköltözik Gyulafehérvárra. A tábor vezetése, az új szolgálati hellyel együtt járó feladatok megoldása jól egybefonódva és tökéletes harmóniában adják a jól végzett munka örömét. 2003-ban az algyógyi tábortól elbúcsúzva a már épülő gyulafehérvári gyülekezeti házba tervezi az algyógyi gyermekzsivajt áttelepíteni az itt megnyitott, vegyes házasságokból származó gyermekek napközi otthonába, a gyulafehérvári II. Rákóczi Ferenc gyülekezeti házba.
Gyulafehérvár mellett a jó és hű szolgának vasárnaponként el kell indulnia, hogy négy-öt szórványgyülekezetben, estenként egy-két magyarul már alig tudó református hívőnek is hirdesse az Igét Sászsebesen, Alvincen, Marosszentimrén, Kisenyeden, Sóskűton, Dombváron, Alsóváradján, Szászbergenyében, Oláhherén, Tatárlakán, Bokalyon vagy Borbereken.
A kegyelmes Úristen adjon ezért az Anyaszentegyházunkat, nemzetünket ékes rendben végzett munkádért méltó jutalmat, s hátralevő szolgálati éveidre áldást, szeretteid körében örömöt. Isten dicsőségére végzett munkájáért, Isten által számon tartott érdemeiért, 39 évi lelkészi szolgálatáért szeretettel és tisztelettel ajánlom Gudor Andrást az elismerő Czelder Márton Díjra.
Ladányi Sándor enyedszentkirályi ref. lelkipásztor"

Gúdor Botond - Magyarigeni, 2012-től gyulafehérvári református lelkész esperes. A magyarigeni (Erdély) parókia ajtajában találkoztunk először 1999 nyarán. Az akkor még nőtlen rövidnadrágos tiszteletes szivélyesen fogadott bennünket és miután megtudta, hogy Bod Péter nyomdokait keressük a 'Magyar Athenas' és 'Az Isten vitézkedő Anyaszentegyháza Históriája' írójának egykori templománál, azon nyomban beljebb invitált bennünket és megmutatta híres elődje parókiáját. Azóta - mint a fecskék - minden évben visszatérünk és láttuk 'Boti' barátunk saját fészekrakását, a gyönyörű - és az én Elizabeth leányomra megtévesztésig hasonlító - Melindával történt eljegyzését, majd három aranyos kislányuk: Noémi, Eszterke és Évike születését és növekedését. Magyarigenben mindössze 9 személyből állt a gyülekezet, de ebben a saját családja is benne számláltatott. Hihetelen energiával, éjt nappallá téve írt, kérvényezett és fogadott külföldi vendégeket (közöttük néhány amerikai 'prófétát' is) és tatarozta-foltozta Magyarigen hatalmas barokk templomát, ápolta a szomszédos Sárd és Zalatna kicsiny magyar gyülekezetét, s vitte az Úr vacsoráját Boroskrakkóba egy idős asszonynak, aki román férje mellett már csak az egyetlen magyar a faluban. Magyarországi és holland segítséggel restaurálta Marosszentimre már elhagyatott templomát, melyről Jékely Zoltán már 1936-ban így irta meg szívet rendítő A marosszentimrei templomban című versét:

Fejünkre por hull, régi vakolat,/ így énekeljük a drága Siont;/ egér futkározik a pad alatt/ s odvából egy-egy vén kuvik kiront. Tízen vagyunk; ez a gyülekezet,/ a tizenegyedik maga a pap,/ de énekelünk mi százak helyett,/ hogy hull belé a por s a vakolat, a hiúban a denevér riad/ s egy-egy szuvas gerenda meglazul:/ tizenegyedikünk az árva pap,/ tizenkettedikünk maga az Úr. Így énekelünk mi, pár megmaradt,/ - azt bünteti, akit szeret az Úr -/ s velünk dalolnak a padló alatt,/ kiket kiirtott az idő gazul.

Mindez azonban nem volt elég Botond barátunknak! Töretlen lendülettel igényelte vissza az egyház elvett ingó és ingatlan vagyonát és harcol "kurucos" (saját elnevezése magáról) virtussal Avram Iancu 1849-es Ompoly-völgyi magyarirtása következtében megfogyatkozott népe jogaiért.

Guinness, Sir John & Lady - találkozásunk a Bodleian Könyvtárnak XV. századi, kőcsipke-mennyezetes Divinity School termében adott fogadáshoz kötődik, amikor a hatalmas, gyertyás kandelláberekkel világított asztalnál egymás mellé ültetett bennünket az előre kitervezett véletlen. June - csodák csodája - eljött ezen alkalommal, mellette Lady Guiness űlt és súgta fülébe férje pöffeszkedő dicsekvésére várkastélyi lakásukról, ahol gyakorta fordulnak meg királyi vendégek, hogy "közben bundában üldögélünk, mert majd megfagyunk!"

Gulácsy Eszter - a Hungarian Philatelic Society of Great Britain egyik fiatal új tagja és titkára, mely oly áldott helyzetet teremtett, hogy a tagság átlag életkorát dupla számjegyűre csökkentette. Reméljük az 1964-ben alakult egyesület az újabb generáció képviseletében indulhat tovább a következő 50 évben és szolgálja a magyar filatélia ügyét az Egyesült Királyságban.

Gyekiczki András - szombathelyi ügyvéd, később országos szintű politikus - nevéhez fűződik a Hende Csabával közösen megfogalmazott, Carta Hungarica térképgyűjtemény ajándékozási szerződése. Akkor kötött barátságunk még 25 év múltán is megmaradt.

Gyöngyössy János - Székelyudvarhelyi származású vegyészmérnök, író. Nagy Adél, székelyderzsi unitárius teológiai hallgató 2005-ben részemre Székelyudvarhelyen szervezett előadáson és az azt követő baráti vacsorán találkoztunk. Jelenleg Homoródkeményfalván él - kézzel írt 'Székely templomerődök' könyvét magam juttattam el Károly hercegnek.

Győrfi Dénes – a Nagyenyedi Református Kollégium könyvtárosa, a kollégium becses régi könyveinek és kéziratainak őrzője.

Győrfi Jenő - politikus, Vajdahunyad városi képviselője és RMDSZ helyi szervezetének elnöke. 2006-ban az ő szervezésében tartottunk előadást Vajdahunyadon és szálltunk meg Ceausescu volt tóparti nyaralójában, melynek zuhanyzó fülkéje faláról - nem Jenő barátunk hibája - már hullott a csempe vakolat.

Hackl, Alfred - a sárvári 'Spirit' 5 csillagos szálloda volt igazgatója.

Hadnagy Miklós - Magyar Köztársaság Kultúrális Ko-ordinációs Központja, Sepsiszentgyörgy, igazgatója; 2008-ban Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeum Egyesület dísztermében tartott előadásunk társ-szervezője.

Halasy Katalin - Oxfordban, a Medical Research Council Anatomical Neuropharmacology Unit laboratóriumában folytatott kutatást Somogyi professzorral. Egy alkalommal meghívott és bemutatta az ott végzett idegsejtrendszeri elemzés grafikonját, amelyből történész mivoltomban természetesen semmit sem értettem, magyarán mondva bámultam, mint az a bizonyos borjú az új kapu előtt. Az Oxford Hungarian Society-ben ismerkedtünk meg és egy évig férje, Kecse-Nagy László, és Kata leányuk is Oxforban lakott a Woodstock Road-on. Kedves asszony, baráti szegedi házaspár, akikkel még Budapestre költözésük után is tart a kapcsolat.

Hamilton, Alan - művészeti menedzser, Thame Sports and Arts Centre. Hodossy Rita neve alatt írtam róla bővebben.

Hankóczy Antal - a Sárvári Polgári Fiúiskola igazgatója volt a háború utáni években.

Hantz András & Lám Irén 'Irocska' - Hantz András a kolozsvári Babeş-Bolyai-, és csíkszeredai Sapientia egyetem kémia tanára. Felesége 'Irocska' földrajz-tanárnő, akinek az édesapja, Lám Béla udvarolt Boncza Bertának, mielőtt Ady Endre színre lépett. Csinszkához fűződő szerelme történetét a 'Körön kívül' című könyvében írta meg. 2007-es kolozsvári látogatásunk alkalmával Hantzék vendégszeretetét élvezve ismertük meg igazán a várost, este pedig gyertyafényes vacsorát rendeztek házuk kertjében tiszteletünkre. Ez évben Hantz András közvetítésével kaptunk meghívást Vofkori László professzortól, hogy óráját átadva mi tartsunk előadást tanítványainak.

Hantz Péter - Hantz András és Irocska fia. Oxfordi Soros-ösztöndíjas diák idejében ismertem meg. Akkor még csendesebb volt, nem merítette bele magát a politikába. Erdélyben később Tőkés László titkára lett, egyik politikai heccet a másik után csinálta. Újabb oxfordi látogatása már erre a periódusra esett, sajnos itt sem a legjobb benyomást keltette. Állandó és véget nem érő telefonálásai hangneme - "Atyaisten, alig húzom ki a lábamat és nem tudjátok mit kell csinálni" - után már azon sem csodálkoztam volna, ha a lábait felteszi az íróasztalomra. Miért változtat meg embereket ennyire a politika? Hiszen az is csak egy foglalkozás…

Harper, Tom - a British Library térképtára mindíg segítőkész kurátora. Legutóbb, 2013 június 21-én, viszont én viszonoztam a sok segítséget, amikor mellém ülve együtt tanulmányoztuk az Anglo-Saxon Chronicle világtérképét, amit még a könyvtár személyzete sem kérhet ki kellő és fontos ok nélkül, oly becses kincs.

Harris, Arthur - műszaki ellenőr a Princes Risborough Poultry Packers baromfifeldolgozó vállalatnál. Emlékeim között csupán két esemény ragadt meg az évek-évtizedek távlatából - egyik a cég, másik a kutyája kapcsán. A cégnél Arthur ugyanis beosztása és néha a szükség adta körülmény révén maga is beült a hűtőkocsik volánja mögé. Általában vidám természete azonban hirtelen kirobbanó türelmetlenséggel párosult, s okozott is kalamajkát. Egy alkalommal az előtte haladó autó kinnt felejtette a kocsi oldalából kilendülő jelzőkart (50 évvel ezelőtt ilyen volt az irányjelző!) és ment Henley-on-Thames városából egészen Reading-ig. Arthur hiába dudált, az csak ment előtte kiálló 'bilux'-al. Ez aztán annyira felidegesítette (hol vagy angol hidegvér?), hogy az első forgalmi lámpánál amikor megálltak kiszállt, razörgetett a sofőrre és ráförmedt "egész úton követtem, nem forul el sehol. Szüksége van magának erre?" Nem, elnézést, nem volt rá szükségem - hebegte a sofőr. "Na, akkor ezután a jövőben se lesz!" mondta, majd egy csavarással letekerte a kocsi oldaláról és a vezető ölébe dobta. Arthur azonban a telephelyre vezető - és csak beállóhelyekkel megközelíthető - keskeny utakhoz sem volt hozzászokva. Újabb kalamajka! A szembe jövő autó ugyanis nem volt hajlandó visszatolatni a beállóhelyig, úgy gondolta tolasson Arthur, hozzá közelebb esik. Artur viszont nem tolatott (őszintén szólva nem is igen volt gyakorlata hatalmas teherkocsiban, csak oldaltükrök segítségével) és várt. És várt. Vártak mind a ketten, mindaddig, míg Arthur türelme véget nem ért és első sebességbe téve a sebességváltót elindult előre tolva maga előtt árokparti sövényt, gazt és autót. Persze bírósági per lett a dologból és hiába tiltakozott Artur, hogy ő jószándékkal ki akarta kerülni, mégis megbüntették, méghozzá jó alaposan. De mint Kolhaas, úgy vélte neki volt igaza. Arthur High Wycombe-ban lakott, abban a szék és bútorgyártásról híres városban, ahol annakidején mi is a Hughenden Road-on. Évek óta mesélt a mézszinű labrador-kutyája erényeiről: hűséges, barátságos és szófogadó! Én ugyan csak egyszer voltam Arthurék házánál, de akkor ez a szófogadó kutyus úgy ugrott ki a kapun mint a villám és rohant az utca végéig - hiába volt minden fütty, hívás és a végén már az ordítás. A kutya eltűnt a messzeségben. Másnap a gazdája rám fogta a dolgot, hogy "biztos megijedt tőled és azért szaladt el". Azóta már mindketten az örök vadászmezőket járják…

Haszmann Orsolya, Dimény - múzeológus, Haszmann Pál barátunk leánya, a 2012-es Bod Péter születése tri-centenáriuma alkalmából rendezett alsócsernátoni diákvetélkedő szervezője, melyen Feiszt György barátommal mint meghívott zsüritagok és előadók vettünk részt.

Haszmann Pál - múzeológus, tanár, faragómester, az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzem mindenese a szó legnemesebb értelmében. Mindent összegyűjt, ami magyar: könyveket, okmányokat, népi bútorokat, lebontott házak gerendáit, rádiókat, vaskályhákat és gőzgépeket. A múzeum könyvtárában találtam meg Bod Péter 'Az Isten Vitézkedő Anyaszentegyháza […] Históriája két, 1760-as és 1777-es kiadását. Pali barátunk szakértelme oly magas, hogy amikor Feiszt Gyuri barátom megkérdezte, hogy van-e gőzgépe a szombathelyi Reich Gépgyártól, csak annyit válaszolt "a Reich Gépgyár csak malomipari gépeket gyártott". Mindezt Szombathelytől kb. 1000 km távolságra egy szombathelyinek, aki ráadásul még történész is… Vendéglátását már hosszú évek során élvezzük, a Cseh-udvarház nagyszobája (10x10 méter!) mindíg rendelkezésünkre áll teljes ellátással. Örömmel segítettem egy Marshall gőzgépet bemutató könyv és DVD ajándékozásával.

Hatvani Gyöngyi - Csinos kispesti magyar au-pair Oxfordban, akivel az Oxford Hungarian Society előadásán találkoztam. Mint megtudtam, hegymászás volt a kedvenc szórakozása, de nem azért jött az egyetemi városba, hanem nyelvet tanulni. Egyik előadás után udvariasan haza is vittem, s amikor kiszállt az új BMW-ből az első kerékre mutatva "Jé, lapos!" mondotta. Tényleg lapos volt (később megesküdtem volna rá, hogy a feleségem átka van a kocsin, ha csinos lány teszi bele a fenekét) és így neki álltam kereket szerelni. Persze halvány fogalmam sem volt, hol találom az emelőt és a pótkereket… Végül is minden előkerült, Gyöngyi tartotta a kis zseblámpát (a BMW-gyár mindenről gondoskodik) én pedig szereltem. Mikor végeztem, rávilágított a kezeimre és "Jé, milyen feketék" - mondotta. Tényleg feketék voltak a szénnel telített fékpofák porától, de éjfél közeledvén már be sem kérezkedhettem kezet mosni. Elő a zsebkendőt, 'Jó éjszakát' és indulás haza. Másnap tudtam meg, hogy Gyöngyike az uszoda fürdőkádjában töltötte az éjszakát, mert a család kizárta a házból. "Nincs szebb öröm, mint a káröröm" … Egyszer Pesten még találkoztunk, aztán megszakadt a kapcsolat.

Hațegan, Ioan - történész, A Román Tudományos Akadémia tagja. Több nemzetközi konferencián vettünk együtt részt - a 2006-os, gyulafehérvári 'Hunyadi János és kora' konferencián annak a szessziónak voltam az elnöke, melyen előadást tartott. Következő évben Nagyváradon, a 'Zsigmond és kora' konferencián találkoztunk, mely arról marad emlékezetes, hogy az előadásomat megelőző 'Image and Belief - Saints, Sinners and Instruments' [Kép és a Hit - Szentek, Bűnösek és Fegyverek] űlés alatt két ízben is megszólalt a hallgátóság között a mobil-telefon. Tudvalevő, hogy alapvető udvariasság a telefonok lehalkítása, a szessiót vezető elnök, Marosi Ernő először csak "please turn it off" [kérem kapcsolja ki] figyelmeztette a 'bűnöst', de amikor másodszor is megszólalt, akkor megfeledkezve, hogy nem egyetemi diákok között van "shut up!" [ kuss, pofa be] üvöltött az elnöki asztal mellől - mire felállt és kiment a teremből a Román Tudományos Akadémia tagja: Ioan Haţegan! Nem a legszerencsésebb megnyilvánulása a magyar-román tudományos (vagy egyéb) kapcsolatok ápolásának…

Havers, Monica - ügyvéd a Lightfoots Solicitors ügyvédi irodánál. Kedves, mindíg mosolygós és segítőkész hölgy, zavaros hagyatéki ügyek ügyes intézője. Azon kollégák egyike, akik jelenléte hiányzik nyugdíjas állapotomban.

Hazzard, Grace - Feleségem nagynénje, akinek férje Reginald 'Reg' a Whipsnade Zoo állatkertje pingvin házának volt a gondozója, majd pedig az egész állatkert közel 3000-es állományának főgondozója.

Hazsik Endre - a KSI - Központi Sport Iskola - örökifjú igazgatója. Oxfordban is járt, vendégünk is volt a KSI 1999-es angliai turnéja idején. Azóta sajnos nem találkoztunk, de a karácsonyokra küldött üdvözlete elmaradhatatlan tanújele barátságunknak.

Heath, Sir Edward - politikus, az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt. Találkozásunk a térképek, illetve a katonai rézkarcok gyűjtése révén történt a Baynton-Williams Gallery Mayfair-i üzletében. Lakása is a közelben volt, így gyakorta látogatott be a galériába, de sohasem időzött sokáig.

Hector, Martin - főügyvéd a Lightfoots Solicitors ügyvédi irodánál. Ismerettségünk jóval korábbi, mint amikor magam is az iroda levéltárosa lettem - korábban a cégünk ügyes-bajos dolgait intézte. Három lánya közül Amy a felettünk lévő lakást bérelte egy ideig - talán 1999-2000 táján.

Hedges, Philip - farmer Milton Common-ban. A legjobb és legszebb szárazon kopasztott kappanok tenyésztője, karácsonyi árúinkat mindíg tőle vásároltuk. Agglegény volt, hirtelen halála (holtan esett össze és találtak rá) után a farmot az unokaöccse örökölte aki útálta a baromfiakat és helyette szarvasmarha-tenyésztésre állt át - mi pedig ott álltunk kappanok nélkül. Azóta már nem is forgalmazzák, mert herélni késsel is, tablettával is tiltott dolog - örvendenek a kakasok!

Hende Csaba - ügyvéd, politikus, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere. Ügyvédi korszakában az általam Sárvár városának adományozott Carta Hungarica állandó térképkiállítás ajándékozási szerződésének (Gyekiczki Andrással) egyik megfogalmazója.

Herbáth Ernő - kőműves, műgyűjtő - a legnagyobb Gottesmann Alfréd festmény-kollekció (26 kép) tulajdonosa. Gottesmannék Sárvárról történt elköltözése után folytatott magánlevelezésének felhasználási lehetősége a 'Nagybányától Sárvárig' című könyv megírásához Ernő nagylelkűségéről tanúskodik. Nagyon remélem, hogy ehhez - agglegényi mivoltában - párosulni fog bizonyos előrelátás is, hogy idővel gyűjteménye megfelelő sorsáról gondoskodjék.

Herbert, Francis - térképtörténész. Mint a Royal Geographical Society könyvtárosa nagyban segítette ottani kutatásaimat.

Hertelendy Miklós - volt katonatiszt (százados), laboráns. A második világháború után megbízhatatlannak minősítették és így 'Miklós bácsi' a Szombathelyi Tejüzem nagyon is megbízható laboránsaként dolgozott. Rendkívül inteligens és mindíg udvarias - üdítő oázis a főművezető Sulyok és a ránk ébren vigyázó elvtársak műveletlen gyűrűjében.

Hidegh-Pichler, dr. - magyar fogorvos Aylesbury városában - orosz ló rúgása és magyar katonaság ceglédi fagyos laktanyája által megviselt állkapcsom és fogaim kitünő gondozója. Sajnos a magyar betegség őt ide is elkisérte - és mint hallottam, önkezével vetett véget az életének.

Holló Szilvia - térképtörténész, egy időben az Ó-budai Kiscelli Múzeum rendkívül kedves igazgatója. Sajnos régen találkoztunk, legutóbb a Hot Jazz Band a múzeum templomterében adott koncertjén, pedig gyakorta jártam az APEH-székházzal szembeni Széchenyi-utcai lakása közelében, ahol Ildikó húgom dolgozott a sajtó-osztályon.

Hodges, Mary - történelem-szakos egyetemi tanár az Oxford Brooks University-n, valamint meghívott óra-adó az Oxford-i és Cambridge-i egyetemen. Thame városa XVI-XVII századi hagyatéki iratait feldolgozó csoportnak volt a vezetője. Republikánus nézetei azonban néha befolyásolják tárgyilagosságát.

Holland, Maureen - Haworth-i kirándulásaink idején a The Registry nevű fogadó kedves tulajdonosa és háziasszonya. A szobák ragyogó tisztasága, a társalgó kandallójában lobogó tűz melege csak fokozta az Észak-Yorkshire-i táj varázsát, amint Emily Brontë 'Wuthering Heights' regénye nyomán jártuk az 'Üvölto szelek' vidékét.

Homan, Alexander & Mary - feleségem nagynénje [Mary Sear] és német származású férje, akinek a nagyapja Viktória királynő uralkodása alatt, Albert herceg példáját követve érkezett az angol birodalomba. Nevük végéről az első világháború idején hagyták le az egyik 'n' betűt és lettek Homann'-ból Homan-ok, akiknek dobozaiban szállították a Luton- környéki szalmakalapgyárak termékeit. Alex hallgatag, csendes ember volt - June nagynénje árnyékában másként nem is tehetett. Egyik legendás megjegyzése a felesége "how long have we been married - is it thirty?" [mióta vagyunk me házasok - harminc esztendeje?] kérdésére adott "yes Dear, it is thirty … but it seemed three hundred to me" [igen Drágám, harminc - majd halkan, hogy csak mi halljuk - bár nekem háromszáznak tűnt] adott válaszaként született meg.

Honour, William - Chinnor falujának jellegzetes figurája az 1960-as évektol, a fektetett sövénykerítés nagy szakértője. Vörös szakállával és égő pipájával gyakorta lehetett látni, amint kerékpárján egyik munkából a másikra kerekezett a környéken. Egy alkalommal cikket is közöltem róla a helyi újságban.

Horhát Miklós és Ildikó - Lőrincréve (Erdély) református lelkésze. 2010 húsvétja másnapján Magyarigenből, Zsombord temploma és a Kemény-család kifosztott kriptája megtekintése után jutottunk végre el Karsai Zsiga barátom szülőfalujába. Éppen az istentisztelet befejezésére érkeztünk meg, midőn a tiszteletes úr a presbitérium tagjaival parolázott, majd utánna a templomkertben felsorakozott asszonyokat locsolta meg. Ildikó tiszteletes asszony nagy kedvességgel mutatta meg a templombelsőt, majd szívélyesen invitált bennünket a parókiára, ahol az előszoba faláról Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Kovács László , szocialista ex-külügyminiszter portréja fogadta a belépőt. Miközben ettük a kínált húsvéti süteményt és ittuk a kitöltött pálinkát, Dalma leányuk az esetleges oxfordi továbbtanulás lehetőségeiről érdeklődött. Szemerkélő esőben fényképeztük a templomot és Karsai Zsiga szülőházát. Fájlalják, hogy Zsiga nem a falunak, hanem a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak adományozta a festményeit. Lankadó kapcsolatunkba épp most, három évvel lőrincrévei találkozásunk után leheltünk új életet a Facebook oldalain.

Horn Dezső (1918 - 1987) - politikus. Telefonműszerész szakmát tanult és 1939-től dolgozott a Magyar Postánál. 1967-től 1980-ig a Magyar Posta vezérigazgatója, 1980-tól 1986-ig a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnöke volt. Az 1981-ben rendezett nemzetközi bélyegkiállításon találkoztunk, ahol én a 'Sárvár Postatörténete' anyagommal szerepeltem és melyet - ha jól emlékszem, ugyanis diplomáim a többi irataimmal együtt már a Vas Megyei Levéltárban vannak - vermeil, aranyozott ezüst éremmel díjaztak, s mely egyben azért is volt fontos, mivel ez volt első filatéliai bemutatkozásom. Az esemény azonban a kiállítást követő fogadás miatt is emlékezetes maradt számomra. A Hotel Ifjúság szálló privát termében rendezett vacsorára ugyanis csak a nyugati (i.e. kapitalista) államokból érkezett kiállítókat hívták meg - természetesen Kiss Ernő MABÉOSZ főtitkár és Horn Dezső Postavezérigazgató társaságában. Ott volt azonban Filyó Mihály, a Filatéliai Szemle főszerkesztője is - akiről tudtam, hogy hajdanán gróf Teleki Pál cserkésze volt. Fehér terítékű asztalunk mellett piros mellényes cigánybanda magyarnótákat játszott, asztalunk alatt pedig Ottó Schaffling felesége rúgdosta a férje lábát, hogy fogja vissza magát. Erre nem is figyelt volna fel senki, ha Ottó barátunk hangosan nem förmed rá "miért rúgdosod a lábomat?". Nem kellett volna aggódnia a feleségének, pár üveg Tokaji után már az egész társaság - Horn Dezsőt is beleértve - hangosan énekelte az 'Ott ahol zúg az a négy folyó'-t, csak Kiss Ernő sápadozott…

Horn Gyula - Magyarország miniszterelnökeként a londoni magyar nagykövetség fogadásán ismertem meg Bokros Lajos pénzügyminiszter társaságában. Csendes modorú és jó humorú [alacsony termete miatt egy széket kért és arra ált fel, hogy mindenkit láthasson a zsúfolásig megtelt teremben] ember hatását keltette bennem. Nagy érdeme, hogy 1989 június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt a televízió nyilvánossága előtt jelképesen átvágta a vasfüggönyt és megnyitotta a határt a keletnémet menekültek előtt és ezzel nagymértékben járult hozzá a keletnémet rendszer bukásához és a későbbi német újraegyesítéshez. Külügyminiszterként ő készítette elő és 1990 márciusában ő írta alá a magyar-szovjet csapatkivonási megállapodást. A rendszerváltás korának magyar politikusai közül, beleértve a polgári ellenzék képviselőit is, elsőként vetette fel Magyarország lehetséges NATO-tagságának témáját, illetve az Európai Únióhoz való csatlakozás ügyét.

Horn, Pamela - helytörténész, példaképem az oxfordi egyetemen. Több könyve jelent meg, melyben főként a Viktória-kori társadalom szociális problémáit elemzi. Kapcsolatunk évtizedek múltán is megmaradt - immáron magam is elérve a benne tisztelt 'Summa cum laude' fokozatot.

Horváth Csaba - a szombathelyi 'Kronos Antikvitás' tulajdonosa, akitől néhány szép festményt (Mikola, Feszty, Neogrády A.) és egy XIX. századi keret faliórát vásároltam. Mindíg élvezet az üzletében tartózkodni és gyönyörködni a szebbnél-szebb antik tárgyakban.

Horváth Kinga - a Központi Sportiskola tornásza és a Birminghamban rendezett világbajnokságon szereplő magyar válogatott tagja.

Horváth Miklós & Éva - Ildikó húgomék szomszédja a Bonyhádi úton. Emlékezetes hatalmas 'Arni' (neve feltehetően az 'Arnold' és nem a reggeli sétára indulás célja rövidített változata) kutyája és az ukrán piacra dolgozó, Zug[lói] szövödéje. Egy csinos cigánylány, Éva, volt egykoriban a barátnője.

Horváth Zoltán - Vajdahunyadi vállalkozó barátunk. Kultúrmérnöki vállalata a város csatornázását végezte, de volt csiga-farmja (melyet elvitt az árvíz) és próbálkozott strucc-tenyésztéssel is. Vállalkozó szellem a javából!

Horváth-Lorent Imre - Belgiumi magyar mérnök az acélgyártásáról nevezetes Clabecq-ben. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás idején náluk laktunk Szabóki 'Szasza' László barátommal és tíz napon át élveztük vendégszeretetüket. A belga fővárostól körülbelül 20 km-re délre eső településről naponta utaztunk fel a kiállításra, ahol többek között az első szines televízíót láttuk az amerikai, az új Citroen DS 19 limuzint a francia és a rég nem látott Pick-szalámit magyar pavilonban. A kiállítás mellett vidámpark is működött, ahol az egyik atrakció a mozgó deszkákon, forgó hordókon és billegő padlókon való akadálypálya volt, melyről leérkezve két fiatalember segítette le a megszédült résztvevőket, akik aztán tribünről reflektorfényben nézhették az utánuk érkező páciensek 'mutatványait'. Legnagyobb figyelmet és derültséget viszont a két segítőkész fiatalember által működtetett szelepek okozták, mely a lányok és asszonyok szoknyáját (akkoriban még abban jártak) a levegőbe repítette, miközben azok kezeit fogták. Volt is nagy visítozás - kivéve egy idősebb asszonyt, aki csak állt és élvezte a rá áramló hűvös levegőt a tikkadt nyári éjszakában. Akkori kis noteszomat nézegetve látom, hogy pénteki napon érkeztünk meg Clabecq-be, szombaton pedig reggelig a kiállításon voltunk, tehát ekkor történhetett a fentebb leírt esemény. Másnap, vasárnap délután Madame Horváth rokonait látogattuk meg a szomszédos Tubize városba, akiknek Iris nevezetű leányát voltunk hivatva észre venni. Nem sikerült… Voltunk az antverpeni állatkertben és megnéztük a Waterloo-i csata szinhelyét - bemagolva, hogy "bütt dü lió" - valójában "butte du lion" - nál kell leszállnunk a vonatról. Még 55 év távlatából is élénken él bennem a nagy csalódás, melyet 'Manneken Pis' látványa okozott és amit egésznapos kutyagolás után végre megtaláltunk. Világkiállítás ide, pisilő manekken oda - Imre barátunk büszkesége mégis házának 2 mázsás páncél ajtaja volt, amit egy újjal megtolva is be lehetett csukni és ami csak egy halk kattanással záródott. Brüsszeli kirándulásunkról egy-egy 'Atomium' szobrocskát hoztunk emléknek, ami oly nagy kavarodást okozott a londoni repülőtéren, hogy kis híján letartóztattak bennünket! Ugyanis a vámos azon kérdésére, hogy van-e bevallásra kötelező cikk a táskánkban, mi tört angolsággal kijelentettük: "Atómium!" Na, szét is szedték a mi táskáinkat, de amikor a szennyes zoknik és gatyák közül végre előkerült a kiállítás emblémáját jelképező kis szobor, ismét kis híján múlott, hogy fenéken nem billentették mindkettőnket.

Howard-Drake, Joan - osztálytársam a Rewley House [később Kellogg College] post-graduális helytörténeti kurzusán az oxfordi egyetemen - és bár azóta nem találkoztunk - évente karácsonyi megemlékezésekkel fel-felújított barátság alakult ki közöttünk.

Hrenkó Pál - katonai térképész-őrnagy, térképtörténész. A Skerletz Iván által alapított Térképbarátok Köre tagjaként ismertem meg és kerültünk baráti kapcsolatba. Több írása és könyve jelent meg: Geodézia és Kartográfia, Bakonyi helytörténeti és tájfutó térképek, és a több kiadást is megért Magyarország régi térképeken - ez utóbbit Papp-Vári Árpáddal közös szerkesztésben.

Hudson, Jill - tanító, majd Mervyn Benford távozása után igazgató a Lewknor-i elemi iskolában, ahol Emma-Fleur kislányunk "élete legboldogabb éveit" töltötte.

Hunter, Alan & Jackie - Alan feleségem iskolatársa volt, feleségét pedig még gyermekkorából ismerte. Jackie szüleinek ugyanis kávézójuk volt Amersham-ban, ahová csakis különös alkalmakkor - születésnap, névnap - vihette el az állandó anyagi gondokkal küzködő édesanyja. Jackie magániskolába járt - June pedig bakancsba. Jackie 'posh' [jómódú] volt - szegény June 'poor', azaz szegény. A sors érdekes fintora, hogy 1965-ben Alan és Jackie a Cherry Tree utcában, mi pedig szomszédos Beach Road-on vásároltunk házat, így lettünk utcaszomszédok Chinnor-ban. Alan magas termete ellenére sem örvendett jó egészségnek és kinlódott a gerincével. Rendőr szeretett volna lenni, de oda sem vették fel - csupán alkalmi, úgy nevezett pót-rendőrnek. Ezért - vagy ki tudja még miért - állandó depresszióval küzködött. Egyszer aztán elköltöztek Chinnorból, Princes Risborough-ban vettek egy nagy házat. Szegény Alan nem sokáig élvezhette - öngyilkos lett.

Hunyadi Géza & Rita - Feiszt Gyuri barátom féltestvére Édesanyja második házasságából. Magas termetű erdész, édesapja székely szótlanságát hitoktató felesége, Rituska bőven bepótolja gyermekeik: Julcsi, Franciska és a kis Gézu nevelése-kényeztetése, valamint Buksi kutyájuk egrecéroztatása [Az egzecíroz a Pál utcai fiúkban is szerepel, gyakorlatozik, ez a jelentése. Gondolom, valami katonai szakszóból vette át a népnyelv, az egzecíroztatás értelem szerűen gyakorlatoztatást jelent, ami később áttevődött a macerálás, utasítgatás, nyaggatás jelentésre. Az egrecíroztat ennek egy módosult fajtája.] közben.

Hunyadi László - Marosvásárhelyi szobrászművész, többek között a székelyudvarhelyi Orbán Balázs-szobor alkotója. Kisplasztikái közül Sütő András gipsz plakettjét a 'Sütő András világa' című könyv marosvásárhelyi bemutátója alkalmából kaptam Lacitól ajándékba, melyet aztán kérésemre 2013 tavaszán bronzba öntve készített el részemre. És hadd idézzek egy mondását: "A képzőművészek általában nem hangoskodnak. A képzőművészek némák". Így van drága barátom, a szobraid, a plakettjeid beszélnek helyetted és méltatják alkotó munkádat!

Huszár László - Szinérváralja református tiszteletese, 2012-es ottani előadásaink szervezője. Meghatódva fogadta el az előző esztendőben tőlem ajándékba kapott Erdősi Sylvester János Sárvárott, 1541-ben megjelent 'Új Testamentum'-a Varjas Béla gondozásában és kísérő tanulmányával megjelent fakszimile kiadását [Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozat, Bp., 1960], melyet a szinérváraljai református templom és parókia közötti kis múzeumban helyezett el és a Bányavidék 2011. június 10-i száma 4. oldalán „Az igéret szép szó...!" cím alatt méltatott. Örömmel tölt el, hogy a szinérváraljai magyarok láthatják városuk szülöttje, a nagy humanista tudós és bibliafordító munkáját - ha nem is eredeti (annak összesen csak nyolc példánya ismert!) kiadásban.